Pest-Pilis-Solt vármegye országgyűlési követutasításai a 18. században - Pest Megyei Levéltári Füzetek 38. (Budapest, 2015)
I. Bevezető
A nemesi vármegyének legkésőbb a 18. század közepére jól szervezett közigazgatási „gépezetté” kellett átalakulnia, ha a megelőző századokban rá háramlott, később pedig kiterjesztett és intézményesített feladatainak (jog- és igazságszolgáltatás, adószedés, katonatartás stb.) eleget akart tenni.3 * 5 Az, hogy emellett és ennek ellenére mégis a megyei nemesség képviselője maradt, legszemléletesebben talán épp az országgyűlési követküldés gyakorlata igazolja. Már IV. Béla 1267. évi törvénye elrendelte, hogy a nemesség megyénként 2-3 követet küldjön az országgyűlésre, a gyakorlat azonban a 14. század végétől vált általánossá. Utoljára 1572-ben próbálták fejenként összehívni a rendeket, azonban ez akkor már kudarcba fulladt.6 Ez utóbbi mozzanat is azt látszik alátámasztani, hogy a követküldési jogot a személyes jelenléthez képest nem valamiféle jogfosztásként kell értelmeznünk. Az országgyűlésen való részvétel eredetétől fogva minden nemes számára kötelesség volt (Lásd 1498. évi 1. törvénycikk),7 nem csupán jog. Többek között ez a „teljes” jelenlét biztosította ugyanis az országgyűlés határozatainak hitelességét. A nemesek többsége számára azonban igen nagy terhet jelentett, hogy a több hónapon át tartó tárgyalások idejére gondoskodjanak saját ellátásukról és távol maradjanak birtokaik ügyeitől. A követek (ablegati) elviekben ezeket a nemeseket képviselték, a tőlük kapott felhatalmazás, vagyis megbízólevél (credentionales) alapján és utasításaik (instructiones) szerint, az általuk közösen biztosított ellátás (útiköltség és napidíj8) fejében.9 Az 1680. évi 1. törvénycikk kiadásának idejére végül a megyei nemesek követek általi képviselete az országgyűlésen már olyannyira bevett szokásnak számított, hogy a törvény csak mintegy mellékesen említette meg azt is, hogy helyük az alsótáblán van. A követek megválasztásának vagy inkább kiküldésének gyakorlatát, mint magának az országgyűlés működésének egyéb elemeit is, a szokásjog határozta meg. A követek számát sem írták elő törvények, azonban a királyi meghívólevelek (regales) a 18. században már általánosan két személy megjelenését kérték. Úgy tűnik, hogy ennek a gyakorlatban, legalábbis a 18. század első felében az volt a célja, hogy a két követ választása által biztosítsák, hogy legalább egyikük mindenképp aktívan részt vegyen a tárgyalásokon. Ezt támaszthatja alá az első- vagy fő- és a másodkövet (primarius et secundarius ablegatus) megkülönböztetés is. A harmadik követ kérdése 1790-ben korbácsolta fel az indulatokat (Pest megye érintettségével), de már 1741-ben kizárták Liptó harmadik követét, tudniillik nehogy így a megye szavazás esetén előnyhöz jusson. Egyébként 1751-ben, 64-ben maradéktalanul érvényesült a kétkövetes gyakorlat.10 3 A 18. századi megyei közigazgatás fejlődésére lásd többek között: DEGRÉ 2004c. 6KÉRÉSZY, 11-12. o. 1 ,, A közönséges vagy országos gyűlést Rákos mezején minden harmadik évben meg kell tartani; és azok büntetése, kik az országgyűlésre el nem jönnek ” 8 Az 1715. évi 47. te. csak rögzítette a követek jogát a napidíjra és biztosította annak beszedését, mértékét azonban a szokás határozta meg. Pest megye 1725-ös szabályrendeletében 3 forintos napidíjat határozott meg, ennek ellenére a követek 4-6 forintot és esetenként prémiumot kaptak. Vö. Szíjártó 2005,26. függelék. 9 A követek szállásáról a főlovászmester gondoskodott, így vált teljessé az ellátás. KÉRÉSZY 9. o. 10 Szíjártó 2005,21. függelék 1 1
