Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 489 Vörös és fehér abaposztót végszámra is lehetett vásárolni a szabóknál és a szűrszabóknál. Jobbadán a szabók keze alá dolgozhattak a gombkötők, akik többnyire selyemből kötötték különböző nagyságú és formájú gombjaikat. Ugyanők fonták — cérnából, szaténból, pamutból, de ezüst- és aranyfonalból is — a ruhára való zsinórozást. A csizmadiák kecskebőrből is készítettek csizmát, de persze szívesebben dolgoztak szaty- tyánból vagy karmazsinból; jobbára e két borfajtából csinálták a papucsokat és a sarukat is. A legdrágább persze mégis a „bélelt szárú bagaria talpú csizma” volt (3,50 Ft). Foglalkoztak javítással (fejeléssel, a felfeslett varrások kijavításával) is. A vargák legdrágább készítménye a „kocsisnak való szekernyek” (1 Ft) és a „térdigh való öreg saru” volt (80 d.), javarészt azonban cipőket készítettek és javítottak. A kecskemétiek 1656-ban a ráckeviektől átvett céhlevele különösen a vargák és a csizmadiák által elvégzendő munkák elkülönítését szorgalmazta: „az vargamesterek közül ne légyen szabad csizmát, kapcát és egyéb a csizmadia mesterséghez való művet csinálni..., viszontag a csizmadia mestereknek se légyen szabad az varga mestereknek kaptafájokra munkálódni”. Az 1677. évi megerősítés alkalmával a kibocsátó „potior földesúr”, Koháiy István füleki főkapitány a fentiekhez hozzátette: a mesterek kötelezték magukat, „hogy munkájokkal szattyán csizmákkal eltartják a város lakosit, és feljebb való áron, mint annak előtte járt, nem tartják s nem is árulják, ha magok munkája által el nem tarthatnák is az város lakosit, török munkálódta szattyán csizmával is eltartják, melyet az város is recommendált”. Különben „az kecskeméti kalmároknak azonnal a szattyán csizmáknak árulására szabadságok légyen”.933 Egyébként a körösi tanács felettébb elégedett lehetett az ottani csizmadiák színvonalával, ha 1636-ban egy általuk készített karmazsin csizmával „mert” kedveskedni I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek.934 A szíjgyártóknál mindent meg lehetett kapni, ami egy hátas- vagy igásállat kordában tartásához és irányításához szükség volt, de hozzájuk fordult az is, akinek a szablyaszíja vagy a késtartó tokja elvásott. Ami fém alkatrész kellett a lószerszámhoz, azt már a lakatosoknál szerezte be a gazdaember. De náluk patkoltatta a csizmáját, s náluk tétetett rá „ónos” sarkantyút is. Készítettek a lakatosok „puskasárkány”-t, „pisztolyagy”-at, „puska- és pisztolyagy”-at, „belső rántórudat acélból”, sőt a „puskagolyó öntésére forrná”-t, s mindemellett vállalták a lószerszámok tisztítását is. Tőlük származott mindennemű kapura, ajtóra és ládára való lakat és kulcs, s természetesen értük szalasztottak akkor is, ha az ördöngős szerkezet megmakacsolta magát. A kovácsmesterek egy új patkót kilenc, egy „ó” patkót — amelyhez csak a szeget adták — három dénárért ütöttek fel. Munkaeszközök és szerszámok előállításával és javításával is foglalkoztak. A szőlőművesek kezébe ők adták a kapát és a metszőkést, a szántóművelőknek a csoroszlyát, a sarlót és a kaszát, az ácsoknak a szekercét és a lécszeget (amit százasával árusítottak). Nyilván mindig lehetett náluk kapni kisebb vastárgyakat — így például guzsaly- vasat és tengelyszöget —, de ha a szükség úgy hozta, a vízimalmok meghibásodott korongvasát is ki tudták cserélni. A kecskeméti kovácsok 1653. évi céhleveléből a mesterremek elkészítésének módjára vonatkozó pont érdemes figyelmünkre: „Éjjel, éjfél után való egy órakor elkezdvén, az következendő napnak estvéjéig ilyen négy vas szerszámokat ..., tudniillik: egy öreg fejszét, egy fúvágó kaszát, egy ásót és egy kapát jól tartozzék megcsinálni, készíteni, megtisztítani, fényesíteni vagy ... megköszörülni, és minden készületivel teljességgel elvégezni, és annak a két néző- vagy látómestemek azon az napon tartozzék ételt és italt adni. Ha penig annak, aki mesterséget akar felvenni, akkor szolgája nem volna, más mestereknek szolgái közül kettőt, akiket akar, arra az egy napra, hogy az pörölyökkel üssék az vasat, őmagához híhasson.”935 A kecskeméti kovácsokat állandó robotkötelezettség terhelte a budai várnál; igaz, viszonzásul más, hasonló természetű szolgálatok alól mentesültek. Erről ezt olvashatjuk Musz- tafa agának, a pasa kajmekánjának 1673. évi utasításában: „az kecskeméti kovácsok suppli- kációt küldtek az budai divánban és panaszolták, hogy a budai várhoz szolgálnak kovácsmesterséggel valamit kívántatik, őnekik kölemb céhmesterek vagyon; hídra való szegeket, ágyúkereket vasazni és mindent, várhoz való valami kívántatik Szultán Szulimántúl fogvást csinálják és szolgálnak. Eddig penig soha szokás nem volt, hogy kovács mester embereket paraszt dologra hajtsanak kaszálni avagy szarahországra [kisegítő munkára kirendelt paraszt módjára] meszet égetni”, amitől eltiltja a kecskeméti magisztrátust. A kecskeméti kovácsokat a helybeli 933 HORNYIK 1860-1866, II. 338-340. 934 SZILÁDY-SZILÁGYI 1863, I. 49., 141., 198., vö. NOVAK 1982, 149. 935 HORNYIK 1860-1866, П. 303-304.
