Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
343 Óbudát és az 1559-re keresztény lakosságát vesztett Visegrádot101 fényes múltja, Tápiószecsőt és a solti mezővárosokat valaminő, nekik adományozott részprivilégium (vámszedési, vásár- tartási jog) emelte ki a környékbeli falvak sorából102 (amelyek közt nem egy népesebb akadt), Halas pedig a kollektive privilégizált Kiskunság legjelentősebb települései között minősült oppidumnak. A képből — mintegy szabályerősítő kivételként — csupán a Solt széki Foktő rí ki, amelyet jelen ismereteink szerint a tényleges nagyság szerint tájékozódó 1560. évi defterdár mondott „város”-nak,103 a magyar források azonban nem.104 1546-ban 104, 1560-ban 284, 1570-ben 234, 1578-ban 203 háztartással a budai szandzsák másodvonalbeli mezővárosaival is felvette volna a versenyt. A megmaradt 6 oppidum esetében megnyugtatóan harmonizált egymással a népességszám, a jogállapot, a gazdasági súly és a róla a közvéleményben élő kép. Miközben Buda és Pest — korábban az ország legnagyobb, gazdaságilag is kiemelkedő település-együttese — polgárságának tömeges menekülése folytán a közepes mezővárosok szintjére zuhant vissza, az addig jelentéktelen Kecskemét és a rejtélyes sorsú Halas,105 a szép gazdasági múltra visszatekintő Ráckevit mértékadó korabeli megnyilatkozások a Hódoltság „fő városai” között emlegetik, de tisztes gazdaságszervezői szerepre tett szert Cegléd, Nagykőrös, Nagymaros és Vác is. (Az erősen eltörökösödött Vác sorsa egyébként sajátosan alakult; 1570-ben már a házaknak több mint a fele törökök kézen volt.106 Helye valójában a népesebb hódoltsági települések kategóriájában volna, a torzítások elkerülése végett azonban a táj és a népesség jellemzésekor nem szoktuk együvé számolni egy-egy helység török és magyar lakóit.) Visszakanyarodva a hódoltsági mezővárosok élmezőnyéhez: azt általában Szeged vezette, nyomában a második-nyolcadik helyet váltogató — sőt alkalmankint Szeged elébe hágó — Tolnával (Tolna m.), Gyöngyössel (Heves m.), Ráckevével és Kecskeméttel, Makóval (Csanád m.), Békéssel (Békés m.) és Jászberénnyel (Jászság).107 Jelen ismereteink szerint ezzel fel is soroltuk azon hódoltsági településeket, amelynek háztartásfő-száma a 16. században legalább egy időmetszetben meghaladta az ötszázat. Ráckeve népessége egészen 1580-ig e nagyságrend felett mozgott, 1580-ban éppen csak elérte azt, 1590-re viszont a korábbinak csaknem felére zuhant vissza. Kecskemét népesség-fejlődése ellenkező utat járt be: háromszáz háztartásfő körűiről indulva négyszázra, majd — érthetetlen módon az általános visszaesés időszakában — 1580-ban hatalmas, az 1546. évi Szegedet leszámítva (1322) minden más társát messze meghaladó 1086-osra növekedett. Ennek már csak azért is nehéz okát adni, mert tíz év múlva a korábbi — egyenletesen emelkedő — trendnek megfelelő 535-ös háztartásfő-számmal szerepel (vagyis: időközben lakosságának felét elveszítette). A sorból egyedül Kiskunhalas rí ki: a maga 125 körüli háztartásával (1570-es évek)108 jócskán elmarad azoktól, amelyekkel egy „társaságba” sorolták, s különösebb gazdasági aktivitásának sincs jele. (Meglehet, szubjektív benyomások alapján sorolták az élmezőnyhöz tartozók közé.) Az „élmezőny”-ről az alábbi kimutatás tájékoztat: A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 1546 1559 1562 1580 1590 Cegléd 100 215 183 228 193 Kecskemét 295 407 400 1 086 535 Nagykőrös 157 119 190 227 169 Nagymaros 94 194 213 230 125 Ráckeve 536 598 746 499 226 Vác 213 370 248 259 200 Összesen 1 395 2 310 1 980 2 729 1 448 Az összes háztartásfő %-ában 14,2 22,8 18,7 22,5 14,9 Budát és Pestet nem számítva a városiasodottság viszonyszáma a területnek mind a domb-, mind pedig a síkvidéki részén, mind a Dunán innen, mind azon túl alig-alig haladta meg az egyötödös értéket. Vagyis: az általában gyengén városiasodott országon belül is a gyengébben városiasodott 101 KÁLDY-NAGY 1985, 710. 102 Szecsőn még a török időkben is működött magyar vám. юз FEKETE 1944, 145. skk., vö. KISKUNHALAS s. a. 104 Kiskunhalas sajátosképp pusztaként sem szerepel az 1546., 1560. és 1562. évi budai, illetve szegedi szandzsákösszeírásban. Első összeírása 1570-ből való (BOA Tapu defteri, № 554.), amelyből kiderül, hogy lakói 1570 körül költöztek haza Kecskemétről. 105 FEKETE 1942, passim, VASS 1983. 106 Rövid összefoglalás: MAKÓ 1993, 209-212. (a vonatkozó rész Szakály Ferenc munkája). 107 BOA Tapu defteri № 554. és 333; az utóbbit kiadta Halasi-Kun Tibor. Mindezen adatokra 1. KÁLDY-NAGY 1985, passim. 108 VASS 1980, 125-126., vö. VASS 1979, 27-28. (itt faluként).
