Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 361 tés196 eredményeit, másfelől 9 pusztánál csupán azt jegyezték fel, hogy valamelyik környékbeli paraszt birtokába került; vagyis: mindegyiknek egyetlen használója volt.197 Valami okának kellett lennie, hogy ezek bevételeit az összeíró a legelőadótól eltérően (haszilnak) minősítette, hiszen más pusztánál is előfordult, hogy bevételét egyetlen szomszédos falubeli gazda legeltetési illetéke adta.198 Ennek ellenére nem hisszük, hogy az időleges birtokosok azon más tevékenységet kívántak volna folytatni, mint társaik a maguk pusztáján. Messze valószínűbb, hogy így igyekeztek maguknak biztosítani valamely különösen jó adottságú terület kizárólagos használatát. Ha — mint feltehető — ezen nyolc pusztán is jobbára szarvasmarha-tenyésztés folyt, úgy itt nagyobb marhanyájakkal, esetleg ménesekkel kell számolnunk, mint más szállás-birtokosoknál. Ha ezen a mindhárom oldalán 50 km-es háromszögben 20-, esetleg 25 000 marha legelt, úgy bizonyosra vehetjük, hogy a tőle északra-északkeletre eső kecskeméti és pesti náhije marha- és lóállománya sem maradhatott el az 50 000 darabostól.199 Az éppen kialakulóban levő egyesült megye területének szarvasmarha-állományát így 25 000 + 50 000 = 75 000 darabra — ideszámítva kereken 10 000 háztartás igaerő-szükségletét is — 100 000 darab körűire tehetjük. (A lóállományt illetően — ami esetleg befolyásolná a marhaszámra vonatkozó kalkulációnkat is, hiszen az igásmarhák száma alacsonyabb lehetett, ha a gazda lóval szántott és vontatott — még ilyen fogódzónk nincs.) Sajnos, a tenyésztés részleteiről vajmi keveset tudunk; ezt a keveset a társadalomtörténeti fejezetben értékesítjük majd. Ez azonban nem nagy kár, hiszen a lényegesen gazdagabb forrásanyag alapján a 18. századnál úgyis ki kell térni erre a kérdésre, s nem valószínű, hogy magában az eljárásban különösebb változások következtek volna be. e) Víz- és erdőgazdálkodás Magyarország folyóinak halban való gazdagsága toposzként öröklődött a külföldi útleírásokban, kitér rá Oláh Miklós 1536. évi országleírása is. Amennyire világosan látjuk azonban a halnak — mint a sűrű böjti napok elsődleges húspótló ételének — szerepét a nagyúri és az egyházi étrendben,200 oly keveset tudunk arról, hogy a parasztnépesség mikor és milyen formában építette azt bele étrendjébe. (Arra, hogy mely napokon, arra a felsőbb társadalmi rétegek gyakorlatából következtethetünk, hiszen a böjt betartásán az egyház és a szokás egyaránt gondosan őrködött.) Tanulságokban kimeríthetetlen szandzsák-összeírásaink két, halászat után várható jövedelemforrást különböztetnek meg:201 a) A jobbára mesterségesen kialakított halastavak202 fogásának elvben a fele járt volna a kincstárnak, a gyakorlat azonban, úgy tűnik, az volt, hogy a halastavakat bérbe adták a helyi faluközösségnek vagy egyéni vállalkozóknak, amely/akik ennek fejében változó nagyságú, ám a halkettedhez mérve nyilván szerény évi bért fizetett (fizettek). íme néhány példa: az Orosz falubéli „Atkun nevű kincstári halastó a nevezett falu lakóinak vállalásában: 1450 akcse”, az Újfalva-beli „Simo[n]foka és Zárda nevű kincstári halastó a nevezett falu lakóinak vállalásában: 300 akcse”, a Korpád-falubeb „Ér nevű kincstári halastó a nevezett falu közelében Bodor Benedek [ottani lakos] vállalásában: 600 akcse”, a Nána-falubeh „Szapulótó és Szarab és Tusa nevű kincstári halastavak a nevezett falu közelében Ágoston János [helyi lakos] vállalásában: illetéke 350”, a Ságod-falubeli „Kapói és Bény és Barokás nevű kincstári halastavak a nevezett falu közelében Korpád faluból való Csémi Gál és Ból Bertalan, vállalásában: 400”.203 196 Számos itteni helységben szerepelt a bevételi források közt az „erdő- és legelőhasználati illeték” (VASS 1980, passim). 197 Ezek az alábbiak: Kaskantyú (300 akcse), Csábor (500), Zside (500), Bocsa (1000), Kötöny (150), Harka (400), Borod (150), Mórház (300) és Őrtelek (666), 1. VASS 1980, passim. 198 Csengői (800) és Csőszapa (800), 1. VASS 1980, 128. 199 Ennyi volt a Szeged pusztám és a város saját határában folytatott marhatenyésztés eredménye is (SZEGED 1983, I. 599.). 200 ZOLNAY 1977, 9&-125. és 317. 201 KÁLDY-NAGY 1970b, 42-13. 202 Ezekről általában vö. SZILÁGYI 1995. 203 VASS 1980, 90., 93., 94., 111. és 121.
