Magyar Eszter: Visegrád története 1684-1756 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 28. (Budapest, 1998)
II. Visegrád a Starhemberg család birtoklása alatt (1700—1756) - 2/b A végleges megtelepedés története
Az 1740-es évek beköltözései még mindig nem jól szervezettek. Az országba még ekkor sem a megbízható, biztos egzisztenciájú személyek jöttek, hanem azok, akiknek odahaza se volt semmijük és a gyors meggazdagodás reményében vágtak neki az útnak. Az 1720-as évekre esnek a csoportos, szervezett betelepítések, különösen a dunántúli nagybirtokokra. 1723-tól kezdődően mind a csoportos, mind a szórványbetelepülők helyzete könnyebbé vált, 1723-tól a betelepülők az állami adó alól 6 év, ha iparosok voltak és új hazájukban is mesterségüket akarták folytatni, 15 év mentességet kaptak. Az 1720-as évek telepítési akcióinak sikeréhez az is hozzájárult, hogy egyrészt 1724-től már a határról visszaküldték azokat, akik nem rendelkeztek az új élet megindításához elégséges anyagiakkal, másrészt a földesurak is megtanulták, hogy az új egzisztencia megteremtéséhez időre van szükség, új jobbágyaiktól nem várhatnak túl hamar jövedelmet. A német telepeseket ebben a korszakban már nem lakatlanul álló puszta faluhelyre telepítették, hanem lakott magyar falvakba. Az összetelepítés azonban konfliktusokkal járt együtt különösen akkor, ha az etnikai különbözés eltérő vallással párosult. Nevezetesen katolikus németeket telepítettek református magyar falvakba. Visegrád térségében több példa volt arra, hogy nem sikerült az eltérő etnikumú és vallású népcsoportokat működőképes faluközösséggé összekovácsolni. Dunabogdányban a Zichyek birtokát az 1723-ban zárt közösségben betelepített németség elől a régi magyar református családok fokozatosan a környező magyarlakta falvakba települtek át (Kisoroszi, Tótfalu, Pócsmegyer, Vác stb.). Pilismaróton a magyar etnikum bizonyult erősebbnek, a betelepített németség szökdösött el, Pilismarót megmaradt magyar falunak. 45 A Buda környékére és általában a Magyarországra irányuló tömeges német beköltözés az 1730-as években megcsappant és megmaradt a század eleji egyéni kezdeményezésű szórványbeköltözések szintjén. (A 18. század második felének nagyarányú és méreteiben is a legtöbb német telepest hozó állami kezdeméAz óbudai uradalom településeire: Ld. Gál É: Óbuda. 68. 1. Magyar Eszter: A pálos rend pilismaróti uradalma a XVIII. században. In: A Dunántúl településtörténete VII. Veszprém. 1989. 249—250.1.
