Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 185 (Czepel künigshauß) nevezett.758 Csepel gyakran felkeresett királyi tartózkodási hely volt. Sűrűn időzhetett itt I. Károly is. A Nagyszigetre való volt az az ágyasa, akitől balkézrőli fia, Kálmán, a későbbi győri püspök született.759 14. Bírói kiváltságok A korszakunkból ránk maradt bírói kiváltságok egy része nem igazi kiváltság. Az ország minden nemesét és birtokos emberét megillette az a jog, hogy jobbágyai és birtokain élő birtoktalan szolgái fölött tolvajlás, latorság és más bűntettek kivételével ítélkezzék. A szokásjog által biztosított úriszék-tartási jogot néha oklevélbe is foglaltatták. Nem különös előjog volt ez, az oklevelek címzése, többségük pátens formája elárulja, hogy arra szolgált, hogy az esetleg lefogott, idegen birtokon utaztában valamilyen ok miatt holmijaival feltartóztatott jobbágyot hamar szabadon engedjék. Ilyet állíttatott ki magának Inárcsi Máté 1367-ben, Tétényi András, Gergely és Péter 1405-ben, a Kartali család öt tagja 1406-ban.760 A Rozgonyiak mindkét ága is kieszközölt magának egy ilyen jogbiztosító privilégiumot. 1467-ben, közel egy időben azzal, hogy az ifjabbik ág a pest-pilisi közgyűlésen vámkiváltságait is oly sikeresen megerősíttette, Mátyástól privilégiumot szereztek arra, hogy Pest megyei birtokaikon (Isaszeg, Túra, Gödöllő, Zsidómácsa (!), Kerekegyház (!), Szada, Nyír, Szörény, Szentlászló, Valkó, Bak, Monostor, Osz- lár) élő jobbágyaikat máshol, mint úriszékük előtt, senki be ne perelhesse.761 A pallosjog vagy korabeli magyar nevén szabadispánság ezzel szemben királyi kegyből járt csak a megadományozottaknak. A szabadispánság-adomány Anjou-kori újítás volt, Károly Róbert állíttatta ki az első ilyen okleveleket. Korszakunkból négy pallosjog-adomány maradt ránk, ezt a jogot azonban a bizonyára jóval többen is elnyerték a térségben. Az elsőt a várépítéssel próbálkozó Pakonyi Jakab és János kapta 1417-ben.762 1441-ben Ulászló király engedélyezte a szabadispánságot Komádi Balázsnak, felszólítva egyben Pest, Bihar, Szabolcs és Békés megye hatóságát arra, hogy a kedvezményezettet kiváltságában őrizzék meg.763 1449-ben a kormányzó Sári Péter érdemeiért számos atyafiát — kik közül voltak, akik a Dabasi, Bugyi, Gyóni vezetéknevet viselték — részesítette e kiváltságban.764 1462-ben Szen- tiványi Füstös Pál és rokonai kapták meg Mátyás királytól e jogot. Az adományozó privilégium hátlapjára egy valamivel későbbi írással magyarul is ráírták: zabod ispansaghrol?65 Különös kegyből jutottak kollektív jogokhoz a szobi, helembai és letkési kolontások vagy sajkások, kiket 1346-ban a király kivett az ispánok és más bírók fennhatósága alól, hogy köztük csak általa kinevezett tisztjeik ítéljenek.766 Ehhez 1371-től a szobiak azon kiváltsága járult, hogy emberölésért szőleiket nem lehetett tőlük elvenni és mindama szabadságokat megkapták, mely a budaiakat megillette.767 768 15. Hiteleshelyek Korszakunkban a mai Pest megye területének nagyobbik részén a hivatalos írásbeliség teendőit a budai káptalan látta el. A budai káptalan a hiteleshelyeknek abba a magasabb presztízsű körébe tartozott, melyeknek az egész országra kiterjedő joghatóságai voltak. Rajta kívül a székesfehérvári káptalan és az ottani keresztes konvent bírt még ilyen jogosítványokkal, majd a 15. század végén a boszniai káptalan is megkapta e jogokat. Elvileg külső hiteleshelyi munkát csak a területileg illetékes hiteleshelyek végezhettek. Külső hiteleshelyi munkának számított a birtokbaiktatáson, a határjáráson, becsűn, idézésen, tudományvételen, megintésen való részvétel, ezeket csak nagybírói parancsra végezhették a királyi vagy nádori emberek, kik mellé a hiteleshely tanúbizonyságot adott. Ezzel szemben bárki felkereshette nemcsak a 758 ATLAS HUNGARICUS I. 339. 759 SRH I. 490. 760 DL 98 065., 73 610.; ZSO П/1. 4965. sz. 761 DL 16 488.; PEST 929. sz. az oklevelet teljesen félreértette. Az oklevél írója által elrontott névalakok helyesen: Zsidó, Mácsa, Veresegyház. 762 DL 64 197. 763 DL 99 647. 764 SZENT-IVÁNY 101. 765 DL 98 147. 766 BAKÁCS 1982, 596. sz. 767 Esztergomi kápt. magán lt. 33-1-2. (DF 236 795.). 768 KUBINYI-FÜGEDI 1970, 14.