Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben

az esetben üzletvezetőt kellett állítani. (Üzletvezető viszont csak olyan személy lehetett, aki önálló iparűzésre jogosítvánnyal rendelkezett.) Az iparosok iparukat helyettes vagy bérlő által is űzhették, pl. lakhelyen kívül nyitott fióktelep esetében. Ha valaki a fentiek figyelembevételével ki akarta váltani az ipart, elegendő volt e szándékát az illetékes iparhatóságnak szóban vagy írásban bejelenteni. Az iparhatóság ez esetben a kérést nem tagadhatta meg, és legfeljebb 3 nap alatt ingyen ki kellett adnia az engedélyt, különben a bejelentő minden korlátozás nélkül hozzákezdhetett az ipar gyakorlásához. Olyan üzlettelepeket, melyek fekvésük, vagy a bennük végzett munkálatok miatt a környezetüket háborgatták vagy veszélyeztették, csak iparhatósági engedéllyel lehetett felállítani. Ilyenek voltak pl. lőporgyárak és raktárak, gázkészítő üzemek, olajgyárak, kátránykészítők, vágóhidak, koromégetők, cukor-, szesz- és sörgyárak, uszodák, fürdők stb. Az első fokú iparhatóság feladata volt, hogy a fenti üzlettelepek leendő helyén, az illető községben a közelebbi, vagy ha szükségét látta, a távolabbi szomszédokat is értesítette a telepről. Az eljárás a következőképpen történt. Az iparhatóság 4 héten belül a helyszínen tárgyalást tűzött ki, hogy bárki a leendő vállalat ellen kifogással élhessen. Ha egy üzlettelepen lényeges átalakításra került sor, azt is az iparhatóságnak kellett bejelenteni, amely, ha szükségesnek ítélte, a fenti módon (helyszíni tárgyalás kitűzése) járt el. Az iparhatóságnak a felek esetleges kifogásain kívül hivatalból azt is meg kellett vizsgálnia, hogy a tervezett telep nem veszélyes-e a közönségre, továbbá, hogy az érvényes tőzrendészeti és egészségügyi szabályoknak megfelel-e. A vizsgálatnak ki kellett terjednie a munkások életének és egészségének megóvását szolgáló intézkedésekre is. Az iparhatóság a vizsgálat eredménye alapján vagy megadta az engedélyt, vagy elutasította a kérelmet. Elutasítás esetén meg kellett indokolni a végzést. Az első fokú iparhatóság határozata ellen 15 napon belül fellebbezni lehetett a másodfokú iparhatósághoz. Ha valamely üzlet a működése során a közönségre veszélyessé vált, s ezt a helyzetet nem lehetett megszüntetni, az üzletet teljes kártalanítás mellett ki kellett sajátítani. A törvényhatósági joggal felruházott, továbbá a rendezett tanáccsal bíró városokban a városi képviselőtestület, a községekben pedig a község vezetőségének javallata alapján az elsőfokú iparhatóság hozhatott ilyen döntést. Természetesen ez ellen is lehetett fellebbezni, mégpedig a törvényhatósági joggal felruházott városokból közvetlenül a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez, minden más városból és a községekből előbb a másodfokú iparhatósághoz, onnan pedig ugyancsak a miniszterhez. A törvényhatóságoknak joguk volt számos iparággal kapcsolatban az iparűzés mikéntjébe beleszólni, hogy a helyi érdekeket érvényre juttassák. így pl. a kéményseprőknek — tűzrendészeti szempontból — bizonyos munkaterületeket jelölhettek ki. Ezt a törvény végrehajtási rendelete is ajánlatosnak tartotta, hogy a kisebb községekben, ahol kéményseprők nincsenek, a kémények kotrása biztosítva legyen. Ugyanígy, ha egyes községekben a húsellátás akadozott, a törvényhatóságnak jogában volt az adott község kívánságára külön intézkedéseket tenni. Pest megye 1874. június 9-én tartott közgyűlésén pl. két szabályrendelet is született ezzel kapcsolatban. Az egyik a „marhák levágása körül megtartott közgazdászati és rendészeti intézkedések" tárgyában, a másik pedig „az 1872. évi VIII. törvénycikk 33. §-a értelmében az egyes községek hússal való ellátásának biztosítása iránt" intézkedett.

19 Az ipartörvény az iparhatóságoknak is lehetőséget biztosított arra, 401