Krizsán László: A szabadság balladája. Ács Károly élettörténete - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

II. fejezet A szolgabíró a nép szolgája

Tanácsnokságra — Sztankovics János, Magdits József, Kulimak János, Károly János, Laskovits József, Varga Dániel, Rúzsa András, Göndösz András, Simon István, Jovanovits Ferencz. Nép Szószóllólnak Köz felkiáltás által J. Kovách Lajos és Varga Antal választattak." 46 A tisztújító közgyűlés „Külső Tanácsnokok"-at is választott. 24 sze­mélyt a katolikus lakosság köréből, 23-at a reformátusok és kettőt a gö­rög nem egyesült vallásúak közül. A református külső tanácsnokok kö­zött, a 4. helyen Ács Károly édesapja, Ács Gergely is helyet kapott 47 A ráckevei tanácstestület Ács Károly iránti feltétlen bizalma fejező­dött ki az egyik megürült jegyzői állás betöltésével kapcsolatban is: „Ács Károly Szolga Bíró Úrnak Levele, melly szerint a meg ürült egyik Jegyzői hivatal elnyerhetésére hites Ügyvéd Muraközy László Urat ajánlja, felolvastatván. Közönségessen tudva lévén tisztelt Szolga Bíró Úrnak, mint hiv hazafinak e Város eránt mindenkor tapasztalt jó akarata. Annál fogva jelen ajánlata méltánylást nyervén az e részbeni Intézkedések meg tétetni rendeltettek." 48 A sajátos igazgatási feladatok, melyeken keresztül Ács Károly a közigazgatás új, forradalmi és humánus gyakorlatát igyekezett meg­valósítani, 1848 őszétől új elemekkel, a honvédelem halaszthatatlan parancsaival gyarapodtak. Ez olyan területe volt a megyei igazgatás­nak, amelyet még a sok évtizedes tapasztalatokkal rendelkező tisztvi­selők sem láttak át teljesen. Ács Károly a tennivalók ezen megsűrűsö­dött útvesztőjében is — amikor a polgári hatáskör összekeveredett a katonai igazgatás követelményeivel és érdekeivel — meglepően jól és Tanácsülési jkv. 1848. június 13. 251. jkvi szám. Uo. Ua. 484. jkvi szám. Ács Károly ajánlását később visszavonta, mivel Muraközyt időközben a megye ügyészi tisztére választották meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom