Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)
Regeszták
nevü gát mellett lassacskán észak felé kanyarodva átmentek a folyócskán egy dombhoz, melynek oldalán egy jól látható határjelet mutattak. Innét ugyanazon irányban haladva eljutottak egy sürü vesszős helyhez, melynek közepén mutattak egy másik határjelet, az előbbitől kb. 500 lépésnyire, mely jól látszott. Innét a gombai szőlők déli részéhez érkezve, e szőlők mellett megálltak a nevezett szőlők utolsó árkánál és ott a tanúk másik két határjelet mutattak, az előbbihez hasonlót. Innét a Zsiger (Siger) pusztáról Monor falura menő úton egy földhatárjélhez érkeztek, ez nem volt kisebb az előzőeknél, és jól látszott, egy domb oldalán volt a nevezett úttól kb. 70 lépésnyire. Innét a Monori úton (via Monor) haladva elérkeztek arra a vidékre, ahol Bénye, Gomba és Monor területe találkozik. Ott az út északi oldalán mutattak egy az úttól 6 lépésnyire lévő határjelet a monori földek mellett. Ettől a határjeltől dél felé kanyarodva egy völgybe érkeztek, s ott három határjelet mutattak, melyek még valamennyire látszottak, s ezek a tanúk szerint Újfalu (Újfalu) pusztát, Monor és Bénye falvakat választották el egymástól. Innét mindig ugyanazon az úton haladva egy árokhoz érkeztek, mellette haladva az árok alsó részén kelet felé kanyarodtak, a felső domb oldalán találtak népiesen Rókalyuknak nevezett vermeket. Itt mutattak egy határjelet. A tanúk szerint ez választotta el Bénye és Pilis falvak területét. A határjárást befejezve, a következő tanúvallomásokat vették ki: • Hajnal Tamás, 36 éves kávai lakos vallja: 1. Mikor Meskovicsné gulyása volt, egy bizonyos határhányásnál a marha mellett tüzelt. Egy Úriban lakó koldus mondta neki, hogy a kávai, bényei és gombai határok az első ductusban említett gödrökig tartanak. Ő régen zsigeri lakos volt, ezért tudja, hogy azok az igaz határok. • Koronczay (Koronczay) Pál, 60 éves dányi (Dán) lakos vallja: 1—2. A tanú atyja a török világban tíz évig bírta a bényei határt, mikor az még puszta volt. E tíz esztendő alatt mindig az atyja marhája mellett pásztorkodott, s mikor hazamentek, atyja Dányra mutatott, s azt mondta, hogy a Szilasig tart a bényei határ, s megvannak a határjelek is, de a gombai lakosok „eltulajdonították tőle". A Szilastól elmentek a Gombai-folyáson át a hegyoldalban, onnan ismét a „veszőkhöz", ott két határjelet láttak. Sokszor hallotta öreg pásztoroktól, hogy azok igaz határjelek Gomba és Bénye között. A tanú is, mikor atyja bírta ezt a földet, mindig szabadon használták azon határokig, soha háborgatást nem szenvedtek miatta. Mikor onnét elmentek a gombai szőlőkhöz, ott is volt egy nagy körtefa a szőlőárkon belül, s ott is határhányás volt akkor két helyen. A szőlőktől lementek a hegyről a Monori úton, s azt a határjelet, melyet megmutattak a hegy orrán, mindig határjelnek hallotta. Addig szabadon bírtak, mikor Bényét árendáltak, sőt mivel akkor azon a területen vad meggyes volt, ha azon határjeleken belül gombai gyereket talált, „mindenkor
