Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Horváth M. Ferenc: Központosító törekvések a váci püspöki uradalom igazgatásában 1848–1860
III. A birtokkormányzat központosítása Roskoványi Ágoston és Pettier Antal püspöksége alatt (1851-1860) Roskoványi Ágoston kinevezése váci püspökké Mint már korábban utaltunk rá, a püspöki székek be nem töltése főleg pénzügyi okokból történt, hiszen ekkor a király (kamara) maga rendelkezett a püspökség jövedelmeivel. 1800-ban pl. hét püspöki szék volt üres, köztük a váci is. 1816 — 1823 között szintén nem volt püspöke a váci egyházmegyének. Ez a helyzet állt fenn az 1846 — 1851 közti időszakban is, pedig Viale bécsi nuncius 1848 áprilisában jegyzékben figyelmeztette az osztrák külügyminisztert, hogy „Ily mozgalmas időkben a püspökök tanításukkal és tekintélyükkel nagy mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a népet a rend és az uralkodó tekintélye iránt hűségben megerősítsék és sok bajt megakadályozzanak". 102 Ezt kívánta az államérdek is, hiszen az abszolutizmus rendszerének szüksége volt a katolikus egyház vezetőinek támogatására, hogy kivegyék részüket az új államrend megszilárdításában. 103 Az egyház reorganizációjának megkezdését igazolja, hogy az uralkodó az 1849 — 1852 közötti időszakban két érseki és tizenhárom püspöki széket töltött be. 104 Roskoványi Ágoston egri nagyprépostot 1851. április 29-én nevezte ki az uralkodó váci megyéspüspökké, melyet a pápa szeptember 5-én erősített meg. Roskoványi püspökké szentelése november 30-án Egerben történt meg és december 8-án iktatták be a váci püspöki székbe. 105 A püspöki birtokok átadása és átvétele A kamara 1851. június 30-án rendelte el Paritions-Decret formájában a váci püspöki birtokok átadását a püspöknek. Egyúttal Szőgyény Lőrinc pénzügyi tanácsost bízta meg, hogy az átadást lebonyolítsa, akit a tisztségnek ebben a munkájában „mit aller Bereitwilligkeit und Pünktlichkeit" segíteni kellett. 106 A kincstártól — mivel az újonnan kinevezett püspök még nem tartózkodott Vácott — Kriszner Antal kanonok vette át a püspöki javakat, melléje „bizonyságul" Herman József kanonokot nevezték ki. 107 A kamarai bizottság egyik tagja — Herian Károly ingrossista — levélben kéri a prefektust, hogy az átadáshoz szükséges következő anyagot állíttassa össze: a termesztmények és anyagok 1850. évről származó maradványának jegyzékét, a juhok és egyéb marhák, kintlévő tartozások, az uradalmi és a kegyúri épületek után tűzvész ellen befizetett összegek listáját, a haszonbérlők bánatpénzeinek öszszeírását, a gazdasági szerek és eszközök leltárát és az uradalmi földeken az 1850. évben őszi vetésre fordított gabonamennyiség kimutatását. 108 A birtokátadás-átvétel során Szőgyény Lőrinc átvizsgálta az uradalom 1850. évi számadásait, elkészítette a javításra szoruló uradalmi épületek jegyzékét és a kisebb felújítási munkákat el is végeztette, megállapította a fundus instructus 358