Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)

Regeszták

folytatott, és az álnevet viselő személytől az alispán a kúriát a városnak ítélte. Végül a panaszosok tudtán kívül, mivel őket nem idézték meg és nem ítélték el, a nevezett Kisiblye nemesi telket a selmecbányaiak katonasággal és ágyúk­kal megtámadták, felgyújtották és a tűzben a panaszosok nagy kárára elpusz­tították, semmibe véve a nemesi előjogokat s nyilvánvalóan megvetve a hazai törvényeket. Ezért az országlakosok úgy vélik, hogy ezt a pert a nevezett város túlkapása miatt a nádorispán különleges jogával élve vizsgálja felül. 93. A rendek jelentik őfelségének, hogy a közelmúltban egy Liszthy (Lis­tius) László szolgálatában álló szolgálólány, ki Foglin Sebestyénnek, Pálffy Miklós gróf jobbágyának leánya, eltűnt s máig nem tudni hová lett. Az a hír terjedt el, hogy Liszthy László megölte és eltemette. Mivel ez a mód nélkül való és utálatos bűn az égre kiált, ez Isten súlyos büntetése nélkül nem hall­gatható el. Ezért a rendek kérik őfelségét, hogy Liszthy László és mások, e súlyos bűn elkövetői ellen indítson nyilvános nyomozást még az országgyű­lés tartama alatt, és a bűnösöket mások elrettentésére méltó büntetéssel sújtsa. 94. Esterházy Miklósné Perényi Ágnes úrasszony a rendeknek panaszosan előadta, hogy nagyatyjától, Bosnyák Tamástól a Morva őrgrófságban fekvő Veszele (Vesele) várát összes javaival és tartozékaival 60000 forintért a maga és örökösei számára megvásárolt, de ezeket [Bosnyák Tamás] saját leányának, Bosnyák Katalinnak, Perényi Ferenc özvegyének — ugyanis Perényi Ferenc az ő nevezett javainak gyámja és gondnoka volt — eladta 22000 forintért. Vé­gül eladta azon javakat is a Morva őrgrófságban, melyek becslés szerint öt év múlva 180000 forintot fognak érni, 130000 forintért, és ehhez királyi jóváha­gyást kért. Mivel a nevezett javak eladása és a királyi jóváhagyás kérése miatt Perényi Ágnes úrasszonyt még mint gyámleány korban lévő árvát nem cse­kély kár érte, és árváknak a gyám által eltulajdonított javait a törvény szerint vissza lehet követelni, a rendek kérik őfelségét, hogy ezt az ügyet végső pa­ranccsal adja át a Morva őrgrófság főbíráinak, hogy minden akadályt elhárít­va, a kért királyi hozzájárulást figyelmen kívül hagyva, a nevezett javakat ítélje vissza a károsultnak és adjon teljes kárpótlást. 95. Néhai Bosnyák Tamás leánya, Judit, ki Balassa Imre özvegye, panaszt emel, mert az ő Veszele várában és birtokaiban bírt birtokrészét (pordo), melyet birtokfelosztás útján hasított ki a maga részére, a nevezett Perényi Ágnes birtokrészének megvásárlói elfoglalták. Ezért a rendek kérik őfelségét, hogy méltóztassék a Morva őrgrófság magisztrátusa által a nevezett porciót összes jövedelmeivel együtt a nevezett úrnőnek visszajuttatni. 96. A rendek kérik őfelségét, hogy tekintettel Esterházy Pál és Ferenc grófoknak, Esterházy Miklós nádor örököseinek kérésére, tekintettel a nádor­nak őfelsége iránti hűségére, mentse fel őket Regéc vára uradalma ára hátra­lékos részének megfizetése alól, melyet őfelsége boldog emlékezetű atyja

Next

/
Oldalképek
Tartalom