Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
182 TRINGLI ISTVÁN vényekből azt olvasta ki, hogy Pest és Pilis megyék egyesítése már a 15. században megtörtént.742 A Borovszky Samu szerkesztette újabb megyei összefoglaló 1910-ben ugyan jóval nagyobb apparátussal dolgozott, mégis szó szerint átvette Galgóczy megállapításait, sőt újabb érvekkel támasztotta alá azokat. Galgóczy még csak a Jagelló-kori törvényeket ismerte — ezekből sok minden kiolvasható csak éppen nem a két megye egyesülése —, az azt követő monográfia azonban már a közös közgyűléseket is felhozta érvül. Csakhogy a közös közgyűlések tartása és a rendszeresen együtt közgyúlésező megyei nemesség az egész országban elterjedt volt, a kivétel éppen az volt, ha csak egyetlen megye számára tartottak ilyen gyűlést. Ezen az alapon Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék évszázadokkal későbbi egyesülésének alapját is itt kéne keresnünk.743 Eljárásunk olyan lenne, mintha a II. József által létrehozott kerületek, vagy az 1990-es köztársasági megbízottak területi hatásköreinek múltját az Anjouk évszázadában keresnénk. Nem állja meg a helyét a Borovszky-féle monográfia harmadik érve sem. 1467-ben ugyanis nem közös jelentést tettek a két megye szolgabírái, hanem a Mátyás által tartott közös közgyűlésen végeztek köztük vizsgálatot. Ha a közigazgatási változásokat nézzük, a Csepel-sziget önállóságának megszűnése valóban nagy jelentőségű esemény volt, jól jelezve Pest megye déli irányú terjeszkedését. A török hódítás nélkül is sor került volna valószínűleg a Solt szék megszűnésére, legfeljebb területén több megye osztozott volna, de Pest és Pilis egyesülésére a leghalványabb jelek sem utaltak. A megyének közreműködnie kellett a központi rendeletek kihirdetésében, azok végrehajtásában. A kihirdetés vásárokon, sokadalmakon történt, ahol élőszóval felolvasták a királyi pátenst. A végrehajtásban való részvétel az ügy természetétől függött. 1455-ben V László a nádort és a négy szolgabírót arra utasította, hogy a Cegléden áthaladó kereskedőket szorítsák rá az itteni vám megfizetésére.744 13. A nagy szigeti ispánság A Nagysziget kormányzatának sorsát birtokviszonyai határozták meg. Amikor az Anjoukor elején az uralkodók a szigeti magánbirtokok túlnyomó többségét visszavették, szinte a teljes sziget irányítása a szigeti ispánokra maradt. Az uradalom irányítása mellett joghatóságot gyakoroltak az ott élő népek fölött, éppúgy mint egy magánbirtokos, vagy egy királyi vár várnagya a jobbágyok fölött. Nem tartottak itt sedriát, az itt élők számára sem a nádor, sem más tisztviselő nem rendezett közgyűlést sem. A szigeti praediális nemesek joghatóság szempontjából semmiben sem különböztek a jobbágyoktól, tehát nem volt kiket az ispáni ítélőszékre szolgabíróként meghívni, és nem volt miért. Bizonyára az ítélkezésben az alsóbb rangú, nemesi tiszttartók az ispán segítségére voltak, de sosem nevezték őket szolgabíráknak, ilyen tevékenységüket csak ritkán foglalták írásba, ránk egynek emléke sem maradt. A kúriai bíróságok sem utasították a szigeti ispánt vizsgálatra, mert nemesi jogon ekkortájt alig volt birtokos a Csepel-sziget területén. A szigeti uradalom nagysága, földrajzilag zárt jellege különböztette meg a szigeti ispánokat más királyi uradalmak vezetőitől. Ispánok maradtak ők a Zsigmond- korban, sőt azon túl is, de a sziget nem vált megyévé, megmaradt királyi uradalomnak. Az ispánok különleges jogállása abban nyilvánult meg, hogy a Nagysziget területe nem tartozott egyik megyéhez sem. Hogy mennyire a birtoklás határozta meg a hovatartozást, arra a legjobb példa Halásztelek esete. A falut III. András eladományozásakor vette ki a szigeti ispán fennhatósága alól, később a Szántai Lackók kezére került, valamilyen oknál fogva ezt nem vették vissza az uralkodók. Mivel nem tartozott a szigeti ispán joghatósága alá, ezért nem is lehetett a Nagysziget része, hanem Pest megyéhez sorolták. Amikor Zsigmond e birtokot is elcserélte a Szántaiakkal, akkor már oly régóta számították Halásztelket Pest megyeinek, hogy hiába lett ugyanaz a birtokosa, mint a szigetnek, a jogi hovatartozásbéli sajátossága megmaradt, még csak nem is a Nagysziget „külső” — azaz valamely vármegyében fekvő — birtokai közé tartozott.745 A szigeti ispánok sorozatát nem lehet pontosan összeállítani, ritka említésük is azt mutatja, hogy az Anjou-korban nem számított ez különösebben előkelő tisztségnek.746 Besenyő 742 GALGÓCZY 1876, I. 2. 743 ISTVÁNYI 1939, 16. 744 PEST 814. sz. 745 CD VI/1. 236.; WENZEL 1863, 284. 746 ENGEL 1996, 123.
