Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
520 SZAKÁLY FERENC a megterheltség valós arányát egyelőre nem tudjuk meghatározni. Abból azonban, hogy a települések nem panaszkodnak végletes elszegényedésről, arra kell következtetnünk, hogy a kettős teher az ajándékokkal együtt sem haladta meg a viselhetőség mértékét, jóllehet a fentiekhez még hozzájöttek példáid az egyház fenntartásának költségei. XIV EGYHÁZAK ÉS MŰVELŐDÉS 1. Protestánsok és katolikusok A 17. század legszembetűnőbb egyháztörténeti változása a (nagyobbrészt) katolikus lakosságú falvak számának megnövekedése. A báró Pongrácz György váci püspök által 1673/74. fordulóján készíttetett — és 1675-ben Rómában bemutatott — felmérés (.Informatio de statu episcopatus Vaciensis...) az egyházmegyéhez tartozó öt megye területén 73 katolikus községet regisztrál, ami nem jelenti azt, hogy ezek lakossága kivétel nélkül katolikus lett volna.1113 Velük szemben 56, nagyobbrészt kálvinisták és 5 evangélikusok által lakott helység állt. E számok értékelésénél azonban külön hangsúlyoznunk kell, hogy az egyházmegyének csak a súlypontja esett Pest és — a kalocsai érsekség szétesése következtében — ide csatlakozott Solt, s részben Bodrog megyére. (Mint láthattuk, Pest-Pilis-Solt ez utóbbiakat is saját területének tekintette.) A gondosabb elemzés során kiderül, hogy a felsorolt 73 „katolikus” közösségnek csaknem a fele megyénkén kívülre: Nógrádra és — a szegedi ferencesek által eredeti vallásukon megtartott — csongrádi részekre esett.1114 Mivel ugyanakkor a protestáns többségűek között csupán elvétve akadnak nem Pest és — immár a tágabb értelemben vett — Solt megyeiek, nyilvánvaló, hogy a katolikusok az egyházmegye centrumában nem kerültek többségbe. E benyomásunkat megerősíti, hogy a püspöki kiküldöttek a solti részekről eléggé felületes ismeretekkel rendelkeztek; vagy azért, mert odáig már nem merészkedtek el, vagy valami sietős távozásra kényszerítette őket. Ugyanígy az az évi névjegyzék, amely a pozsonyi judicium delegatum elé megidézett alsó-dunamelléki lelkészeket sorolja fel, s amelyben a Váchoz viszonylag közelebb eső részeken — például a váci püspökség birtokában levő Cselőtén1115 — is találunk az Informatioban nem szereplő kálvinista eklézsiákat.1116 Arról nem is szólva, hogy Pongrácz — talán a jogvisszaszerzési kísérleteiről ismert Szelepcsényi György érsek1117 iránti tapintatból — a kalocsai főesperesség legészakibb részénél alább nem terjeszkedett. (Pongrácznak Kalocsától délre csak Bátyáról, Fajszról és Foktőről voltak információi.1118) A fentiek alapján alighanem nyugodtan kimondhatjuk, hogy Pest és Solt megye területén továbbra is a protestánsok voltak túlsúlyban. Ezt a vidék kiemelkedően legnagyobb települése, Kecskemét sem ellensúlyozhatta, hiszen 1649-ben maguk az itteni katolikusok mondották, hogy 1000 fővel erős kisebbségben vannak a másvallásúakkal szemben. A „három város” két másikában, Cegléden, és Nagykőrösön sem volt más a helyzet.1119 A veszprémi püspökséghez tartozó dunántúli részekről (Pilis megyéről, a ráckevi és a szentendrei szigetről) a református zsinati névjegyzékekből tudjuk, hogy az itteni helységeket kivétel nélkül reformátusok lakták. S ugyanerre a következtetésre jutunk azon néhány Pilis megyei község vizsgálata alapján is, amelynek helytörténeti feldolgozása tájékoztat a lakosság vallási hovatartozásáról.1120 Az említett református zsinaton résztvetteket egyébként érdemes időrendben is megvizsgálni, s csak sajnálni tudjuk, hogy erre alkalmas jegyzékkel „mindössze” 1626 és 1652 1113 Constat ex visitatione in praementionatis quinque comitatibus pagos Catholicos non tamen omnes pure Catholicos, verum aliquos cum Acatholicis mixtos, sine exertitio tamen haeretico (praeter Kecskemet, ubi PE Franciscani habent residentiam et templum, cui Calvinistae quoque habent suum annexum exercitio...) - MEZŐSI 1939, 49. (Informatio I.) 1114 Kiadása: MEZŐSI 1939, 47-51. (rengeteg elírt vagy félreolvasott helységnévvel), vö. RAJZ 1943, 161-236. és SZARKA 1947, 14-123. passim. 1115 FÖLDVÁRY 1898, I. 209. (Csemőtének írva). 1116 FÖLDVÁRY 1898, I. 208-210. 1117 SZAKÁLY 1981, 266-270. 1118 Vó. UNYI 1947, 137. 1119 HORNYIK 1860-1866, II., MAJLÁT 1943, OPPEL 1931, 167. 1120 Debreceni Ember Pál jegyzéke szerint ezek a felső-dunamelléki egyházkerület székesfehérvári egyházmegyéjéhez tartoztak (DEBRECENI EMBER 1728, 649-650.), ennek azonban nem találjuk nyomát a zsinati jegyzékekben és a szakirodalomban.
