Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kéringer Mária: Pest megye büntetőbíráskodása a XVII–XVIII. században

Szerencsésebben zárult az ügy 1693-ban Gergely molnár számára, mivel életét első törvényes felesége megmentette azzal, hogy visszafogadta.

90 1695-ben Szabó Mátyás szintén a felesége kérésére mentesült a halálos ítélet végrehajtása alól, és helyette 300(!) botütést kellett elszenvednie. A végrehajtás szakaszosságára nincs adat.

91 Az 1696. okt. 9-i gyűlésen Földvári János ellen „quadrigámia „vétsége miatt indítottak bűnvádi keresetet. A bíróság azonban csak a „trigámia" vétkére talált bizonyítást, így a vádlottat fő vesztésre ítélték.

92 A XVIII. században a kisebb törvényszék indított bigámia vétsége miatt számos keresetet, de ezek lefolytatásáról nehéz pontos képet kapni, mivel a jegyzőkönyvek nem tértek ki az ügyek minden részletére. Az egyedüli teljes per az 1733ban Kovács Péter ellen kezdeményezett ügy, amely az első bizonyítási szakasz eredményei alapján halál büntetés kiszabásával végződött. A vádlott számára azonban szerencsés fordulattal folytatódott, mivel a fellebbezés-nyomán visszakerült a megyéhez perújra felvétellel kötelezetten. Ennek során azonban kiderült, hogy az első eljárás során nem kellő körültekintéssel dolgozó megyei tisztviselők nem tettek meg mindent a vádlott számára kedvező ítélethozatalt alátámasztó vizsgálatok elvégzésére. A másodszori eljárás során a kihallgatott tanúk igazolták, hogy a vádlott miután a katonaságtól hazatért, otthon nem találta feleségét, és azt először kerestette. Mivel nem talált rá ezért házasodott újra. Az így újonan felmerült szempontokra tekintettel a bíróság már csak börtönbüntetést szabott ki rá.

93 5.3.3. A természetelleni fajtalankodás (sodornia) Az ember természetes ösztöneinek egyik elfajulásaként és mindig súlyosan elítélendőnek, ugyanakkor nehezen bizonyítható bűncselekménynek számított ez a bűneset típus. A XVII—XVIII. században e fogalomkörbe kizárólag az állattal történő elkövetést tartották, annak ellenére, hogy a korabeli jogtudomány más az emberi faj fajfenntartó Ösztöneivel össze nem egyeztethető egyéb megnyilvánulásokat is ebbe a fogalomkörbe sorolt.

94 A bűntett elkövetésének bizonyítására, a vétség szégyenletes volta miatt ritkán volt „látó" tanú. A bíróság csak az önkéntes vallomáson alapuló bizonyítékokat tudta figyelembe venni. 1738-ban a kisebb törvényszéken egy 16 éves fiú ellen indítottak sodornia vétsége miatt vádat. A fiú beismerő vallomást tett, a bíróság ezt tudomásul vette, nem is folytatott további vizsgálatokat a körülmények pontos feltárására, nem hallgatott ki tanúkat sem. A vádlottat az állattal együtt tűzhalálra ítélték.

95 Az 1731-ben sodornia vétségének elkövetésével vádolt „inas" cselekménye egyetlen „tanúja" a gazdája volt, így viszont a „tett" nem teljesedett be. A vádlott 90 vessző csapással „szabadult" helytelenkedése miatt.

96 Az 1701-ben a generalis congregation Ács János ellen kezdeményezett eljárásban már tanúk által „igazolt" tények is voltak a cselekmény befejezettségét bizonyítva. A meghallgatott tanúk egybehangzóan állították, hogy „... a kanca hüvelyében ondót találtak, és a vádlott nadrágját nyitva látták". A későbbi tárgyalásokon a vádlott ellen újabb bűncselekmény gyanúja is felmerült, ti. egy 219