Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)

Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok

531. SZENTLÁSZLÓ falu, a pesti náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma 1546-ban 18 1559-ben 25 1562-ben 25 1580-ban 27 1590-ben 25 Az 1546-ban összeírtak közül az 1559. évi defter szerint meghalt 9 fő, mégpedig 6 családfő, 1 nőtlen fiú, 1 nőtlen testvér és 1 egyéb nőtlen, vala­mint megszökött 1 családfő, 1 családfőről pedig feljegyezték, hogy Bérén városban lakik; továbbra is odatartozónak írtak össze 18 főt, mégpedig 11 családfőt, 5 fiút, akik közül 1 időközben megnősült és 2 egyéb nőtlent, akik szintén családfők lettek. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 6 összeírási sorba került nőtlen fiút és 1 nős testvért, valamint 10 be­költözött családfőt, 2 nőtlen fiút és 1 nőtlen testvért. Az 1546-ban össze­írtak 36%-a tehát meghalt, illetve megszökött, de elsősorban a beköltözők révén 1559-ben 36%-kal többet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban; a családfők 39%-kal lettek többen. A következő három év alatt a ki- és beköltöző családfők száma ugyan kiegyenlítette egymást, de a nyil­vántartásba vettek összes száma 10%-kal csökkent. 1580-ra már gyarapo­dott az összeírtak száma 18%-kal s ezenbelül a családfők száma 8%-kal. Egy évtized múlva azonban számuk 7%-kai, illetve az összeírtaké 15%-kal ismét csökkent. Ennek ellenére az első összeíráshoz viszonyítva megálla­pítható, hogy a családfők száma az eltelt 44 év alatt mégis 39%-kal, illetve a nyilvántartásba vettek összes száma 21%-kal növekedett. Foglalkozásra utaló adatok: 1546-ban 1 pap, 1 diák és 4 juhos gazda (150, 120, 110, illetve 70 db juh), 1559-ben 4 juhos gazda (150, 100, 100 és 70 db), 1562-ben 5 juhos gazda (150, 150, 100, 100 és 90 db), 1580-ban 4 juhos gazda (150, 150, 150 és 70 db), 1590-ben 1 szolga, a juhos gazdákat ekkor nem nevezték meg. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 350 kile 163 kile 200 kile 200 kile kevert tized 276 kile 200 kile 86 kile 50 kile lencse- és babtized — 180 akcse 210 akcse 210 akcse lenmagtized — 108 akcse 120 akcse 120 akcse len- és kendertized — 112 akcse együtt: együtt: vöröshagyma­és fokhagyma­tized — 50 akcse 100 akcse 137 akcse szénatized 180 akcse — — — 573 ^, Családfők __, u _ . . Nőtlen nőtlen Egyéb összeírtak *£*$£ ílalk testvérei nőtlenek száma fizetők száma száma száma száma 6 1 3 28 9 12 1-38 15 6 2 1 34 25 10 3 — 40 27 7 1 1 34 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom