Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben

alapszabályt. Külön volt a kereskedőknek, a mészárosoknak és a molnároknak. Ezen kívül még két társulatot szerveztek, melyekhez különböző foglalkozású iparosok tartoztak. Az egyik Szentendre, Monostor, Pócsmegyer, Tótfalu, Kisoroszi, Visegrád, Bogdány, Szentlászló, Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Csobánka, Pomáz, Kalász, Békásmegyer, Üröm, Borosjenő, Albertfalva, Promontor és Tétény területén szerveződött, míg a másik Budaörs, Törökbálint, Torbágy, Bia, Zsámbék, Páty, Budakeszi, Tök, Perbál, Jenő, Telki, Tinnye, Piliscsaba, Vörösvár, Szentiván, Solymár, Hidegkút és Nagykovácsi területén.

10 Az Iparrendtartás több mint egy évtizedig volt érvényben, de az 1860-as évek második felétől szükségessé vált, hogy a kormány újra elővegye az iparűzés egységesebb szabályozásának kérdését. Az országgyűlés gazdasági élete hiányát érezte egy irányadó törvényes rendelkezésnek, mely jobban szolgálja a fellendülőben levő iparosodás igényeit. Ezekben az években a kisipar, bár a lajtántúli és a hazai nagyüzemek versenyét megérezte, számadatait tekintve gyorsan fejlődött. Nem is annyira a magyar gyáripar, inkább az osztrák és a cseh nagyipar volt veszélyes rá, mely a vámhatár megszűnésével és a vasutak kiépülésével egyre erősebb versenytárssá vált. A hazai kisipar fejlődésében a feudalizmus felszámolása mellett nagy szerepe volt az igények megnövekedésének, a megváltozott, városiasodé életformának is. Az önálló műhellyel rendelkező iparosok száma az országban 1857—1869 között 227 ezerről 291 ezerre nőtt.

11 E nagyszámú növekedés ellenére az 1870-es években a tőkehiány, a konkurrencia és az új szakmai ismeretek csekély mérvű elterjedése miatt a magyar kisipar egyre nagyobb válságba került. Ez legfőképpen akkor ütközött ki, amikor az 1872. évi VIII. törvénycikk a korszellemnek megfelelően az ipar terén a legnagyobb szabadságot bevezette. Az első magyar ipartörvény kidolgozásához a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium már a kiegyezés után hozzákezdett, de a tervezetet Gorove István miniszter csak 1869. október 21-én nyújtotta be a képviselőházban. A törvényjavaslatból két és fél év múlva lett törvény, mely szabadjára engedve a tőke működését az ipar területén, olyan nehéz próba elé állította a kézműipart, amelyet az nem tudott megoldani. A törvény megszüntette a céheket, ezzel rákényszerítette a kisiparosokat a szabadversenyre, akik viszont erre sem anyagilag, sem képzettségüknél fogva nem voltak felkészülve. Ezen felül az 1873-as gazdasági válság csak tetézte nehézségeiket. Az 1872. évi első ipartörvény által létrehozott új iparigazgatási szervezet ismertetése előtt ki kell térni a kereskedelmi és iparkamarák szervezetére és működésére, nemcsak azért, mert a kamarákról szóló törvény évekkel megelőzte az ipartörvényt, hanem azért is, mert a kamarák a következő években egyre jelentősebb szerephez jutottak a hazai iparigazgatásban. A kamarák Magyarországon először az 1850. március 18-i ideiglenes osztrák kamarai törvény alapján alakultak meg. Öt kamarát szerveztek az országban a kerületi székhelyeken.

12 Az 1850-es rendelkezés véleményező és javaslattevő szerepet szánt nekik, hogy segítsék a kormányzat gazdaságpolitikáját. Az volt a cél velük, hogy a korábbi kiváltságos testületek, céhek helyett az iparos- és kereskedőréteg érdekképviseleti szerveiként is működjenek. A kamarák vezetőségi tagjait 15—20 főben állapították meg, de a pest-budai kerület vezetőinek létszáma — melyhez Pest megye is tartozott — 30 fő volt. Az irányítás kezdetben a korábban kiváltságos kereskedőréteg kezébe került. A pest-budai kamara irányító tagjainak pl. kétharmad részét 391