Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
377 A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 3. Kézműipar Szakirodalmi közhely, hogy Magyarország gazdaságának legvisszamaradottabb ágazata a kézművesség volt, jóllehet annak akkortájt, a dolog természeténél fogva sokkalta szélesebb körű igényt kellett kielégítenie, mint manapság. A Nyugat-Európától való elmaradás a legfelsőbb szinten tükröződik a legmegragadhatóbban: míg Nümbergben a 16. század elején 220-nál több, addig Budán és Pesten együttvéve is jóval kevesebb, mint 100 mesterséget regisztrálhatunk.305 Az olyasféle mezővárosokban, amelyekkel e munkában dolgunk lesz, jó, ha a hűszat elérte, s mintegy a lakosság egynegyedének megélhetéséhez járult hozzá. (A mesteremberek nem kapcsolódtak ki teljesen a mezőgazdasági termelésből; analógiákból tudjuk, hogy a kézműves famíliák gazdálkodása legalább két — akik közvetlenül eladással is foglalkoztak, azoknál három — „lábon” állott: ha szántóföldje nem is, háztáji gazdasága, azon kívül általában szőleje minden iparosnak volt.306) A hódoltsági települések kézművességéről jobbára a személynévanyag alapján tájékozódhatunk, abból kiindulva, hogy a paraszti közegben a személynevek megszilárdulása még kevéssé haladt előre, s a foglalkozásnév valóban viselője megélhetési forrására utal.307 Természetesen ezzel a — immár széles körben alkalmazott — módszerrel óvatosan kell élni. A belőlük leolvasható eredményeket eleve viszonylagosnak kell felfognunk, s célszerű elgondolkodni azon is, hogy a több évben csak 1-1 névvel reprezentált mesterséget létezőnek tekint- hetjük-e, s általában is gyanút kell keltenie bennünk minden a paraszti közegből kirívó foglalkozásnak is. Mindezeket figyelembe véve a megye — immár a visszaesett Budát és Pestet is ideszámítva — „legiparosultabb” mezővárosa, Ráckevi kézműiparát — a csupán 1-1 névvel reprezentált mesterségeket figyelmen kívül hagyva — az alábbiak szerint rekonstruálhatjuk:308 1 ............ 1546 1559 1562 Ruházati ipar 79 88 101 II Vas- és fémműipar 11 10 21 Élelmiszeripar 19 23 25 Faipar2 3 [Anyag- és építőipar 8 5 10 Bőripar 7 6 8 Szövőipar 4 7 5 Fegyvergyártó 4 2 2 Egyéb 9 7 14 I Összesen 16 iparágban 141 16 iparágban 150 16 iparágban 189 |Az összes háztartásfő %-ában 25,7% 25,3% Ha az összes 1-1 névvel reprezentált mesterségnek a felét írjuk le, úgy is nyilvánvaló, hogy a legnagyobb hódoltsági mezővárosok valós mesterség-számát inkább 20 alatt, mint a fölött kell keresnünk. Ez már önmagában is elárulja, hogy eszközökkel és szolgáltatásokkal való ellátottságuk színvonala rendkívül alacsony volt. Vagyis: egyfelől minőségi termékekért igen nagy távolságra kellett utazni, másfelől a helyi lakosság önellátó képessége messze az elképzelhető felett állott. A fenti felsorolás például elárulja, hogy a hódoltsági paraszt maga építette lakóházát és gazdasági melléképületeit, csupán az épületszerkezet és a tetőzet kialakításánál vette igénybe szakember (ács) segítségét. A Ráckevin mindössze 1-1 névvel képviselt fazekasokra vonatkozó adatokból ellentmondó következtetésekhez juthatunk. A kánunnáme azon rendelkezése, miszerint „a városban lakó fazekasoktól és bögrésektől az általuk készített eladott holmi után semmi sem szedendő”, a cserépedény — és meglehet, kályhaszemek309 — készítésével foglalkozó mesterek elégséges számú jelenlétére utal. Ugyanezen kánunnáme másik pontja viszont 305 SZŰCS 1955; KUBINYI 1973, 111-127. 306 Ez a 18. századi összeírásokból tűnik ki a legvilágosabban, ahol megmondják, hogy az illető egy évből mennyi időt tölt iparűzéssel. De kiderül a tizedjegyzékekből is, hiszen foglalkozásnevet viselők nevén legalább olyan arányban találunk gabona- vagy bortermelést, mint a nem foglalkozásnevűeknél. 307 A szakirodalomban erről a kérdésről folyó viták helyett itt inkább azt említjük, hogy a 16-17. századi kecskeméti ötvös, szabó és szűcs céhiratokban „vezetéknévvel” előforduló személyek 93,3%-a viselte foglalkozása nevét (HORNYEK 1860-1866, 271-191., 35-44. sz-ok). 308 KÁLDY-NAGY 1971, 85-95. és KÁLDY-NAGY 1977, 261-267. alapján 1. SZAKÁLY 1985, 17-18. 309 A kályhaszemek elterjedtségéről 1. FEGYÓ 1973.
