Horváth Lajos: Pest-Pilis-Solt vármegye kialakulása és működése 1659-ig - Pest Megyei Levéltári Füzetek 24. (Budapest, 1995)
I. A VÁRMEGYÉK KIALAKULÁSA ÉS TERÜLETE
püspükségnek 1030 körüli felállítása után következett be, s ha bizonyítani nem is tudjuk, azért elképzelhető, hogy a fehérvári főesperesség DunaTisza közi működése 1002-1030-ig tartott és ennek helyébe lépett a váci püspökségnek szigetfői főesperessége, vagy a váci püspükség egyszerűen átvette a szigetfői főesperességet, mely már korábban is létezett. Az egyházszervezeti bizonyítékok és meggondolások mellett azonban vannak még más bizonyítások is Fejér vármegye Duna kétparti voltára. Nem jelentéktelen az a tény, hogy Visegrád majd Pest megye (ez utóbbi maga is kétparti megye Pilis nélkül is!) nem terjedt ki az Árpád-korban arra a területre, amelyik a forrásokban Fejér megye Duna-Tisza közi részeként tűnik fel. Ha ugyanis kiterjedt volna, akkor Pest megyének határosnak kellett volna lennie Bodrog vármegyével, de az a megye a szó szoros értelmében "távol állt" tőle. Ha pedig se Pest, se Bodrog, se Csongrád és egyes vélemények szerint Fejér megye sem terjedt ki a Duna-Tisza közének erre a kérdéses területére az Árpád-korban, akkor ki kellene találnunk egy új megyét, hogy ez a terület se maradjon ki az ország közepén a legkorábbi megye szervezetből. Ez azonba mégis csak képtelenség volna. Természetesen elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a várispánságok népelemei képezték azt az erőt, amelyik kezdetben expanziójával igyekezett behálózni a megye területét és olykor azon túllépve be is hatolt "idegen" területekre, más megye területére királyi adományok révén, illetve az ország szélein lakatlan földre is. (24) A vázolt történeti mozgás következtében számos helyen változtak és változhattak a szomszédos megyék határai. Azonban éppen Fejér vármegyének Duna-Tisza közi várnépei minden egyes esetben ugy tűnnek fel a forrásokban, mint akik nemcsak Fehérvárhoz tartoznak, hanem egyben Fejér vármegyéhez is. Vagyis ez a szervezés még megyén belül folyt és nem "idegen" megye