Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben

A korábbi, még az 1872. VIII. te. által elrendelt iparjegyzékek nem szűntek meg, de azokba újabb bejegyzést már nem végezhettek, hanem a változások bejegyzésekor már az új könyvet kellett használni és a régiből az adatokat ebbe átvezetni. A tanoncokról készített nyilvántartásban szerepelt az iparos neve, címe, foglakozása, akinél a tanonc tanult; a tanonc neve, születési éve; a tanviszony kezdete és megszűnte; a tanoncszerződés egyéb lényeges része. A tanoncszerződéseket az iparhatóságoknál kötötték meg, és ugyanitt állították ki a tanoncbizonyítványokat is. A segédekről és a gyári munkásokról készített lajstromok a személyi adatokon kívül a munkaviszony kezdetét és végét, továbbá a munkakönyv számát, tartalmazták. Az iparhatóságok feladata volt az iparigazolványok, illetve iparengedélyek kiállításánál, hogy — az iparlajstromba való bejegyzés mellett — azokról értesítést küldjenek az illetékes adófelügyelőségnek (az adókivetés miatt), az illetékes kereskedelmi és iparkamarának (statisztikák és jelentések miatt), valamint az adott területen működő ipartestületnek. Az iparhatóságoknál követendő eljárás, a határozatok elleni fellebbezések módozata az 1880-as években és később is olyan maradt, mint amilyen az első ipartörvény idején volt, így azzal nem érdemes külön foglalkozni. Változás történt viszont a képesítés tekintetében, mely az egyik legvitatottabb pontja volt az előző ipartörvénynek. Az új törvény az iparágakat két nagy csoportba osztotta, engedély alá eső és engedély alá nem eső iparokra. Az engedély alá eső iparok gyakorlása csak iparengedély birtokában volt lehetséges. Ezen belül is megkülönböztettek képesítéshez kötött, illetve képesítéshez nem kötött ipart. Az engedély alá nem eső iparoknál is szerepelt ez a két kategória. A képesítés igazolására tanoncbizonyítványt és 2 éves szakbavágó gyakorlatot tanúsító okmányt kértek. Eltekintettek viszont a tanoncbizonyítványtól, ha az illető már elmúlt 21 éves, és igazolni tudja, hogy gyárban vagy műhelyben legalább 3 éven keresztül szakbavágó munkát végzett. Volt még egy kivétel: olyan személy is űzhetett képesítéshez kötött mesterséget, aki a törvény által előírt feltételeknek nem felelt meg, de műhelyében olyan nagykorú, vagy annak nyilvánított személyt alkalmazott, aki rendelkezett a szükséges jogosítványokkal. Ezt a rendelkezést már az 1872-es ipartörvény is tartalmazta. Sok olyan ember kezdett így ipart, aki csupán a tőkéjét akarta kamatoztatni ezzel a módszerrel. A szakmai munkát hozzáértő iparosra bízva, az üzem gazdasági vezetését végezte. A törvény felhatalmazta a foldmívelés-, ipar- és kereskedelemügy minisztert hogy a képesítéshez kötött iparok lajstromát összeállítsa. A miniszter erről az ipartörvény végrehajtására kiadott rendeletében intézkedett.

47 Az engedélyhez nem kötött iparágak gyakorlásának szándékát írásban kellett az illetékes iparhatóságnak bejelenteni, természetesen csatolva a szükséges okmányokat, ha kellett, a képesítés igazolását is. Az iparhatóság a feltételek megfelelése esetén nem tagadhatta meg az iparhatósági bizonyítvány kiadását, és 3 nap alatt köteles volt azt kiszolgáltatni. Az engedélyhez kötött iparágak űzéséhez azokat a kellékeket is be kellett szerezni, amelyeket a törvény 11. §-a alapján elkészített törvényhatósági szabályrendeletek kikötöttek. 409