Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
183 Веке, Böldrei Fülöp, Hardi Besenyő Miklós nem számítottak a kor elitjéhez, Zseüzi Vesszős János, aki már egy előkelőbb család sarja volt, kivétel volt köztük. 1396-tól a szigeti ispánságot egyúttal valamilyen gazdasági tisztséget is ellátó személyek kapták meg, először Szécsi Frank kincstartó. Zsigmond király, aki az udvar Budára költözéskor egy budai váruradalom kiépítésével próbálkozott, a budai várnagyra, de Nassis Jánosra bízta a szigeti ispánságot, majd kincstartóvá is tette, az őt követő Siebenlinden János királynéi nyestbőradószedő volt. A Csepel-sziget történetében 1424-ben új korszak kezdődött. A sziget és a hozzá tartozó külső tartozékok királynéi birtokok lettek. A királynéi birtoklás azonban nem feledtethette el ennek igazi eredetét: a királynéi birtokok egykori királyi birtokból, vagy a király akaratából csere, vásárlás útján a királyok kegyéből — később diplomáciai alkudozások jóvoltából — lettek a feleségeké. Zsigmond és Borbála frigye után jött szokásba a királynék javadalmazására rendelt jószágok szerződésben való rögzítése. A király azonban e szerződések ellenére is visz- szavette néha a birtokokat, ha pedig a király nem volt házas, a jószágok visszaszálltak rá. A jogi bizonytalanság feloldása sokban függött a király és a királyné viszonyától. A terminológia ingadozása mindenesetre hűen fejezte ki az ingatag jogi helyzetet: számos esetben felváltva hol királyinak, hol királynéinak neveztek királynéi birtokokat. Általánosságban a királynéi birtoklás azonban a királynék számára — amíg királyi feleségek voltak — a jószág teljes körű haszonélvezetét jelentette. 1424-ben Albert osztrák herceg, valamint több magyar főpap és báró kijelentették, hogy azokat az adományokat, melyeket Zsigmond Borbála királyné számára tett, elismerik. Az oklevél részletesen felsorolta a birtokokat is. E szerint sok más mellett a Csepel nevű Nagysziget Buda mellett minden a szigeten és azon kívül fekvő faluval és birtokkal, nevezetesen a Pest megyei Dömsöddel, Gubaccsal, Szentlőrinccel, Haraszttal és Szentdénessel, a Fejér megyei Adonnyal és az itteni ménessel, valamint Besenyővel és Keresztúrral a királynéé lesznek. A felsorolt falvak a sziget tartozékait alkották, de azon kívül feküdtek. Ekkor még a Nagysziget túlnyomó része a szigeti ispán fennhatósága alá tartozott. A nevezetes okirat egyébként számos más birtokot is a királynék ellátására rendelt térségünkben: Óbudát várával és Szentjakabfalvával meg Kelenfölddel, Kecskemét mezővárost a közelében és a Becse (ma Szigetbecse) körül lakó királynéi kunokkal és Félegyházzal, Martonvásárt az itteni vámmal és ménessel, Gödöllőt, Tétényi, Gárdonyt az utóbbin levő ménessel együtt, a Pest megyei Halásztelek birtokot a Fejér megyei (azaz Solt széki) Lackházát és Szentimrefalvát.747 Ez utóbbiak azonban — beleértve még Halásztelket is — nem mint a Csepel-sziget részei kerültek királynéi birtokba. Az azonban természetes volt, hogy idővel ezek közül a közel fekvőket igazgatási egyszerűsítés miatt a Csepel-szigethez csatolták és éppúgy a sziget tartozékai lettek, mint azok a „külső” falvak, melyeket már 1424-ben is a Csepel-sziget tartozékaiként tartottak számon. Ez történt Lackházával, Halásztelekkel és Szentimrefalvával, de még a jóval távolabbi Gárdonnyal is. A Nagyszigethez tartozás társadalmi konzekvenciákat is maga után vont. Az újkori értelemben vett köz- és magánjog sokat emlegetett középkori összefonódása ez esetben markánsan jelentkezett. Tipikus példa e szempontból a Fejér megyei Gárdony esete. A falu és az itteni ménes 1424-ben még nem tartozott a Nagyszigethez. A király csere útján szerezte meg, hogy feleségének adhassa.748 A birtok a már említett koncentráció részeként még Zsigmond király idejében a Csepel-sziget tartozéka lett. A szigeti ispán, Farkas László budai polgár kétezer forint kölcsönt nyújtott Erzsébet királynénak, aki ezért a Csepel-szigeti Szentmiklóst és Szentmártont, a Pest megyei Imrefalvát és a Fejér megyei Gárdonyt elzálogosította neki. A korábban Solt széki Imrefalva, mint láttuk, még éppúgy nem volt nagyszigeti tartozék, mint Gárdony, azonban egyrészt időközben Pest megyéhez kezdték számítani, másrészt a Csepel- sziget tartozéka lett. Erzsébet a zálogba adott birtokokat nem tudta ispánjától visszaváltani. V Lászlónak sem volt ennyi pénze, a csepeli birtokokat azonban újra királyi kézben szerette volna látni, ezért a legtávolabbit: Gárdonyt immáron örökjogon eladományozta Farkas Lászlónak az összeg kiegyenlítésére. A Csepel-sziget ispánja az oklevélbe foglaltatta azt is, hogy Gárdonyt válasszák le a Nagyszigetről. Nem sokkal az adomány után meghalt Farkas, özvegye férjének egy kétezer forintos tartozása kiegyenlítése céljából Höltzer Konrádnak, osztrák Hub- meisternek — ez a magyar kincstartónak megfelelő tisztség — adta a birtokot. Gárdony PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 747 WENZEL 1863, 284. 748 WENZEL 1863, 284.
