Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben

kereskedők tették ki. Ezt írta elő ugyanis a kormányhatóságilag jóváhagyott szabályzatuk.

13 Az 1860-as években a gazdasági fellendülés, számos más intézkedés mellett szükségessé tette a kamarák reformját is. Erre rögtön a kiegyezés után sor került. Gorove István földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter már 1867-ben beterjesztette a kamarák szabályozásáról szóló törvénytervezetét, melyet 1868-ban fogadott el az országgyűlés. Az 1868-as VI. törvénycikk szerint a kamarák egy-egy kerület gazdasági érdekeinek előmozdítását segítő érdekképviseleti szervek voltak. Számuk, székhelyeik, kerületeik és alkerületeik meghatározását a törvény a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe utalta, akinek ezt időről időre „az iparés kereskedelmi érdekek koronkénti fejlődése szerint" kellett elvégezni. A 19223/ 1868. számú miniszteri rendelet 8 helyen állított fel az országban kereskedelmi és iparkamarát, melyek közül Pest-Pilis-Solt vármegye a budapestihez került Esztergom, Fejér, Nógrád, Heves és Külső-Szolnok, Csongrád és Bács megyék, az ezeken fekvő szabad királyi városok és a Jász-Kun kerület társaságában. A későbbi átszervezések következtében a század utolsó évtizedében már 17 magyar és három horvát-szlovén kamara működött. A budapesti kamarához ekkor Pest-Pilis-SoltKiskun és Fejér vármegyék, továbbá Budapest, Kecskemét és Székesfehérvár tartozott. Az 1868-as kamarai törvény a budapesti kamarát 9 alkerületre osztotta, melyből kettőt Pest-Pilis-Solt vármegye területén szerveztek. Az egyikbe a solti és a kecskeméti járás tartozott, központja Kecskemét volt. A másik a pilisi, váci, újpesti és pesti járásokat foglalta magában. Ez váci központtal működött. Ezeket külső alkerületnek nevezték, megkülönböztetve őket a belsőtől, melyet a kamara székhelyét magába foglaló — ez esetben Pest — szabad királyi város képezett. A kamarák vezetőségének bel- és kül-, valamint levelező tagjai voltak. A belés kültagok számra megegyeztek. A budapesti kamarának 48—48, a többinek 32—32 bel- illetve kültagja volt. A tagok egyenlő számban képezték a kamarák osztályait, a kereskedelmit és az iparit. A levelező tagok számát a kamarák saját belátásuk szerint szabták meg. Itt már nem kellett a kereskedők és az iparosok közötti paritásra ügyelni. A határozatok hozatalánál a levelező tagok nem redelkeztek szavazati joggal. A kamarai tagokat öt évre választották. Beltag az a kereskedő, illetve iparos lehetett, aki polgári jogai teljes élvezetében volt, a kamara székhelyén lakott és legalább 3 éve önállóan és jogosítottan űzte mesterségét. Hasonló feltétele volt a kültaggá választásnak is, csupán az volt a különbség, hogy a jelöltnek az adott alkerület területén kellett laknia. A beltagokat a kamara székhelyén lakó iparosok és kereskedők, a kültagokat pedig az illető alkerületben lakók választották. Választójoggal mindazon iparos, illetve kereskedő rendelkezett, aki a kamara területén lakott, polgári jogainak birtokában volt és legalább 1 éve folytatott önálló iparűzést vagy kereskedést. A kamarai választások lebonyolítását — a törvényből nyert felhatalmazás alapján — a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter rendeletileg szabályozta.

14 A kamarák a minisztérium alá tartoztak, közvetlenül onnan kapták az utasításokat, s közvetlenül ide intézték előterjesztéseiket. Hivatásuk teljesítésekor azonban szabadon érintkezhettek a törvényhatóságokkal, más testületekkel és magánosokkal is. 392