Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok I. 1589-1660 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 27. (Budapest, 1998)
Regeszták
11. Barla János, ugyanazon földesúrnak ugyanott lakó 60 éves jobbágya azt vallja, amit a hetedik tanú, hozzáadva, hogy a hatvaniak ellopták a határkövet, de az iharfa még ott van. A kőtől számítva, ahol a patak hasítja a határokat, györki, amint a kőtől balkéz felől mennek, azon túl hatvani föld van. 12. Kovács (Kovács) Balázs, ugyanazon földesúrnak ugyanott lakó 56 éves jobbágya azt vallja, amit a hatodik tanú, hozzáadva, hogy mikor a faluk még puszták voltak, egy váci embernél kaszált a györki földön az árok mellett. Az árkon túl nem hagyta kaszálni, mert azt hatvani földnek mondta. 13. Deák (Deák) Márton, a váci püspöknek 66 éves szilágyi jobbágya vallja: amely víz folyik a vízmosásban, vagy árokban, az hasítja a két határt. Úgy hallotta, azon túl györki, azon innen hatvani föld van. Másfelől Püspökhatvan (Püspökhatvana) felől a Magas-hegyen (magas hegy) innen hatvaninak, azon túl györkinek tudja a földet. A Magas-hegyet Leshelynek hívták, mikor Egerben magyarok laktak. 14. Imrece (Imrecze) Albert, a váci püspöknek ugyanott lakó 60 éves jobbágya azt vallja, amit a második tanú. 15. Jánosi (Jánosi) Gergely, ugyanazon földesúrnak ugyanott lakó 35 éves jobbágya nem vallott semmit. 16. Máthé (Maté) János, ugyanazon földesúr ugyanott lakó 50 éves jobbágya azt vallja, amit a tizenharmadik tanú: amely vízmosás vagy folyás megy alá a réten a Gáliam végéig, azon túl van a hatvani, azon innen a Magas-hegyig a györki határ. 17. Nagy András, ugyanazon földesúr ugyanott lakó 40 éves jobbágya nem vallott semmit. 18. Keszihóci (Kisihoczi) Máté, Bosnyák (Bosniak) Juditnak Ácsán lakó 42 éves jobbágya semmit sem vallott. 19. Trinovszki (Trinovzki) Bálint, Vámossy (Vamossi) Istvánnak 40 éves jobbágya vallja: mikor Szentgyörgyre (Szent Gywrgy) ment a rokonához, a kallói (Callo) úton találkozott egy hatvani emberrel s kérdezte tőle, hova való föld az? Ez azt felelte: a györkiek is magukénak tartják és ők is magukénak tartják a Gallam-völgyet, s azt hallotta, hogy a Kallói út hasítja a püspökhatvani és györki határokat, mindezt Divojka Ambrustól hallotta. 20. Matheus Maczko, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 35 éves jobbágya vallja: mikor rabokat vitt Ácsáról Mácsa felé a Kallói úton, mely Vác felé visz, a rabok azt mondták, hogy az az út hasítja a györki és hatvani határokat. Egy bokorban az út mellett, mely út most „ó út", azelőtt országút volt. 21. Trinovszki (Trinovzki) Imre, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 25 éves jobbágya vallja: az egy hányáson kívül a távolság miatt nem tudta, hogy azt milyen határnak mondták. Hatvan felé is látott hányásokat, de nem tudja hányat, mert távol volt tőlük. 22. Lipták (Liptak) György, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 50 éves jobbágya vallja: mikor két évig Vácott szolgált, ő is kaszált a hatvani réteken, a szállások mellett a völgyben megy alá az út az árkon át, ott van egy rét, azon