Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben

kedés kevésnek bizonyult. Az iparszabadság megvalósítása érdekében tovább kellett lépni. Ezért 1857-ben egy császári rendelettel elvették a céhektől az iparűzés engedélyezésének jogát és azt a közigazgatási hatóságokra bízták. Az 1859. december 20-i császári nyílt parancs már tovább lépett, amikor 1860. május 1-től az egész országban — a velencei közigazgatási terület és a katonai határőrvidék kivételével az egész birodalomban — egységes „Iparrendtartást"

5 (Gewerbeordnung) vezetett be az iparűzés szabályozására. Ez már jobban megmegfelelt a kapitalizmus fejlődésének, mert érvényre juttatta az iparszabadság elvét. Az 185l-es rendelkezéshez képest ebben már lényegesen több volt a „szabad" ipar és lényegesen kevesebb az „engedélyezett".

6 Az Iparrendtartás formálisan nem törölte el a céheket, de kívánatosnak tartotta, hogy azok „ipartársulatokká" szerveződjenek át. (A régi céhkorbeli elnevezésüket azért megtarthatták.) A céhek kötelesek voltak alapszabályaikat az új rendtartásnak megfelelően átalakítani és azt a közigazgatási hatóságokkal jóváhagyatni. Az azonos vagy rokon ipart űzők egy helységben vagy a szomszédos helységben egy közös kötelékbe tartoztak belépni. Azok az iparosok, akiknek eddig nem volt társulatuk (céhük), kötelesek voltak azokat megalakítani. Az engedélyhez kötött iparűzéshez képzettséget kellett igazolni, a „szabad" ipart azonban csak be kellett jelenteni, és a hatóság adta ki az iparigazolványt. Míg korábban csak egy bizonyos város, illetve község polgára lehetett tagja a céhnek, ettől kezdve az iparűzés szempontjából már mellékes volt, hogy az illetőt felvették-e a község kötelékébe vagy sem. Az új rendelet azt is előírta: amennyiben egy céh úgy szűnik meg, hogy nem alakul át új társulattá, vagyona arra a helységre szálljon, amelyben korábban a székhelye működött. Az iparrendtartás bevezetését követően a céhek, illetve ipartársulatok nem akadályozhatták már az iparűzés megkezdését és folytatását. A céheknek jószerivel csupán a nevük maradt meg, a kézművesipar felügyelete a közigazgatási hatóságok kezébe került. A céhek visszaszorításával, kiváltságaik megszüntetésével az 1860-as években az iparszabadság megvalósulása elől a legnagyobb akadály hárult el. így volt ez annak ellenére, hogy az ipartársulatok szervezése nagyon lassan haladt, és néhány céh megpróbált görcsösen ragaszkodni korábbi kiváltságához. Ez volt a helyzet Pest megyében

7 is, ahol az 185l-es Ideiglenes Utasítás után már nem került sor új céh alapítására. A meglevők viszont megpróbálták figyelmen kívül hagyni a rendeleteket, és úgy éltek tovább, mint korábban. A váci céheknél pl. még az Iparrendtartás után is megkövetelték a remekmunkát,

8 sőt előfordult, hogy azt még az 1870-es évek második felében is kérték a mesterjelöltektől.

9 Arra is akad viszont példa, hogy szabályszerűen megalakult néhány ipartársulat, így pl. a megyei hatóság 9076/1860. szám alatt megküldte a budai szolgabírói hivatalnak a budai járásban alakítandó 5 iparűző társulat alapszabályait, melyeket a visszaállított Helytartótanács 1860. november 15-én kelt 23591. számú leiratával jóváhagyott. Ebben kérték ezek letisztázását és újbóli felterjesztését felsőbb jóváhagyás végett. Felszólították a szolgabírói hivatalt társulati biztos kinevezésére, az alapszabályok pontos betartására; ügyelnie kellett arra, hogy a biztos a felügyeletet az ipartörvénynek megfelelően gyakorolja, továbbá, hogy a társulatokat megfelelő saját pecséttel lássák el. A járás területén 5 társulat kapott 390