Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
314 HEGYI KLÁRA Esztergom őrségének a vár körzetének összes bevételét, ez a szükséges zsoldnak csak az egynegyedét fedezte. így az esztergomiak még hat balkáni körzet dzsizjéjét is megkapták. Fizetése begyűjtésében Buda óriásőrsége kapta a legnehezebb feladatot, de ezzel a legnagyobb vadászterület ura is lett. 1677/78-ban Buda katonáinak kereken tizenötmillió akcse járt, amelynek több mint kétharmadát kapta meg odzsklikokban. A magyar hódoltságból éppen tíz kisebb- nagyobb bevételi forrás lett az övé, ami mellé még tizenhárom szerémségi és szerbiai körzet dzsizje-adóját, illetve mukátaa-jövedelmét kellett beszednie. A nagy aránytalanságok miatt a kincstár az ésszerűséggel is egyre kevesebbet törődött. 1631-ben az Ercsi alatti átkelés bevétele Ercsi katonáit tartotta el. 1677-ben viszont a váli palánkvár őrségének odzsaklikja, az ercsi- eknek pedig a Belgrad, Szendrő és Aladzsahiszár (Krusevác) körzetében élő cigányok dzsizjéjét rendelték. A budai szandzsák, ezen belül a mai Pest megye török őrségei is bekalandozták a Balkán-félszigetet. A váci katonák két tételben (részben a saját mukátaájukból, részben a többször emlegetett, rejtélyes helyről) összesen 770 000 akcsét a hódoltságban szedtek be. Másfél miihóért viszont a pestiekkel és a nógrádiakkal együtt a Belgrádtól délnyugatra fekvő valjevói körzetbe kellett lejárniuk, ott a dzsizjét beszedniük vagy megbízottal beszedetniük. A zsám- békiaknak a Belgrád-Nis hadiút egyik állomása, Paracsin és körzete dzsizje-adója, Kizilhiszár katonáinak a krupanji mukátaa bevétele jutott. Ez utóbbi nem esett messze Valjevótól, a váciak és a vörösváriak karavánban utazhattak oda. A budai szandzsák várkatonasága egy macedóniai szerzeménynek is örülhetett: közösen nyerte el a Szkopjétól keletre fekvő kocsani körzet dzsizje-adóját. A 17. század folyamán a várkatonaságot tehát növekvő részben odzsaklikokból, csökkenő részben készpénzzel, az adóbérletekben maradt jövedelmekből fizették, és — legalábbis a század első feléből — az előző évszázad találmányának, a zsold-tímároknak is nyomai maradtak. 1637 nyarától a következő év márciusáig a budai vilájet magyarországi szandzsákjaiban 6 ziámet-birtoké és 67 tímár-birtoké mellett 6 zsold-tímár birtoklási iratát is kiállították.305 A török uralom második évszázadának pénzügyi és jövedelemelosztási reformja a várkatonaság ellátását célozta. Magyarországon az előző században is ez volt a kincstár legnagyobb gondja. Akkor egy erősen centralizált és a végletekig bonyolult rendszerrel igyekezett a gondon úrrá lenni: most decentralizálással és egyszerűsítéssel kísérletezett. A várkatonaság mellett a területnek a szpáhikat is el kellett tartania. Róluk csak a század közepéig maradtak forrásaink. A század első évtizedeiben készült vármegyei felmérések306 arról tanúskodnak, hogy a peremvidéki szandzsákokban ekkor is a szpáhik birtoklása volt túlsúlyban minden máséval szemben. Ezen a rendszeren hiba lett volna változtatni, hiszen ők kapták feladatul a török adóztatás szívós terjesztését a királyságban. A jövedelmek átalakított elosztási rendszere csak a hódoltság belső területein kezdhette ki a szpáhi-birtokokat, a változást itt kell keresnünk. Várakozásunk — legalábbis a század első felében — nem igazolódik be. Az 1630 körüli összbirodalmi felmérések során a budai vilájet ziámet- és tímár-birtokait is összeírták. Nézzük a minket érdeklő budai szandzsákot, amelynek birtoklistáját 1632 nyarán zárták le!307 A felmérés, amely mustrának nevezi magát, 34 ziámet- és 128 tímár-birtokot sorol fel birtokosaikkal együtt. 1580-ban 32 ziámet- és 93 tímár-birtokost tartott el a szandzsák: számuk ötven év alatt még növekedett is. Visszaszorításuk másik módja az lehetett volna, ha jövedelmüket nyirbálja meg a kincstár. Ennek sincs nyoma. 1632-ben a tímárosok átlagjövedelme évi 7179 akcséra rúgott. Ez 1580-hoz viszonyítva csekély, ötszáz akcsés esést jelent. Ebben az esetben figyelmen kívül hagyhatjuk az inflációt, mert a szpáhik Magyarországon nem akcséval, hanem terménnyel, robottal és lehetőleg helyben forgó, jó pénzekkel szolgáltatták parasztjaikat. Helyzetük balkáni társaikhoz mérten sem romlott. Már a 16. században is messze az ő átlagjövedelmük fölött éltek, és mostam 7179 akcséjuk is jócskán meghaladta az 1637-ben Szerbiában általános 4744, illetve a Szerémségben kiszámítható 5891 akcsés éves átlagjövedelmet.308 Eszerint a 17. század első felében a katonai és pénzügyi vezetés a magyar tartományokban nem akart megszabadulni a szpáhiktól, a várkatonaság pozícióit nem az ő rovásukra erősítette. 305 ÖNB Mxt 639, 21-28. 306 MERÉNYI 1903, 18-32.; SZERÉMI 1892, 520-537., ül. SZERÉMI 1893, 62-63.; KAZINCZY 1858, 101-167.; RÁTH 1860a, 2-91.; RÁTH 1860b, 92-123. 307 ÖNB Mxt 640. 308 ÖNB Mxt 639, 1-21.
