Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 157 mezején, vagy a korabeli szóhasználattal élve, Pest városa mellett rendezték meg. A Hunyadi Jánost kormányzóvá választó gyűlés decretumot alkotott a kormányzó jogköréről is. Az itt elfogadott rendelkezések Hunyadi különösen bárói rangú párthíveinek érdekeit tükrözik, a köznemesség tipikus követelései közül — nem számítva azt a szinte közhelyszerűen ismétlődő előírást, hogy a háborús időkben elfoglalt birtokokat vissza kell bocsájtani régi tulajdonosaiknak — a korábbi országgyűlés végzeményei közé egy sem került be.586 A gyűlésen azonban a kormányzó jogállásán kívül sok minden más is szóba került. Néhány nappal a kormányzói cikkelyek kibocsátása után, június 20-án immáron Pest városában kelt az országnagyoknak az az oklevele, amely Pest megye követeinek fontos kérését foglalta privilégiumba. E szerint az országgyűlésen megjelentek Pest megye összes nemesei és más állapotú birtokos emberei (universi nobiles et alterius status possessionati homines) és panaszt tettek, miszerint Magyarország szent királyaitól nyert szabadságaik és előjogaik (libertatibus et prerogativis) megengedték, hogy Pest megyében sohasem legyen megyésispán (comes parochialis), és őket az ország egyetlen bírája, különösképpen pedig a nádor, semmiféle ügyben az ország szokásaival ellentétben vagy bármiféle más módon nem idézhette meg, ítélhette el, csak az általános törvényszéken és a király parancsából, mint ahogy azt más megyékben is tartani szokták, mégpedig királyi és káptalani ember útján kellett őket a királyi kúriába vagy más rendes bírájuk elé vonni. Azonban a mostani békétlen, háborús időkben Hédervári Lőrinc nádor e szabadságaikkal ellentétben — amelyeket, mint mondták, Magyar- ország szent királyainak kora óta csorbítatlanul élveztek — ősi szabadságaikat mind el akarta törölni és számtalan alkalommal különféle módon azon igyekezett, hogy megyésispánt helyezzen közéjük, őket arra kényszerítette a nemesek akarata ellenére, hogy ezt a megyésispánt elfogadják és az ország szokásjoga ellenére királyi és káptalani emberek törvényes idézése nélkül ítéljen felettük és saját bírósága alá hajtsa őket, mely üzelmeket most is folytatja. A Pest megyei nemesek és a birtokosok kérték, hogy ügyükben számukra megfelelően gondoskodjanak. Az országgyűlésre összesereglett nemesek egyhangúan és egyetértőleg megerősítették, hogy a panaszosok régóta az említett kiváltságoknak örvendenek, ezért kérésüket az országnagyok jogosnak ismerték el, a Pest megyei nemeseket és birtokosokat mindazon szabadságokban meghagyták, amelyeket Magyarország szent királyai óta élveztek. Megparancsolták a nádornak, az országbírónak, a jelenlegi és későbbi bíráknak, hogy a jövőben a Pest megyei nemeseket régi szabadságaikkal és kiváltságaikkal ellentétben ne ítéljék el és ne zaklassák.587 Az ügy előzményeire, de még közvetlen következményeire vonatkozólag sem került elő semmiféle irat, így egyetlen módszer marad: ebből az egyetlen oklevélből kell annyit kiolvasni keletkezésére vonatkozóan, amennyit csak lehet. Először is, természetesen nem jelent meg a Rákos mezején a megye összes nemese, hanem csak képviselőik — igaz a szokásosnál nagyobb számban —, akik az országgyűlés más tanácskozásaiban is részt vettek.588 Az, hogy kiváltságaikat a szent magyar királyoktól (divi reges Hungarie) származtatták, nem jelenti sem azt, hogy valami különlegesen ősi Szent István- vagy Szent László-kori hagyománnyal lenne dolgunk, sem azt, hogy a Pest megyei panaszos nemesek rendkívülien hamis történelmi tudattal rendelkeztek volna, vagy netalán csalárdul kívántak számukra kedvező rendelkezést kiadatni. E korban minden régebbi kiváltságot a szent királyoktól szoktak eredeztetni, a korabeli jogi szóhasználatban bevett fordulat volt ez már régóta, igazi eredetét nem is firtatta senki, egyszerűen egy jogintézmény igen távoli régiségét akarták vele bizonyítani. Ami a kiváltságokat illeti, a kérést előterjesztő követek kettőt soroltak fel. A legfontosabb — ez a sorrendből is kiderül — az, hogy a megyében sohasem volt ispán. A megye nemesei nem állítottak valótlant, egykoron, amikor az alnádor törvényszéke elé jártek el pereskedni, akkor sem hívták bírójukat ispánnak. Az ősi Visegrád megye létére és helyzetére pedig ekkor már senki sem emlékezett. Az azonban nem Pest megyei sajátosság, amit az idézésről és a bírói hovatartozásról előadtak, minden megyében ugyanazt az eljárást követték. Ha a kúriában indult egy per, a panaszos ott előadta keresetét, aminek alapján kiállították az idézőlevelet, amit a kérvényező elvitt a területileg illetékes hiteleshelyhez, ahova a címzés szólt. Itt aztán kiküldtek egy hiteleshelyi embert — mivel Pest megyében túlnyomórészt a budai káptalan látott el ilyen feladatot, ezért került az oklevélbe csak az a kifejezés, hogy káptalani ember 686 MÁLYUSZ 1957, 87.; DRH 1301-1457. 349. 587 Az oklevél teljes szövege: PEST 724. sz. 688 MÁLYUSZ 1984, 87.
