Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 273 kenysége minden téren érzékenyen érintette. A vidéket járó biztosok előtt számot kellett adniuk arról, hogy az előző összeírásba felvett és azóta eltűnt lakosok hova lettek, a korábban nőtlennek és adómentesnek regisztrált legényemberek közül kik alapítottak családot és önálló gazdaságot, hány beköltözőt fogadtak maguk közé, miként alakultak az előző évek terméseredményei. Válaszaiktól nem kevesebb függött, mint hogy az előttük álló években vagy évtizedben mekkora adók terhelik majd őket. Bár az adózók és a török földesúr alkudozásainak első biztos nyomai csak a század végéről maradtak fenn, bízvást valószínűsíthetjük, hogy az alku már korábban a gyakorlat részévé vált. Márpedig egy kétezer akcséra taksált falu a földesúrral folyó egyezkedés során mégiscsak eredményesebben hivatkozhatott az adóhatóságtól elismert szegénységére, mint az, amelyet húszezer akcse fizetésére köteleztek. A budai kincstárt a legtöbbet hozó adók és vámok mellett még egy sereg kisebb-nagyobb bevételi tétel illette meg, mint a birkafej árusítás jövedelme vagy az állami tulajdonba került ingatlanok és hagyatékok hasznosításából befolyó pénzek. Nagybirtokos várurak, önálló, saját bevételekkel rendelkező egyház meg területi és községi autonóm szervezetek hiányában csaknem minden kiadás terhét is az erősen központosított állam viselte, kezdve a legnagyobb fogyasztó katonaság ellátásától a dzsámiajtók elkopott sarokvasainak pótlásáig. A begyűjtött jövedelmeknek ez az újraosztása Pest megye lakosságát csak közvetve és csak azokon a helyeken érintette, ahol török katonák és hivatalnokok székeltek. Kőrös vagy Cegléd polgárainak az osztásból — szerencséjükre — semmi nem jutott. A ráckeveiek vagy Vác helyben maradt magyar lakói — szerencsétlenségükre — élvezhették azt a kevés előnyt, amelyet az elsőben működő török bíróság és az utóbbiba betelepedett sok száz katona jelenléte a gondoskodó állam jóvoltából nekik is juttatott. A török templomokat, iskolákat és fürdőket ugyan nem látogatták, de meríthettek a közkutakból, és élvezhették azt a rendet, amelyre a piacon és a boltokban az állami ellenőrzést képviselő felügyelő vigyázott. 3. A kádik törvényszékei Buda központi hivatalainak eddig felsorolt tennivalói, amelyeknek intézése során rendszeres kapcsolatba kerültek rájának nevezett alattvalóikkal, mind besorolhatók a tágan értelmezett pénzügyigazgatásba. A szandzsák-központokban és a náhije-székhelyek egy részében működött azonban egy olyan hatóság is, amely részt vett ugyan a jövedelmek begyűjtésében és újraosztásában, legfontosabb feladata azonban a közemberek mindennapi ügyeinek az eligazítása volt: a kádi. A kádikat a törökök pénzéhes, korrupt bíráiként tartjuk számon, akiknek számlájára írjuk a jogfosztott keresztények szenvedéseinek java részét. A kép nemcsak egyoldalú, hanem igazságtalan is. A 17. századi iratanyag azt mutatja, hogy akkor, a bomlás évszázadában, a kádik valóban minden lehetséges visszaélést elkövettek; a berendezkedés idején viszont ebből még kevés érezhető, inkább szerteágazó tevékenységük tűnik szembe. Annak köszönhetően, hogy az iszlám vallásjog az államélet teljességét szabályozta, a vallásjog őre, a kádi is kulcsszerepre emelkedett az igazgatásban. A hadsereg mozgósításától a gazdasági intézkedések végrehajtásán és ellenőrzésén át a pénzügyigazgatás helyi felügyeletéig számtalan funkciót látott el. S minthogy a vallásjog a községi, társasági és magánélet egészét is belepte szabályaival, ő őrködött az erkölcsök felett, döntött minden peres ügyben, szentesítette a megegyezéseket és szerződéseket, előtte házasodtak és váltak, ő foglalkozott a hagyatékokkal. A Balkán-félsziget országaiban, ahol a törökök az öröklétnek rendezkedtek be, és ennek jegyében eltüntették a hódítás előtti jogrendszert és jogi intézményeket, a kádi nemcsak a törökök, hanem a helyi lakosok mindennapi életének is a legfőbb őre lett. Magyarországon másként alakult a helyzet. Itt tovább éltek a községi önkormányzatok, érvényben maradtak az országos törvények és a helyi szabályozások, idő múltával az elmenekült vármegyék és a magyar földbirtokosok is visszaszerezték befolyásukat a hódoltsági nép életére. A kádi csak a törökök és a szolgálatukban álló délszlávok szemében maradt meg legfőbb és egyetlen polgári hatóságnak, a magyar városokban és falvakban osztozni kényszerült a helyi elöljárókkal. Pest megye területén természetesen a vilajet székhelye, Buda és vele Pest volt a legjobban ellátva török tórákkal és bíróságokkal. Budán székelt a vilájet kádija, a tartomány legfőbb bírája, akinek hivatala — az isztambuliakat nem számítva — a négy legrangosabb közé tartozott a birodalom európai felében szolgáló kádik hierarchiájában. Mivel a vilájet központi pénzügyeinek ellenőrzése, az adóbérletek nyilvántartása, az összeírások és elszámolások hi-
