Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
488 SZAKALY FERENC Rülső-Szolnok ez évi limitációja alapján929 készítettünk összefoglalást a legfejlettebb mezővárosok kínálatáról.930 (Nem feledve, hogy épp az imént állapítottuk meg, hogy Gyöngyös, amelynek „testére” e limitációt szabták, fejlettebb kézművességgel rendelkezett Kecskemétnél, Nagykőrösnél, sőt talán Ráckevénál is.) Ezt kiegészítettük a Pest-Pilis-Solt megyei céhprivilégiumok vonatkozó adataival, ügyelve arra, hogy az okmányba került, ám nem az átvevő, hanem az átadó város (Debrecen, Nagyvárad stb.) viszonyaira vonatkozó jellemzőket — mint félrevezetőeket — kiszűrjük. A mészárosok elsősorban természetesen disznó-, tehén- és birkahúst kínáltak vevőiknek, de lehetett náluk kapni borjú-, bárány-, kecskehúst, szárnyasokat (hízott és sovány libát, tyúkot, kacsát és pulykát), vadakat (őzet) és vadmadarakat (császármadár, fájd, fogoly), sőt füstölt árut (szalonnát, sódart, kolbászt), valamint olvasztott és olvasztatlan faggyút is. A mészárosok árui közé tartoztak az általuk kimért állatok bőrei is, amelyek közt a ló-, a szarvas- és a vidrabőr mellett nem csekély meglepetéssel fedezhetjük fel a farkas- és medvebőrt is (főként, hogy ez utóbbiak ára — 1 forint — messze a „szép” vidra- és nyestbőré alatt maradt). Bőrvásárlóként persze elsősorban a helyi szűcsmesterek jelentkeztek; az ő feladatuk volt, hogy a medve-, a farkas-, a róka-, a juh-, a bárány-, a vadmacska- és az őzbőrt a további műveletekhez csáválással előkészítsék. A közönséges vásárló persze elsősorban nem ezért, hanem a felsőruhaként szolgáló ködmön vásárlása vagy csináltatása végett kereste fel a szűcsműhelyt. Az asszonynépnek jobban kidolgozott ködmön dukált, ezt 60 dénárral magasabb áron kínálták. A heves-külső-szolnoki bizottság ezen túlmenően csak a galléros mente bélelését és a süvegeknek nyesttel való díszítését ítélte említésre érdemesnek. A nagykőrösi szűcsök 1672. évi árszabása rókával, nyesttel és vidrával prémezett „ráncos menté”-ről tesz említést (1,20 Ft), de lehetett mentét kapni prém nélkül is (1,10 Ft). Ugyanez vonatkozik az ún. kürdire (1 Ft, ill. 40 d.) is. Ezután olcsóbb menték következnek: a környül és szélen prémezettek és prémezetlenek (80, ill. 40 d.). Szerepel a kesztyűcsináltatás ára (40 d.) is.931 A kecskeméti szűcsök Wesselényi Ferenc által 1659-ben kibocsátott céhlevele — okulván a szabókkal való gyakori villongásból — legelsőbben azt mondotta ki, hogy „mivel az szőcs mesteremberek az szabók mívében nem avatják magokat semmiképpen, azért az szabó mesterembereknek is itt Kecskeméten soha semmimód és szín alatt bűrrel ne légyen szabad béllelni, azon öltöző ruhának elvesztése alatt”. A privilégium valóságos felvásárlási monopóliumot kívánt a szűcsöknek: „továbbá, hogy sem közönséges vásárban, se egyéb időben egy ember se vehessen az szűcs mesterek ellen sem báránybőrt, se egyéb féle búrt, az szőcs mestereknek mesterségéhez valót, mert ha vejend, hatalmak vagyon az szőcs mestereknek a bűrt elvenni... Ha valamely mester prímezni való vadbűrt vejend, az több mesterekkel osztozzék véle”. A kecskeméti szűcsök ezt a kiváltságot — a jolsvai (Gömör m.) vargák, szűcsök, csizmadiák és tímárok 1659. december 6-i panasza szerint — sebesen kiteijesztették másutt lakó társaikra is. Hogy a mesterek ne csábítsák el egymás segédeit és inasait, limitálta az általuk külön feldolgozható mennyiségeket is: „Ha valamely szőcs mester karácsonyig való szolgájának csávájában harmincöt bűrnél és húsz irhánál, húsz hasinál többet vejend, bírságban maradjon, az apródnak penig húsz báránybűrt és tíz hasított írhát, ha peniglen többet had venni, egy forinton marad az céhnek, szolga penig se közönséges vásárban, se székben báránybűrt ne vehessen.”932 A szabók, az ún. „vásári szabók”, illetve a szűrszabók által feldolgozásra kínált posztófajták választéka meglepően szélesnek mutatkozik. Itáliai (skarlát, gránát), angliai (fájlondis, septuk, karasia) és a gyengébb minőségű morvaországi posztókból éppúgy dolgoztak, mint atlaszból, bársonyból, kamukából és selyemből. A leggyakrabban persze abaposztóból; a limi- táció vagy tízfajta abaszűrt sorol fel. A műhelyeikben rendelni lehetett nadrágot (selyemzsi- nórozásút s olyat is, amelynek csak varrását takarta el zsinórozás), a legkülönbözőbb anyagból készült szoknyát, selyemmel bélelt, gombbal vagy kapoccsal zárható dolmányt, a menték legkülönbözőbb fajtáit (ezüsttel vagy selyemgombbal), süvegeket és természetesen fehérszűrt is. A legtöbbet az „öreg embernek való karasiai posztódolmány”-ért számította a mester (10 Ft), de jól megkérte a vászonnal bélelt és a kapcsokkal zárható dolmány árát (6, ill. 7 Ft) is. 929 1660. január 8.: BOROSY 1983-1986,1. 577. sz. 930 Kiadva (kisebb hibákkal): SZEDERKÉNYI 1890-1891, Ш. 40Ű411. és DEZSÉRI BACHÓ 1941, 217-220. 931 SZAKÁLY 1984b, 166-167. 932 HORNYEK 1860-1866, П. 289-290., a jolsvai panasz: 292-293. (45. sz.).
