Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

Regeszták

nevezte a török, erre a tanú több társaival együtt (kik eddig régen elhaltak), azon kártól mentegetni akarván magát, felelt a pesti töröknek, hogy mi okból akarja a tanút társaival együtt megbüntetni, holott a szentlőrinci föld is nem pesti, de a dívány — azaz a török törvény — felelte a tanúnak: nem keresi ő a Szentlőrinci pusztát, de a kárt, melyet a tanú több társával együtt cselekedett légyen. 3. Uti inmediate praedens testis. 4. Junior et senior Stephanus Job­bágy. • Cseri István, kb. 65 éves alsónémedi lakos vallja: 3. Tudja, hogy az em­lített bányáról a kecskeméti templomra hoztak követ, még csak a némedi la­kosok is, akinek csak vonómarhája volt is, segítették, de azon időben kitől bériették, töröktől-e, vagy mástól, a tanú nem tudja. Ezen fátens úr maga sze­kerét az eklézsia requisitojára odaengedte vinni a követ, melyet nemes nem­zetes Wathay uraimék, vagy az eleik akkoriban az említett kőbányát magyar katonákkal kerültették, hogy netalántán kecskeméti uraimék praetextusa alatt más ne vigyen onnét követ, sőt a töröknek sem volt szabad onnét követ vinni a török úr híre nélkül, akié a Szentlőrinci puszta volt. Azt is vallja ezen fá­tens, hogy Wathay uraiméktól vette a követ kőbányában, a némedi pincék építéséhez az 1701. esztendőben, ugyan a némedi falu pincéit is onnan vett kőből építették, s azokat is Wathay uraiméktól vették. • Tanúvallomást tett még öregebb Jobbágy István, kb. 67 éves jobbágy, Tar Mihály, kb. 70 éves alsónémedi lakos, a váci püspökség jobbágyai, Tóth (Totth) András, kb. 60 éves szigetszentmiklósi (Szigeth Sz. Miklós) lakos, akik az előző vallomásokkal egyezően vallottak, (latin—magyar)

Next

/
Oldalképek
Tartalom