Vígh Károly: Vörös Pest vármegye - Pest Megye Múltjából 4. (Budapest, 1979)

II. PEST MEGYE A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN - 4. Kommunista mozgalom és az egyesült párt tevékenysége Pest megyében a Tanácsköztársaság idején

Egyes helyeken, főleg falun elégedetlenkedtek, hogy nem sikerült a lakosság többségét beszervezni a pártszervezetbe. Volt olyan hely, ahol erre sor került, de ott a formátlan tömegben csak szétforgácsolódott a valóban tudatos elemek ereje. Ez történt pl. Gyón községben. A hadifogságból hazatért Pákozdi párttitkár 1918 végén azonnal hozzálátott a kommunista párt szervezéséhez. Vele egy időben szervezte a kisgazdatömegeket Garzó Sándor volt községi jegyző a Szabó Istvánféle kisgazdapártba. A két párt éles harcban állt egymással. A Tanácsköztársaság létrejötte után, néhány nappal a tanácsválasztások előtt, a volt ellenpárt hívei beiratkoztak a szocialista pártba. A választás eredménye az lett, hogy a régebbi, valóban szocialista érzelmű földmunkások, mintegy 395-en, Pákozdira szavaztak, aki ennek ellenére mégsem került be a tanácsba, mert - mint már más összefüggésben említettük - Garzó jegyző „szocialista" párti hívei szavazataikkal kibuktatták.

13 Számos egyéb példa is azt bizonyítja, hogy az egyesült párt összetételének felhígulása Pest megyére általánosságban jellemző folyamat. Az első időben, kb. május közepéig, a párttagok legöntudatosabbjai magukkal tudták vinni az ingadozókat, el tudták szigetelni a diktatúrával vagy annak egyes intézkedéseivel szemben álló elemeket. Ekkor még nem volt annyira érezhető a párt felhígulása. Ahogy azonban nőttek a nehézségek és csökkent a diktatúra kikiáltása utáni első lelkesedés, nyilvánvalóvá vált a párt élcsapat jellegének megszűnése. Ehhez hozzájárult, hogy a legöntudatosabb munkások nagy része a Vörös Hadseregben harcolt, a munkástanácsok tagjainak is jelentős része - a legtöbb helyen a fele kiment a frontra. Még inkább így volt ez, amikor a fronton aratott sorozatos győzelmek ellenére, az antant követelésére megkezdődött a visszavonulás. A munkásság ingadozó része egyre inkább a diktatúrával szemben álló egyének befolyása alá került. A diktatúrát nem tagadták meg, még kevésbé a szocializmus eszméjét, de az egyszerű emberek között egyre nagyobb visszhangra találtak olyan illúziók, hogy a tanácskormányzást nem burzsoá diktatúra fogja felváltani, hanem munkáskormány, amely békét köt az antanthatalmakkal, feloldja a blokádot és ezzel lehetővé teszi a munkásság jobb ellátását. Ezeket az illúziókat elsősorban a jobboldali szociáldemokraták terjesztették, de kapóra jöttek az ellenforradalmároknak is, mivel csakhamar kénytelenek voltak belátni, hogy nyíltan ellenforradalmi jelszavakkal a munkások többségénél nem érhetnek el eredményt. A diktatúra bukása után lelepleződött a „munkáskormány" illúziója. Kiderült, hogy a Peidlféle „szakszervezeti" („munkás")-kormány csak előkészítője, szálláscsinálója volt a magyar népnek annyi szenvedést hozó ellenforradalmi rendszernek. Nehéz összefüggő képet alkotni és értékelést adni az egyesült párt tevékenységéről Pest megyében. Ennek egyik oka, hogy a pártszervezeteknek semmiféle irattáruk nem volt. (A visszaemlékezések ezt nem pótolhatják.) Másik oka, hogy a legfontosabb dolgok nem a pártszervezetekben, hanem a direktóriumokban 100