Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok II. 1671-1716 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 34. (Budapest, 2002)

Regeszták

forint dénár Meskó úrnak másodszorra „aranyul" 50 ­Ulbern úr őnagyságának, mikor 100 forintot akartak ad­ni, azt nagy haraggal visszavetette, sőt nagyon megsér­tődött, de 5—6 héttel később, az ő kedvét keresve 200 forintot vitt neki, a pénzt akkor sem fogadta el, hanem azt mondta, hogy vegyenek 200 forint ára abrakot és vi­gyék Magyarországra. Megvallja, hogy ebből galibája lett volna és búja szaporodott volna, ha éppen Komárom tájáról szolgálhatott volna. Magyarországi szekereken „hozván Bécsbe, úgy szekerekkel vitettem 111 forint árát, kit föl is mérette őnagysága, nyolcvanegy forint árát pedig eddig is, minthogy jó akarómra bisztam, fel is vitette Pozsony vármegyéből Pusztafödémesről". 200 Salaburg titkárának „aranyul" 8 60 Egy inasnak 1 14 Meskó úrnak szekér fogadásul 1 70 Ujabb audienciát szerző inasnak 1 14 Meskó uram diákjának 4 Fersner uram diákjának 4 Hogy Gallya urat küldi Kismartonba 10 Összesen 1 362 8 Sőtér Tamás összesen felvett 441 Május 26-ától fogva október 22-éig 150 napra a napidíj 750 Mindösszesen 2 553 Marad 797 (magyar 1702. No. 8. 165. Betz László Pesten, 1702. december 5-én kelt levele ismeretlen cím­zettnek. Ajánlja szolgálatait. Egy emberséges emberrel küldi ezt a fegyverjog megváltásával kapcsolatos (ius turcicum!) iratot. Bugac (Bugacz) nevű pusz­tára esik harminc forint, „azért kegyelmed azon pénzt leválya" és nyugtát (quietantia) is adjon róla, s azon kívül a maga lajstromába is írja be kegyel­med. Azt tartom hogy ha eddig nem foglalták el Kunsághoz, azután sem fog­lalják, mert azért nincs a lajstromban is, hogy „sub judice" volt. (magyar)

Next

/
Oldalképek
Tartalom