Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kállay István: A levéltárak a törvényalkotás tükrében

szabadságuknak Örvendjenek, másrészt emiatt nekünk és utódainknak mindig hívei legyenek és ne tagadják meg a királyi koronának járó szolgálatokat".

3 Az Aranybulla 31. cikkelye nemcsak a levéltári őrzésró'l igyekezett gondoskodni, hanem megkereste a pápát, hogy az oklevelet írassa be a regisztrumába. A századokon át Magyarország nemesi szabadsága talpkövének tartott Aranybulla mind a hét eredeti példánya ennek ellenére elveszett. Különben úgy látszik, hogy érvényét már a 13. században elvesztette, amikor II. András magyar király 1231ben némi betoldással és elhagyással megújította azt. Igen érdekes, hogy a következő században (1351) mégsem az 1231-ben megújított oklevelet, hanem az 1222ben kiadottat erősítették meg, illetve írták át. Ekkor tehát még meg kellett lenni a hét eredeti példány egyikének, amely az átírás alapjául szolgált. Vagyis eddig az időpontig valamelyik érintett levéltár mégis csak jól őrizte az Aranybullát.

4 Az adatok szerint a nádor minden bizonnyal már a korai századokban is őrzött országos ügyekről, az országlakosok jogairól szóló, a nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatos iratokat. Az országos ügyeket a magánügyeit is írásba rögzítő familiárisaival foglaltatta írásba és az iratokat magánjogi irataival együtt tárolta. A nádor halála után azonban nem gondoskodtak arról, hogy a hivatali periódusa alatt keletkezett iratokat utóda átvegye. Erre csak 1613-tól kezdve került sor, amikor törvény mondta ki, hogy a nádor az őrizetében lévő, a regnum, a nemesség országos jogai és kiváltságai szempontjából fontosnak ítélt iratokat (vagyis a nádori levéltárat) utódának eskü alatt adja át.

5 A magyar levéltártörténetnek legkevésbé ismert és kutatott időszaka a 18. század. Pedig ebben az évszázadban sok olyan történt, amely a későbbi időkre is hatást gyakorolt. Ez az időszak, amikor a magyar rendek a szatmári béke után is töretlen erővel haladtak tovább, az uralkodói hatalomnak nem hódoltak be, hanem kompromisszumra léptek vele. Éppen ezért az 1720-as évek országgyűléseit reformgyűléseknek tekinthetjük, a rendi reformmozgalom szinterének, amely egyrészt sikereket ért el, másrészt a nőági örökösödés elfogadásával és a birodalom más országaival és tartományaival való reális unió elismerésével engedményt is tett az uralkodónak. Ez a lendület az 1720-as évek elmúltával megmerevedett: a rendek kitartottak a teljes függetlenség és önállóság irreális fikciója mellett, elmulasztották a további beilleszkedést a birodalom szervezetébe.

6 Az 1711-et követő békés évek kedveztek a folyamatos fejlődésnek és nem véletlen, hogy jutott idő és alkalom a levéltárügyre is. A szatmári béke után kialakult Magyarország új politikai szervezete, a Habsburg központi hatalom által irányított kormányzati apparátus. Az 1723. évi országgyűlés olyan törvényeket hozott, amelyek 1848-ig, egyes területeken 1867-ig érvényben maradtak. III. Károly korszakát ebből a tekintetből is reformkorszaknak tekinthetjük, hiszen az általa létrehozott intézmények sokkal tovább eredményesen működtek és hatottak, mint pl. a reformuralkodónak tartott II. József tiszavirág életű rendelkezései. Az országgyűlés rendelkezett a magyar királyi helytartótanács felállításáról, a bíráskodás és igazságszolgáltatás felsőfokú szétválasztásáról, a kerületi táblák felállításáról. Az ekkor létrejött hatalmi szervezet lényegében 1848-ig változatlanul fennállott.

7 A Habsburg hatalmat elfogadó, de ugyanakkor a saját jogaikat, kiváltságaikat és szervezeti kereteiket is biztosítani akaró rendek 1723-ban (XLV. te.) kimondották, hogy Pozsonyban egy universale archívum regni-t kell felállítani, amely a rendi ország iratait (publica regni acta), az országgyűlési, közigazgatási és bírósági ira32