Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)
Regeszták
megfosztotta". Amely területet Körtvélyesnek (Körtvelyes) neveznek, az is Bényéhez tartozott. Onnét kimentek a monori vetésekig, s amely jelet a tanúk megmutattak, atyjától és más öreg emberektől hallotta, hogy ott találkoznak a gombai, monori és bényei határok, mert ő is mindig addig eresztette a marháját, „soha sem is félt addig". Onnét a vezetés (ductus) szerint a hármas határhoz mentek s erről is azt hallotta öreg emberektől, hogy az új falusi, monori és bényei földeket hasítja. Akkor is addig bírták a bényei földet, mikor azon a területen több más hányás is volt, de hogy ezek hová lettek, nem tudja. Ezekről is azt hallotta akkor, hogy határjelek. Innét az árokhoz mentek, s onnét a pilisi határhoz. A Rókalyukaknál azt az árkot tartották határjelnek, és addig szabadon élték a bényei földet. Néhányszor megtörtént, hogy újfalusiak azon jeleken belül felszántották a földet s cirokkal bevetették vagy szénát kaszáltak, de ha észrevették, mindig elvitték a cirkot és a szénát, soha emiatt senki sem kereste őket. Azt is hallotta atyjától, hogy azon Rókalyukaknál három határnak kellene lenni, mert ott fut össze a pilisi határral az új falusi és a bényei határ. Tudja azt is, amely kutat a gombaiak most a magukénak tartanak, az a bényei határban van, mert egy bizonyos Győri nevü ember ásatta a kutat. Ő akkor árendában bírta Bényét, ezért nevezik Győri kútjának. • Fazekas (Fazekas) András, 46 éves monori lakos vallja: 1—2. Mikor az újfalusi pusztán őrizte a monori marhát, sokszor hajtotta át falkástul a zsigeri pusztán, és elégszer látta és mutogatták neki a Gomba és Bénye közti határhányásokat, mind a Gombai-folyás melletti hegyoldalban lévőket, mind azon túl a „veszők" között, s megállapodtak a gombai szőlőknél két helyen, ott is mind a két helyen. De hogy azokat ki rontotta el, vagy hová lettek, nem tudja, így azt is, mely a Monori út mellett, a hegy orrán van, „egész ki" a monori szántóföldek mellett lévő egyes határig (de azon túl nem tudja), azt hallotta, hogy „Bényéhez bírták". • Zsigri (Sigri) Győri János, 60 éves szadai lakos vallja: 1—2. Mikor Zsigrén (Sigre) lakott még atyja idejében, akkor Győrieknek hívták őket, mikor elmentek Zsigréről, akkor ragadt rájuk a Zsigri név. Akkoriban elégszer megfordult a bényei pusztán. Nem érdeklődött, hol vannak a határhányások, de amint a ductus szerint jártak, mindig úgy hallotta, hogy addig tart a bényei határ. Ő maga is látta, hogy addig a bényei árendátorok szabadon bírták a bényei határt, nem hallotta, hogy háborgatták volna őket. Amelyik kutat a völgyben a gombaiak bírnak, azon felül egy kevéssel van egy gödör, ott az ő atyja, Győri István ásatta a kutat, s ezért hívják azt Győri kútjának. Azt mindig „bényei földhöz tartották", s most is oda tartozik. Azon túl is korábban nagy „körtvelyes" volt a gombai szőlőkig, régen is bényei Körtvélyesnek nevezték. Azt a töltést, mely a gombai folyáson látszik, szintén Bényei-töltésnek nevezték, ők is csinálták a maguk határán. E dologban jó tanúk a monori Fejszés Tóth (Tót) István, Zsigri Pál István és Tönköly (Tenkely) Mihály.
