Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
274 HEGYI KLARA telesítése is az ő hatáskörébe tartozott, a tartomány katonaságának hagyatéki ügyei pedig egy teljes hivatalt elláttak tennivalóval, a vilájet kádiját több alsóbb rangú bíró segítette munkájában. Budán és Pesten legalább egy-egy kádihelyettessel (törökül náibbal) osztozott az ügyeken, a kereskedelem tényleges ellenőrzését piacfelügyelők (muhteszibek) végezték, és egyetlen nyoma annak is maradt, hogy a katonai hagyatékokkal külön erre rendelt hagyatéki bíró foglalkozott.126 A budai és a pesti török bíróságokon kívül a budai szandzsákban még három bírói körzetet (törökül kazát) alakítottak ki, amelyeknek központjai Vác, Ráckeve és Kecskemét lettek. Annak ellenére, hogy mindhárom város egyben náhije-központ is volt, a kazá és a náhije területe nem egyezett meg. A bírói körzetek rejtélyes alakzatok, ma még sem kiterjedésüket, sem egymáshoz mért alá- és fölérendeltségüket, sem a közigazgatás területi beosztásában elfoglalt helyüket nem látjuk világosan. Az biztos, hogy a kazá eredetileg a kádi illetékességi körét jelentette, és a terminust a 16. században részben még ebben az értelemben használták. Már ekkor is jócskán előfordult azonban, hogy az adóösszeírások a helységeket nem náhijékbe, hanem kazákba osztva vették nyilvántartásba, az állami adókat is így regisztrálták. A 17. században azután a bírói kerület általánosan mint adózási körzet jelenik meg a forrásokban. Valószínű, hogy a váci kádi kerülete a város szűk körzetére terjedt ki, a ráckeveié pedig a földrajzi meghatározottságból következően a Csepel-szigetet foglalta magába, azaz megegyezett a náhije területével. A kecskeméti kádi-székhely kívül esett ugyan a mai megye határán, mindenkori török bírója azonban szomszédos Pest megyei helységekben is illetékes volt. A mai megyén tehát a budai, a pesti, a váci, a ráckevei és a kecskeméti bírósági körzetek osztoztak, de hogy az egyes kazák határa meddig terjedt, nem tudjuk felmérni. A budai kádik elé mindenki elvihette első fokon is az ügyét, illetőleg a többi kádi döntései ellen náluk fellebbezhetett. Annál a kérdésnél, hogy a megye hogyan oszlott meg a kazák között, sokkal izgalmasabb és fontosabb az, hogyan osztoztak meg a kádik és a települések magyar elöljárói magán a bíráskodáson. Sajnos a 16. századi gyakorlatról alig maradt forrás. A török bíróságok iratai mind egy szálig elvesztek, és a magyar városvezetések iratanyagaiból is csak Kecskemét 1591 és 1601 között vezetett jegyzőkönyve élte túl az évszázadokat, hogy azután a világháborúban az is megsemmisüljön. Elődeink közül szerencsére többen127 használták és bőségesen idéztek belőle. A jegyzőkönyv általuk megmentett részleteiből kirajzolódik a bíráskodás napi gyakorlata. Eszerint Kecskeméten a kádi a munkán is, a bírósági bevételeken is megosztozott a főbíróval és a városi tanáccsal, ha nem is egyenlő mértékben. Általánosan felügyelte a város rendjét és a magyar bíróság ítélkezését: a legkisebb ügyről is tudomást szerzett legkésőbb akkor, amikor lezárása után beszedte a neki járó illetékeket. A komolyabb bűnügyekben személyesen döntött, ezeket maga a korlátáit ismerő főbíró „viteté az kádiára”. A főbenjáró esetekben a kádi hatásköre is csak a halálos ítélet meghozataláig teijedt, mert a szultáni törvények a végrehajtást a szandzsákbégek kötelességévé és jogává tették. A halálra ítélteket a kádi Budára vitette: a szandzsákbég (esetünkben a budai pasa) megbízott emberei, a vojvodáк és a szubasik — a magyar források vajdái és szubasái — kezére kerültek, a „vajda rabjai” lettek. A kecskeméti jegyzőkönyv megmaradt részleteiből úgy látszik, hogy minden ügyet a főbíró és a tanácsosok derítettek fel — a munka tehát nekik jutott —, és többnyire ők is ítélkeztek, mindenesetre gyakrabban, mint a kádi. Valahol a komoly verekedéseknél, az állatlopásoknál és a paráználkodásnál húzódott az a határ, ameddig önállóan dönthettek, márpedig az ügyek többségét apró-cseprő kihágások tették ki. Munka akkor is jutott a magyar bíráknak, ha ítéletet már nem hozhattak. Ok hallgatták ki a tanúkat, gyűjtötték a bizonyítékokat, az eskütétellel szabadulok is előttük esküdtek: „Ennek az hitnek vételében voltának az főbíró László Ferenc” és még öt ember, nyilván a városi tanács tagjai.128 A bíráskodás jövedelmei már tisztességesebben oszlottak meg, mint a tennivalók. A kádi jövedelemszerzésének az a törvényekben lefektetett előírás szabott határt, amely a településekről befolyó büntetés- és bírságpénzeket a földesúri adók közé sorolta. Ezeknek tehát a városban kellett maradniuk, hogy azután adója részeként a földesúrhoz, a szultáni birtoknak 126 A budai kádikrói részletesen 1. FEKETE 1944, 180-183. 127 HORNYIK 1860-1866; SCHWAB 1939. 128 SCHWÁB 1939, 18.
