Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

szokolyai malmában dolgozott, 1817-ben 25 forint ellenében vettek fel a céhbe. Ugyanebben az évben egy nógrádverőcei malomárendást 200 forint (váltócédulában; az 1811., ill. 1816. évi devalváció után kibocsátott papírpénz) ellenében vettek fel, egy másik ugyancsak nógrádverősei malomárendást pedig 230 (!) forint ellenében. Az utóbbinak 30 forintot 3 inasév megváltásáért kellett fizetnie. Mindkét vidéki mester esetében kikötötték, hogy amennyiben Vácott szereznének malmot, és nem filiálisként, hanem rendes eéhbeli tagként állanának be a céhbe, akkor a többi helybeli mesterhez hasonlóan remekelni tartoznak. Egy rátóti árendás molnárt viszont, aki Vácott töltötte inas és legényéveit, 28 forint 42 krajcár lefizetése után vettek fel 1817-ben; egy szigetmonostort molnárt 1818-ban 51 forint, egy zebegényi molnárt 1818-ban, aki váci „tanítvány" volt, 26 forint ellenében iktattak be. Ugyancsak 26 forintot fizetett 1819-ben egy Kisorosziban működő molnár (a 26 forintból 1 forint esett a céhzászlóra, 9 forint 15 évi (!) kántorpénz megváltására ós 16 forint mestertaksára). Az előbbieken kívül még 1 kisoroszi, 1 zebegényi, 1 nógrádverőcei, 2 bogdányi, 1 nagymarosi, 1 sződi és 1 urasági árendás molnárt vettek fel az 1835-ös évig. Az urasági árendás molnárnak 100 forintot (váltócédulában), a sződi szárazmalom árendásnak pedig, mivel „nem inaskodott és legénykedett", 200 forintot kellett fizetnie.

28 A XVIII. és a XIX. század folyamán az Alföldön a mezővárosi és falusi céhek lassú ós egyenletes fejló'dését tapasztalhatjuk, a nagyobb mezővárosok után — a XIX. század fordulójától kezdve — a kisebb mezővárosok és a falvak is a céhes szerveződés útjára lépnek. A Pest megyei céhes fejlődés azonban több vonatkozásban is eltérő képet mutat az Alföld más területeivel szemben. A nagyobb Pest megyei mezővárosokban ugyanis a XVIII. századra tehetjük a céhes fejlődés „virágkorát", a XIX. században viszont megállt a céhes szerveződés, sőt néhány Pesthez közelfekvő mezővárosban, így főleg Vácott és Szentendrén, ezenkívül a valamivel távolabb fekvő Cegléden, Nagykőrösön és Kecskeméten jelentékeny visszafejlődés is mutatkozik — a pesti ipar versenyének hatására. Ebben a vonatkozásban a céhes szerveződés hasonló vonásokat mutat a Dunántúl nyugati részének céhes fejlődésével, ahol a cóhrendszernek a XVIII. századi fénykora után a XIX. században jelentékeny visszafejlődés tapasztalható az osztrák tőkés ipar hatásának eredményeként. Csupán a kisebb Pest megyei mezővárosokban és falvakban tapasztalható — az Alföld más vidékeihez hasonlóan — némi fejlődés a XIX. század első évtizedeiben. Ráckevén pl. a XVIII. században 7 céh működött, s a XIX. században is csak 7 céhet találunk. Nem kórt új kiváltságlevelet a szappanosok céhe, mely 1716-ban Szentendrétől kölcsönözte artikulusait, ezenkívül a görögkeleti és római katolikus szabók céhe, amely 1708-ban kapta meg a budaiak 1695. évi kiváltságát. Viszont a szűrszabók, valamint a kovácsok és bognárok céhe csak az 1810-es években jött létre.

29 Dunapatajon szintén ugyanannyi céhet találunk 1848 előtt, mint a XVIII. században. Szentendrén azonban már hanyatlás mutatkozik, ahol a XVII. század végétől a XVIII. század végéig 11 céh működéséről van tudomásunk, a XIX. század első évtizedeiben viszont csak 9 céh szerezte meg a privilégiumot. Nem kért újabb szabadalmat a paplancsinálók céhe, amely 1702-ben Budától nyerte cikkelyeit. — Pest megye jelentése szerint a privilégium 1800-ban elégett, s a céh nincs is annak „ususában". — Nem alakult újjá a görögkeleti szappanosok céhe, mely 1715ben III. Károlytól kapott privilágiumot, ezenkívül a tabakok és szattyán- valamint kordovánkészítők céhe, mely 1698-ban Lipóttól kapott kiváltságot, úgyszintén a szűcsök 250