Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)

Regeszták

tal s a többi felek részéről ellentét nem merült fel, így a vizsgálatok, a tanú­vallomások s a határjelek megvizsgálása után a felek megegyeztek a puszta határaiban. Határjárás: A határjárást keleten kezdték, ahol Örkény puszta Gyón pusztával érintke­zik két jegenyenyárfánál, ahol három földhatárjelet emeltek, melyek elvá­lasztják egymástól Örkény, Gyón és Hernád (Hernáth) pusztákat. Innét nyu­gat felé haladva megtalálták a második és harmadik földből összehordott ha­tárjelet, a negyediket pedig a Budáról Kecskemétre (Kecskéméin) vivő királyi út mellett, mely régi határjelet felújították. Innét a nagyobb vagy nyári (majo­rem seu aestivalem) dél felé haladva egy dombon találták a gyóni Strázsa­hegy (Sírása hegy) mellett az ötödik határjelet. Ugyanabban a vonalban ha­ladva egy kis völgy oldalában a gyóni erdő közelében helyezték el Gyón puszta utolsó határjelét. Mivel már itt kezd Esső puszta határossá válni Örkénnyel, Gyónnál és Essővel, itt hármas határjelet emeltek. Azután dél felé haladva, bal felé ka­nyarodva volt a második, aztán a harmadik és a negyedik határjel egy nyárfa csemetés helyen, aztán az ötödik, mindegyik földből, majd továbbmenve a hatodik régi jel, de még jól látható Örkény és Esső között, és ez a kettő egy­forma távolságban áll egymástól, s földből készültek. Azután a hetedik és ki­lencedik és nagyobb távolságra a nyolcadik, egy dombon van az Örkényi völgy felett, melyet Kis-Csékosnak (Kis Csékos) hívnak. Ezt a régi határjelet kijavították. A dombról leszállva balra, vagyis belső kelet (intra oriens) és dél felé kanyarodva másik dombhoz jutottak, melynek tetején jól látható régi ha­tárjel van, a Hármas határ, ezt földdel magasították. így befejezték a határjárást Esső puszta vonatkozásában, mert itt követke­zik Tatárszentgyörgy (Tatár Szent György) puszta területe. A három összeérő terület elválasztására felújították az említett határjelet, a másik kettőt, melyek Örkény, Esső és Tatárszentgyörgy pusztákat választja el, újra felállították. In­nét Örkény és Szentgyörgy puszták között a nevezett Kis-Csékos-völgy felett egyenesen haladva, a második és harmadik, majd negyedik völgyön s végül a Kunszentmiklósról (Kun Szent Miklós) Kőrösre (Kőrös) vezető úton áthalad­va a homokos dombok felé haladva egyenes vonalban a magasabb Strázsa­hegy felé. Nem messze a nevezett úttól állították az ötödik határjelet, aztán a hatodikat a mocsárfa (tölgyfa) mellett, a hetediket az Essőről és Gyónról Kecskemétre vezető út mellett Örkény és Szentgyörgy puszták között, Bene (Bene) pusztára tekintettel, s ezért a három találkozó terület határainál ugya­nennyi halmot helyeztek el. Az Örkény és Bene puszták között a nevezett homokos dombok felé egyenesen haladva emelték a második, harmadik, negyedik és ötödik határje­let. Odaérkezve a nevezett dombokhoz és felhágva oldalukon a homokos te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom