Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
384 SZAKÁLY FERENC vállalniuk. Ha azonban a bekéredzkedő vállalta, hogy mindenben aláveti magát a közösség szokásainak és döntéseinek, úgy minden további nélkül maguk közé fogadták, mint a nagykőrösiek az Inárcson birtokos Farkas családot, amely végig a török malom idején ott húzta meg magát.355 Ha 99%-ban magyar nemzetiségűek által lakott356 Pest, Pilis és Solt megyék „rájái” között igazán érdekes, karakteresen elkülönült csoport után kutatunk, úgy azt nem a nemességben, hanem a mezővárosokban, azok vezető parasztpolgárai között fogjuk megtalálni. (Ez utóbbiak között persze nemcsak lehettek, hanem igazolhatóképp voltak is nemesi származásúak.) E csoport különválasztásában azonban egyelőre a kezdet kezdetén tartunk; az eredményes munkát elsősorban az akadályozza, hogy ebben az egyébként oly jól hasznosítható török adóösszeírások sincsenek segítségünkre. Pedig elvben segíthetnének, csakhogy a vizsgált területekről eddig egyetlen olyan ún. dzsizjeadó-jegyzék sem került elő, amelyből — a szandzsák-összeírásokkal összevetve — legalábbis durva következtetéseket vonhatnánk le az alávetettek társadalmának belső vagyoni megoszlásáról.357 A budai, esztergomi, hatvani és nógrádi szandzsákok sokat idézett 16. század közepi náméjának első két pontja ugyanis így rendelkezik: „1. A nevezett szandzsákokban és livákban fekvő városok és falvak rájái, ha vagyonuk {gödzs) 300 akcset ér, 50 akcse harádzsot fizetnek. Ha egy házban 3—4 testvér vagy ennél is több lakik együtt, mindegyik testvér külön számít, és ha 300-300 akcsenyi vagyonnal rendelkeznek, külön-külön fizetik az 50 akcse harádzsot. »Fizetőképesének (kadir) azt mondják, aki házán, szőllején és földjén kívül marháiban és a házon belül lelhető holmijában és hordáiban levő borában 300 akcse értékkel rendelkezik. Az ilyen személyen 50 akcse harádzsot kell behajtani. Aki azonban annyival nem rendelkezik, azon semmi sem hajtatik be. 2. Akik »képesek« harádzsot fizetni, azok szpahijaiknak reszm-i kapu fejében Hizir Eljász napján 25 akcset és Kászim napján 25 akcset fizetnek. De Buda és Pest rájáira reszm-i kapu, mivel ezek a királyok alatt nem szokták fizetni, az új defterben sem íratott elő.”358 Ha tehát harács-, más néven: dzsizje-adót fizetők száma azonos a kapuadóra kötelezhetőkével, úgy a dzsizje-defterek hiánya nem okoz oly nagy gondot — vélhetnők a 2. pontot olvasva —, hiszen valamennyi szandzsák-összeírás bevételi tervezetének elején ott szerepel a kapuadó-fizetők száma. Vagyis: könnyűszerrel leolvasható, hogy a szandzsák-defterben tételesen összeírt háztartások hányad része érte el a 300 akcsés = 6 forintos értékhatárt, illetve maradt annak alatta. S valóban, akadnak olyan szandzsákok, amelyek tahrir defteréinek segítségével ez a művelet elvégezhető. Nem így a budaiban, ahol 1546-ban és 1562-ben az összeírtak összesítése ritkán és akkor is csak jelentéktelen mértékben tér el a kapu-számtól; semmiképp sem olyan mértékben, hogy az bonyolult statisztikai elemzésekre csábítana.359 így aztán kettős örömmel konstatáljuk, hogy a szandzsák-defterek nemcsak a családfő bizonyos kort elért férfi rokonait, hanem bizonyos — csupán keresztnéven jelölt — idegeneket is feltüntetnek, akikben a szakirodalom a családba befogadott bérmunkásokat vél felfedezni. Aligha lehet kétséges ugyanis, hogy egy olyan család, amelynek szüksége és módja volt bérmunkást foglalkoztatni, a tehetősebbek közé sorolandó; minél többet, annál inkább. Ha ezt a műveletet elvégezzük, gondolhatnék, kirajzolódnak egyfajta (a budai szandzsák mezővárosaiban 1546-ban összeírtak 10%-a körül mozgó) élmezőny körvonalai.360 Valójában azonban, úgy tűnik, a szolgaszámok értelmezésével mégsem férhetünk hozzá török megszállás alatti településeink vezető csoportjához, még kevésbé annak valós tagoltságának feltárásához. Egyfelől: a vizsgált társadalom alapvetően mezőgazdasági termelésből élt, s az igénybe vett idegen munkaerő mennyiségét nagyban befolyásolta magának a háztartás 355 PEST 497-506. passim. 356 Komolyabb délszláv előrenyomulás még a kalocsai náhije 1560. évi összeírásában sem érzékelhető, 1. VASS 1980, passim; a szerb expanzió északi határáról vö. SZAKALY 1993b, 79-80. - Mivel Káldy-Nagy Gyula hatalmas kimutatásában nem szerepel, nyilván megsemmisült a Pilis megyében sajátos színfoltot képező Bolgárfalva is (vö. MÁLYUSZ1967), a folyamat — mint ahogy Budai Bornemisza Bolgár Pál neve mutatja — már Buda elestét megelőzően elkezdődhetett. 337 E két összeírás-típusról általában 1. KÁLDYNAGY 1970b, 9-25. 358 FEKETE 1944, 206. (a kiemelések Feketétől; a szövegen kisebb stiláris módosításokat hajtottunk végre). 359 MISKEI 1996, 263. skk. - Áll ez még akkor is, ha az eltérés a nagy mezővárosok esetében igencsak számottevő lehetett. Ráckeviben pl. 1546-ban 512 háztartásfővel szemben 300, 1562-ben 745 háztartásfővel szemben pedig 630 kapuadó-fizetőt regisztráltak (KÁLDY-NAGY 1971, 85-95.). 360 MISKEI 1996, 271-272. (Ezt az arányszámot a szerző is alacsonynak tartja.)
