Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
ÉLET A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOROKBAN 65 Településeik képe nem nagyon különbözik a korábbi időszakétól. Kisebb magaslatokra, víz közelébe települtek. Megtalálhatók a hosszúházak, de kiscsaládi építmények is felszínre kerültek az ásatásokon. A földművelésben már azokat a területeket is hasznosították, amelyeket a korábbi közösségek még nem vontak művelés alá. Az állattenyésztésben nem következett be jelentős változás, érezhetően nőtt viszont a vadászott állatok aránya. Edénykészletükben új formák tűnnek fel. Puttonyedények, fazekak, jellegzetes talpas tálak, vékony falú, jó kidolgozású csészék, poharak, szűrőedények alkotják a háztartások edénykészletét. Az edényfedőkön rendszerint állatot mintázó fogó van. Agyagból készítenek különböző méretű, ún. lyukas nyelű kanalakat, amelyekhez fanyelet illesztenek. Edényeiken spirál és geometrikus mintákba rendezve, fehér és vörös, ritkábban fekete festés látható. Elkészítették számos edény miniatűr változatát is, amelyekről feltételezhető, hogy gyerekjátékként használták. Kerámiából készítik azokat a kultikus tárgyakat, amelyeket oltárnak vagy mécsesnek nevez a kutatás, s különböző fajtái (állat- vagy kocka alakú) ismertek.148 Ugyancsak agyagból mintázzák állat- vagy ember alakban elképzelt isteneiket is, ezeknek azonban csak töredékei kerültek elő az ásatásokon. Temetkezéseikben a korábbi időszakhoz képest jelentős változások figyelhetők meg. Halottaikat ugyan még a telepen, de már a telep egy használaton kívüli, elkülönített részén temették el, nem véletlenszerűen, egyesével, hanem kisebb csoportokban. Kialakult tehát a mai fogalmainknak megfelelő önálló temető. A sírok általában ovális sírgödrök, amelybe az elhunytakat zsugorított helyzetben, nemek szerint megkülönböztetve jobb- vagy bal oldalukra fektetve temették el, gazdagon felékszerezve és bőségesen ellátva őket étel-ital áldozattal túlvilági útjukra. Előfordul, hogy egyazon sírba két halottat is eltemettek egyidejűleg. Gyakori, hogy levágták az elhunyt fejét, s a helyére vaddisznó állkapcsot temettek, míg a koponyát máshol helyezték el. Nem ritka jelenség, hogy a temetkezésre kijelölt területen emberi maradványok nélküli gödörbe ékszereket, edényeket temettek el, nyilvánvalóan szimbolikus jelentéstartalommal. Ezek a kenotáfiumok azt bizonyítják, hogy a halotti rítusban szerepet játszó kellékeket tudatosan temették el, amelynek okát sajnos, nem tudjuk már megfejteni. Több esetben előfordul, hogy hamvasztva tették a sírba az elhaltat, különlegesen gazdag edénymelléklettel. A hamvasztás- nál az ún. szórt hamvas és urnás temetési mód is előfordul. A szórt hamvas rítusnál a hamvakat a kissé földbemélyített gödörbe helyezik, majd edényekkel rakják körül. Az urnába történő temetésnél a hamvakat edénybe (leggyakrabban fazékba vagy tálba) helyezik és ezt az edényt temetik a sírgödörbe. Ilyenkor is gazdagon ellátják útravalóval a halottat. Halottcsonkítás, koponyakultusz, emberáldozat, szimbolikus sírok utalnak a hitvilág és a kultuszélet megváltozott tartalmára. A korszakban jelentős szerepet kap a vadkan, mint totemállat. Agyarából átfúrt amuletteket készítettek, amelyeket férfiak viseltek a nyakukban. Az ékszerek között megjelenik a gyenge minőségű rézhuzalból vagy vékony lemezből készült viseleti tárgy, amely mind a férfi, mind a női sírokban előfordul. A lengyeli kultúra életének általános jellegzetességeit elsősorban a tágabb elterjedési területről ismerjük, legjelentősebb temetői a Dél-Dunántúlon kerültek elő (pl. Zengővárkony,149 Mórágy150). Pest megyében is számos lelőhelyét ismerjük, egyik legjelentősebb telepe Aszódon került feltárásra. Ugyanitt a temetőjét is megtalálta Kalicz Nándor.151 Aszód-Papi földeken 1960-1987. között Kalicz N. - a kutatás korábbi álláspontja szerint csak a Dunántúlon megtelepült lengyeli kultúra - nagy kiterjedésű telepét tárta fel a Dunától К-re eső területen. Bizonyossá vált tehát, hogy a neolitikum végén is elsősorban a Dunántúlhoz kötődött a mai Pest megye területe. Aszódon a telepnek mintegy 1/4—1/5 részét tudta feltárni Kalicz N. Ezen a településen - ahogyan ez a lengyeli kultúra más telepein is tapasztalható - sem alakult ki vastag, egymásra rétegződött települési modell. A telepen lakók, ha leégett a házuk, nem építették fel újra ugyanazon a helyen, hanem kicsit távolabb készítették el új lakhelyüket. Ezáltal nagy kiterjedésű telepek jöttek létre, amelyeken belül eléggé nehéz meghatározni az épületek építésének sorrendjét és a telep használatának teljes idejét. Aszódon öt, a talaj felszínére épített, oszlopos szerkezetű, téglalap alakú kiscsaládi 148 ZALAI-GAÁL 1993. 149 DOMBAY 1960. 150 ZALAI-GAÁL 2002. 151 KALICZ 1985.
