Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)
Hely-, név- és tárgymutató
HELY-, NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ Az összevont hely-, név- és tárgymutató összeállításával azt a kutatómunkát szeretnénk segíteni, mely az egykori Pest-Pilis-Solt, esetenként Nógrád és Hont vármegye, illetve az e területeken levő egykori vagy ma is létező települések történetét kívánja feltárni. A személy- és helyneveket a mai helyesírás szabályai szerint átírtuk, és egyegy névalak után zárójelben megadtuk egy-egy név összes (kis eltérés esetében is), a forrásokban előforduló változatát, így elértük, hogy az azonos személyek és földrajzi fogalmak egy név alatt találhatók. Néhány esetben azonban ettől eltekintettünk, ha a forrásban szereplő névalakok között lényeges eltérés mutatkozott, de ebben az esetben oda-vissza utalással felhívtuk a figyelmet az esetleges azonosságra vagy egyéb tartalmi kapcsolódásra. A személyek esetében közöltük — ha megállapítható volt — lakóhelyüket, a társadalmi tagozódás szerinti helyzetüket és viselt hivatalukat. Kérdőjellel jelöltük meg, ha a felsoroltak közül bármelyiknek a megállapítása bizonytalan volt. A települések, lakott helyek és puszták esetében zárójelben közöltük — amennyiben ez lehetséges volt —, hogy melyik vármegye területén voltak, melyik településsel azonosak ma, illetve melyik mai település határába olvadtak be, és ma melyik megyéhez tartoznak. A települések esetében a ma használt névalaknál utaltunk arra a — esetenként több — helyre is, hogy hol találhatók még a rá vonatkozó adatok. Egy-egy településnél felsoroltuk azokat az egyéb földrajzi neveket, melyek vele kapcsolatosak, továbbá a - jel alá beosztott fontosabb fogalmakat. Az egyéb földrajzi nevek esetében zárójelben megadtuk, hogy mely településsel kapcsolatban fordult elő egy-egy elnevezés. Többször ennek eldöntése a források alapján nem történhetett meg, ilyen esetekben több kapcsolódó településnevet is közöltünk. A címszavaknál megadott számok a regeszták sorszámaira utalnak. Aba 292 Abony (Aban, Abon, Abony — PPS vm., ma: Abony, Pest m.) falu 202, 248, 256, 351,355 ~i ispán 351 abrak 286 absolutio 370 Acsa (Acza — PPS vm., ma: Acsa, Pest m.) falu 175, 206, 211, 220, 340 Ácsai Gergely vérségi jobbágy 347 Adacs (Adacs — PPS vm., ma: Kunadacs, Bács-Kiskun m.) puszta 303 Ádám (Adam) Tamás ácsai jobbágy 211 Adamon Mihály cseri, majd cinkotai jobbágy 340 adminisztrátor 258, 365 admonitio 182,186 adó 184, 189, 190, 192, 198-201, 204, 213, 215, 221-223, 234, 241, 243, 255, 259, 286, 320, 333 adófizetés 285 adófizető 225 adópénz 333 Adorján (Adorian) György kisgyarmati lakos 236 Adorján (Adorján) István szigetszentmiklósi lakos 196 adós 221,228