Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Kosáry Domokos: Levéltár és történettudomány
távoli időszakot, amikor a technika haladásával, a számítógépek újabb és olcsóbb nemzedékeinek megszületésével, az adattárolás a mainál könnyebben és szélesebb körben megoldható lesz. A begyűjtés témájáról talán még annyit, kissé más vonatkozásban, hogy egy-egy megye, város vagy más helység anyagát érdemes volna ugyancsak a modern technika másolóeszközei segítségével olyan rájuk vonatkozó iratokkal is kiegészíteni, amelyek más levéltárakban, gyűjteményekben találhatók. Olykor még külföldön is. A Hungarica-anyagot ugyan az Országos Levéltár gyűjti, de például Párizsban, az Archives Nationales anyagában Pierre Daru herceg intendánsi iratai közt az 1809-ben francia megszállás alá került megyékből sok olyan gazdasági-statisztikai összeállítás található, amelyet az illetékes területi levéltáraknak is érdemes volna másolatban megszerezniök. A területi levéltárak úgy válhatnak igazán az igényesebb helytörténeti kutatás fő bázisává, ha másolatban máshonnan is beszerzik a középkori oklevelektől a legújabbkori statisztikáig mindazt az anyagot, amely az illető „hely" történetét segít megvilágítani. Amire már csak azért is bíztatnám Őket, mivel községi sőt olykor mezővárosi levéltáraink a régebbi időket illetően akkor is igen hiányosak, ha egyáltalán maradt belőlük. A rájuk vonatkozó adatok viszont a megyei levéltárakban őrzött dicalis és egyéb összeírásokból, úrbéri perekből, instanciákból stb. nagy vonalakban jól Összeállíthatók s ez abban az esetben fontos, ha a nagyobb uradalmi levéltárak éppen nem állnak rendelkezésünkre. A harmadik főbb probléma, amelyet itt érinteni szeretnénk, az, hogy miként lehetne a forrásokat könnyebben és valamivel szélesebb körben hozzáférhetővé tenni a kutatás számára. S itt nem is pusztán arra gondolunk, hogy a kutatás jellege és célja szerint differenciáltan, kevesebb bürokráciával és formalizmussal lehetne a kutatók szolgálatát ellátni, hiszen az része a társadalom szolgálatának. Bizonyos rugalmassággal itt is előbbre lehetne jutni. Jelenleg azonban van e kérdésnek egy ennél jóval fontosabb és egyre szorítóbban sürgős, más része is, az időhatáré, ameddig a kutatás egyáltalán hozzáférhet a forrásokhoz. Egy, az MTA II. osztálya számára az 1970-es évek tudományos vitáiról készült beszámolóban, amely annakidején az osztály közleményekben jelent meg (1980), már rámutattam arra, hogy a nép demokratikus korszakot illetően a kutatások és a szakmai viták főként az első, 1944-1948. közti periódusra korlátozódtak, és nem igen léptek tovább. „Az időbeli korlátozottság nem véletlen dolga volt. A későbbi szakaszok történetének kutatása ugyanis a levéltári iratok hozzáférhetetlensége miatt még igen nagy mértékben esetleges. A levéltárak anyaga ma nem egyszer nehezebben hozzáférhető, mint egy-két évtizeddel korábban. Még a régebbi, nyitott időszakok vonatkozásában is." Ezt az észrevételt most, egy fél évtized múltán, még nagyobb hangsúllyal kell megismételnem, jelezve, hogy ez a helyzet így egyre kedvezőtlenebbé válik, ha nem tudunk rajta sürgősen segíteni. Két elv figyelembevételével kell itt a helyes utat megtalálnunk. Az egyik az, hogy a közvetlenül jelenbe vágó és államérdeket érintő anyagot a világon mindenütt zártan kezelik, bizonyos, bár a különböző fajta iratoknál nem mindig azonos időhatárokon túl; a probléma itt csak az, hogy hol legyen ez az időhatár, és hogy ezt, az évek múlásával együtt, milyen ütemben kell újra meg újra későbbre tolni. A másik ugyancsak fontos elv az, hogy a történelem nem áll meg a tegnapelőttnél, és a történettudománynak, ha megfelelően kívánja ellátni társadalmi funkcióját, szolgálatát, módot kell nyernie a közelmúlt, a tegnap feltárására is. Ha erre nincs 16
