Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 87 Zsámbok erősen a nógrádi, hevesi részekhez kapcsolódott. Változatos módon szerezte meg őket Zsigmond: hármat cserével, kettőt magszakadással, három korábban is királynéi volt (Óbuda, Csepel és Kecskemét), kettőt pedig úgy, hogy korábbi adománylevelüket nem erősít- tették meg birtokosaik a nagy 1405-ös oklevél-megerősítési akció során.66 Borbála megpróbálkozott központosításukkal: a Pest megyében kapott birtokok egy részét az óbudai várnagy alá rendelte. Már a következő évben megkapta Berzevici Pohárnok István élete tartamára ezek közül Boldogfalut.67 1440-ben a gyömrői, halomi, vecsési és péteri birtokrészeit adta István váci éneklőkanonoknak, kancelláriai ítélőmesternek.68 Ekkortájt az uradalomépítés legfontosabb kelléke a vár volt, melyhez olyan birtokokat is gyakran csatoltak tartozékként, melyek nem alkottak összefüggő tömböt, Kókát, Almást és Zsámbokot, Boldogasszonyhatvant és még két Pest megyei pusztát Szanda várához rendeltek. A felsorolás elején említett három faluban 1426-ban valóban a királyné szandai várnagyai parancsoltak.69 Amikor 1442-ben a két szemben álló fél, az özvegy Erzsébet királyné és I. Ulászló békét kötöttek, abban megegyeztek a királyné kezén levő jószágokról is. Solymár várát Erzsébet a korbáviai grófoknak elzálogosította, most szabályozták visszaszerzését. A királyné azt is megígérte, hogy lemond Visegrádról, Óbudáról és a Csepel-szigetről.70 7. Királyi csere A magyar szokásjogi összefoglalók nem ismerték a királyi csere fogalmát. A királytól cserében szerzett birtokok azonban mégis különböztek a magánosok közt történt cserétől. A király ugyanis a birtokot elvileg magához vette, majd ezután egy másikat adományozott érte a birtokosnak, az adománytól pedig a csere ténye tért el. Pontosan kifejezte ezt Zsigmond király oklevele, amikor Isaszeg cseréjekor új adomány és csere címén történő iktatásra utasított. A királlyal történő birtokcserék elemzése azonban nemcsak jogilag izgalmas, ezek az ügyletek ugyanis még az adományoknál is jobban megmutatják az éppen aktuális királyi birtokpolitika természetét. A Károly, Lajos és Zsigmond alatti Pest és Pilis megyei és a már említett egyetlen nagyszigeti cserén végigtekintve elsőként az tűnhet fel, hogy a csereügyletekben résztvevők majdnem mind a hatalomhoz nagyon közel álló személyek: udvari ifjak, várnagyok, bárók, kamarahaszna-ispán és nádori ítélőmester. Ebből jogosan adódhatna az a következtetés, hogy a birtokszerzésnek ezzel a módjával csak ők jártak jól, más szóval a kivételezettek számára fenntartott adományformát jelentette volna a csere, ennek azonban több jelenség is ellene szól. A csereoklevelek ugyan nem nélkülözték a formulákat, de erősen domináltak bennük az egyedi esetre szabott megfogalmazások, az állandóságot pedig leginkább az jelentette, hogy a királyt tüntetik fel aktív félként, a tranzakció kezdeményezőjeként. Az egyedi esetek elemzése pedig azt mutatja, hogy az uralkodók nem véletlenül emlegették, hogy a cserére kiszemelt birtokot azért vonták magukhoz, mert „igen szükségesnek”, vagy „nekünk sokkal jövedelmezőbbnek és hasznosabbnak tűnt”.71 Szembeszökő az is, hogy gyakrabban vettek magukhoz Pest és Püis megyében birtokot, mint ittenit cseréltek el máshol fekvőre. Károly király és a veszprémi püspök cseréje azt mutatja, hogy 1318 nyarán Károly már eldöntötte a visegrádi vár uradalmának kibővítését, talán ekkor merülhetett fel először az ekkor még Temesváron székelő udvar későbbi Visegrádra költözésének gondolata.72 Königsberg (Kunusperg) bánya és Tinnye cseréje is uralkodói akaratra jött létre, Gutái János és Cudar Péter azonban nem véletlenül kérték fel ezt a birtokaiktól távol eső falut: ez is része volt az előkelők királyi udvar környéki birtokszerzésének, mely gyakran csak egy falura terjedt ki. Hasonló célja volt Besenyő 1387-es cseréjének, Nelepec leszármazol ugyanis csak horvátországi birtokokkal rendelkeztek, Pest megyei birtokukat a „hely távolsága miatt... nem tudták 66 WENZEL 1863.; az oklevél-felülvizsgálatra: MÁLYUSZ 1984, 56. 67 DL 68 976. 68 DL 13 897. 69 ZICHY Vili. 296. 70 OSzK Cod. Lat. 323. (DF 252 476.) 71 Ezek a formulák a királyi cserét igen régóta jellemezték. A 13. század elején író Anonymus szinte ugyanezt a kifejezést használta, amikor elmesélte azt, hogy a honfoglaló Ketel vitéz utódaival hogyan cserélte el I. András a Zemplén megyei Ketelpatakát: „... először is, mivel a királyok számára hasznos volt vadászatok céljaira...” (quia utilis regibus erat ad venationes) SRH I. 56. 72 Károly a csereoklevél kiállításának másnapján Budán, másfél hónap múlva Győrben keltezett oklevelet, az eltelt idő alatt volt ideje tájékozódni az „ország közepe” viszonyairól (ENGEL 1988, 138.).
