Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)
5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872
parasztok, vagy legtöbb esetben a zsellérek közül kerültek ki. A zselléresedéssel párhuzamosan pedig országszerte mindenütt növekedett a kontárok száma is. A szabadalom megszerzésével járó nagy anyagi áldozatokkal magyarázhatjuk azoknak a kézműveseknek magas számát is, akik csak a céhkiváltság kérelmezéséig jutottak el, mint pl. a biai, pátyi, toki, biatorbágyi, budaörsi, zsámbéki, tinnyei takácsok, a ceglédi kovácsok és asztalosok, a ceglédi lakatosok, a dömsödi és különböző Csepel-szigeti helységek kádár- és kovácsmesterei, az irsai szabók és szűcsök, a kecskeméti, ceglédi és nagykőrösi kalaposok, a nagykőrösi csizmadiák, a péceli, rákoscsabai, ecseri, monori és gombai takácsok, a péceli és rákoskeresztúri molnárok, a szentendrei szűrszabók, ezenkívül a szűcsök, a tímárok és szappanosok, a kőfaragók, ácsok, üvegesek és mészárosok, a váci szűrszabók és szűcsök, ezenkívül a szíjgyártók, a kőművesek stb. 23 ; vagy pedig mint a zsámbéki szabók, akik csekély számuk és szegénységük miatt nem nyerték el a szabadalmat. 24 Jelentős volt azoknak a mestereknek a száma is, akiknek kérésére a központi kormányszervek — elvben — megadták ugyan a privilégiumot, s arról a vármegyék útján az érdekelteket értesítették is, de azok még sem váltották ki a szabadalomlevelet. így pl. az aszódi csizmadiák, a pilisi járás takácsmesterei, a dunapata ji vargák, a kecskeméti könyvkötők, a kecskeméti és ceglédi német vargák, a kishartai takácsok, ezenkívül különböző váci céhek, így a német szabók és gombkötők, az ácsok és kádárok, a takácsok, a magyar ós német vargák, az asztalosok stb. A váci iparűzők pl. 1817-ben elnyerték a kiváltságot a helytartótanácsnak a megyéhez küldött értesítése szerint, privilégiumlevelük azonban nem található a magyar kancellária által 1815 és 1847 között adományozott céhszabadalmak között. 25 Azon mezővárosok és falvak kézművesei, melyekben céhek nem voltak, mint ,,vidéki" (filiális) mesterek kapcsolódtak valamelyik közeli mezőváros (vagy sz. kir. város) céhéhez. A kiskunlacházi iparűzők pl. még mielőtt 1823ban saját privilégiumot szereztek volna, a ráckevei, kunszentmiklósi, szabadszállási céhekhez tartoztak, s mindazokban a jogokban részesültek, melyeket az ,,anyacéh" tagjai is élveztek. Az anyacéh, valamint a helybeli elöljáróság a ,,vidéki" mestereket is megvédelmezte az idegen iparosokkal és a kontárokkal szemben. A szabadszállási takácsok 1825-ben a következő kéréssel fordultak a kiskunlacházai tanácshoz: „Privilegiált Kis Kun Szabad Szállás Várossában lakó Takáts Czóh közönségessen írásban foglalt esedezéseket bé nyújtván könyörögnek: Hogy valamint az itt Helyben (t.i. Lacházán) lévő Takátsokat . . . úgy a most ugyan azon Anya Czéhbe bé állott Hegedűs János, Korsós István ós más ött Helybéli Molnárokat, a szomszéd Anya Czéhben lévő Molnárok háborgatásoktól őrizni, s Atya oltalma alá venni méltóztasson . . . Mester embereink . . . tsak felényi Taxát, e mellett a jövedelemnek felét tartozzanak Esztendőnként a Czéh ládában befizetni, más felét meghagyván ezen Filiánál, az előfordulható szükségek pótlására . . . nagyobb bajok elintézésére fent tartván mindenkor jelen Tanáts a maga Jussát". — olvassuk a jegyzőkönyvben. 26 A váci céhek jiliálisai főként a közeli települések mesterei közül kerültek ki, így pl. Aszódról, Balassagyarmatról, Csobánkáról, Csömörről, Diósjenőről, Drégelyről, Dunakesziről, Pótról, Gödöllőről, Isaszegről, Kerepesről, Rákoskereszttúrról, Kismarosról, Kóspallagról, Maglódról, Márianosztráról, Nagymarosról, Neszmélyről, Nógrádról, Rákospalotáról, Pócelről, Pomázról, Rákoscsabáról, Szobról, Szokolyáról, IJjhartyánról, Nógrádverőcéről, Visegrádról, Zebegényből. De voltak távolabbi városokból is, így pl. Ceglédről, Gyöngyösről, Hatvanból, Jászberényről, Kecskemétről, Nagykőrösről, Losoncról, Pásztóról is vidéki mesterek. 27 A váci molnár céh vidéki mesterei között pl. a következő helységekben működő filiálisokat találjuk a XIX. sz. 2—4. évtizedben, Egy molnárt, aki herceg Eszterházy 249
