Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
240 KOVÁCS PÉTER Pannóniában a barbár népcsoportok jelenléte tragikus következménnyel járt a provinciális lakosság számára, a korábbi provincia életét teljesen felborította az új, állandó ellátási nehézségekkel küszködő, ezért fosztogatásra kényszerülő etnikum. A nyugati birodalom egyik udvari költője, Claudianus szerint 399-ben a provinciában állandó ostromállapot uralkodott, a védett falakon kívülre senki sem merészkedett, ezért a földek meg- műveletlenek maradtak.173 Ezt oldotta meg a dicsőítő költeménye szerint Stilicho, a nyugat vandál származású katonai parancsnoka egy hadjáratával. A rendes provinciális élet helyreállításáról azonban már szó sem lehetett, újabb menekülő barbár népcsoportok söpörtek végig Pannónián, sőt az egész nyugat-római birodalmon. A sort 401-ben a vandálok nyitották meg, akik Pannónián keresztül (a Duna mellett) vonultak végig az egész birodalmon, először Hispániában, később pedig Africában telepedve le. A következő évben Alarich vizigótjai kísérelték meg Italia elfoglalását, amelyet Stilicho ugyan megakadályozott, de cserébe Pannóniát adta nekik, majd 405-ben Radagaisus vezetésével egy vegyes összetételű, nagy népcsoport vonult újra keresztül a tartományon. Stilicho meggyilkolása után a gótok még Roma városát is elfoglalták és kifosztották (410), valamint erre az időszakra tehető a Rajna menti határ összeomlása is. Pannonia ekkor már nem célpontja volt a támadásoknak, csak átvonulási terület, de a provincia egészére nézve a folyamat a végleges felbomláshoz vezetett. Bár a nyugati részeken még 410 körül egy ügyes parancsnok, Generidus megpróbálta újjászervezni a védelmi rendszert, az folyamatosan összeomlott. Az állandó támadások következtében a provinciális lakosság egyre nagyobb számban kezdett Italia fele menekülni, a távozás végleges voltáról az is bizonyíték, hogy a kereszténnyé vált lakosság vértanúik és szentjeik földi maradványait is magukkal vitte, ezért az ókeresztény mauzóleumok feltárásánál legtöbbször csak az üres sírhelyek kerülnek elő. Az elkövetkező évtizedekre a Pannóniára vonatkozó forrásaink rendkívül megcsappantak, az kétségtelennek látszik, hogy a felbomlási folyamatot senki sem tudta megakadályozni. A hunok érdeklődésének központjába egyre inkább a nyugat került, ezért központjuk is egyre jobban nyugat felé húzódott. Amikor az az Alföldre került át, véglegesen megoldódott Kelet-Pannónia sorsa. 433-ban egy szerződés keretében Valeria provinciát a Nyugat-római birodalom átadja a hunoknak, lakosait kiköltöztetik, és a mai Szlovénia nyugati részén telepítették le, ahol Valeria Media néven újraszervezték a provinciát.174 A korábbi táborok területére a hunok költöztek be, mint látni fogjuk, a római lakosság túlnyomó része távozott, de egy-egy elszigetelt csoportban, mint pl. Tokodon, a provinciális lakosság megmaradhatott. A többi pannóniai tartomány teljesen eltérően viselkedett: Pannonia Secundát (a korábbi Inferior déli részét) 437-ben megkapja a kelet-római birodalom, és Sirmiumban a provinciális lakosság még az avarokat is megéri. Pannonia Primát (a mai Dunántúl nyugati és Ausztria keleti része) ugyan nem adják fel, de a provinciális lakosság elvándorlása itt is kimutatható, 455-ben még kísérlet történt visszahódítására. A lakosság (főként Keszthely környékén) azonban jóval nagyobb számban, mint Valériában, itt maradhatott, ezt bizonyítják a római eredetű helyneveink (Zala, Rába, etc.). Savia provincia pedig (Dráva-Száva köze) folyamatosan, még az Itáliát az 5. sz. végén elfoglaló osztrogótok királysága alatt is Italia fennhatósága alá tartozott. Régészetileg a legnehezebben a 380 utáni évek anyaga különíthető el a katonai táborokban és erősségekben, bizonyosan a táborok egy sajátos építési formája keltezhető ekkorra. Ugyanerre az időszakra tehető az alföldi sáncrendszer, valamint a felsőgödi tábor feladása. A korábbi auxiliaris táborok közül eddig Dunabogdányban figyelték meg a már említett sajátos építési módot. A 4. századi viszonyokhoz képest is még jobban lecsökkent számú katonaság és lakosság számára már túl nagynak bizonyult a korábbi tábor területe. Ezért a korábbi területén, rendszerint az ellenséghez közelebbi oldal bal sarkánál került sor egy kisebb, de igen vastag falú (2-3 m) erősség emelésére. A mai Bajorországtól egészen Valériáig több táborban is megfigyelték ezt a sajátos beszűkítési formát, Magyarország területén eddig Almásfüzitő és Dunabogdány táborában került elő ilyen beszűkítés.175 Utóbbiban a szokásos helyen került elő a 17 x 16,5 m nagyságú, kissé trapezoid alakú beszűkítés, amelynek falvastagsága 1,7 m volt. Mivel a Valentinianus kori téglabélyegek a tábor egész 173 Cons. III. Stil. И, 191-. 174 Тфтн 1989 176 SOPRONI 1985а, 56-58, 64-65, 95-100.
