Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
66 BONDÁR MÁRIA házat tárt fel Kalicz N. Ez a leégett öt épület 8x5,6x4,5 m, azaz kisméretű volt, így jelentősen eltér a lengyeli kultúra más területeiről (elsősorban Szlovákiából) ismert hosszú házakétól. Az aszódiakhoz hasonló házakat az Alföldön, a lengyeli kultúrával lényegében egyidős tiszai- herpályi-csőszhalmi kultúra idejéből ismerünk. A leégett házak alatt szerencsés módon eredeti helyükön maradtak meg a berendezési tárgyak. Az egyik aszódi házban 18 edény volt az eredeti helyén, kisebb csoportokban elhelyezve, egy részük a fal mellett sorbaállítva. A házban összedőlt szövőszék maradványait (szövőszék nehezékek), gabona őrléséhez használt őrlőköveket, valamint egyéb, háziipari tevékenységhez használt csiszolt kőeszközöket, megmunkált csonteszközöket találtak.152 Mindebből arra lehet következtetni, hogy a tűz hirtelen keletkezett, a ház lakóinak nem volt ideje a berendezést, élelmet kimenekíteni. A házak közelében egy kissé földbemélyített kerek térséget is találtak, amelyben szarvasagancsot feldolgozó műhelyre utaló leletanyag (félkész és kész termékek, nyersanyag és a megmunkáláshoz szükséges kőeszközök) halmozódott fel. Aszódon miniatűr kunyhómodellek is előkerültek,153 amelyekről újabban feltételezik, hogy nem kunyhó, hanem kemence modellek voltak.154 Aszódon nemcsak település, de 225 temetkezés is felszínre került,155 amelyek az ásató megfigyelése szerint csoportokat alkottak. Egy-egy csoportba feltehetően egymással rokonságban álló embereket temettek, az egyik csoporton belül egy gazdag férfi és női sírt talált Kalicz N., körülöttük rendeződtek el a közösség kevésbé rangos tagjai. A temetkezések között az egyik csoportban 15 hamvasztásos sírt sikerült feltárni. A temetőben 3 szimbolikus sír is előkerült, ezekről Kalicz N. feltételezi, hogy a közösség távol elhalt vagy egyszerűen eltűnt tagjainak állítottak így emléket. A sírokban - a dunántúli nagy temetőkhöz viszonyítva - kevés a melléklet. A férfi sírokban kőbalták, szarvasagancsból csiszolt fokosok, kisebb szilánkok, pengék és festékkő darabok voltak. Ritka melléklet, amit a közösség kiemelkedő tagja birtokolhatott, a fehér márványból csiszolt buzogány. Ugyancsak kevesen kaphatták meg haláluk után a vadkanagyarból hasított, csiszolt lemezeket, amelyeket párosával viseltek a nyakban. A női sírok jellegzetes ékszere a tengeri kagylóból (Spondylus) készített karperecek és gyöngysorok voltak. Az ásató feltételezi, hogy ezek az ékszerek kereskedelmi termékként, készen érkeztek ebbe a térségbe. Kizárólag gyerekek sírjában fordultak elő átfúrt, kisebb kagylók héjából készített csüngök. Egy kislány sírjából került elő a lelőhely talán legszebb lelete: egy emberlábú, madártestű festett edény (4. kép), amely szertartási kellék lehetett.156 Mind a női, mind a férfi és gyereksírokban előfordult az étel-ital mellékletet tartalmazó edény. A Duna nyugati partján a lengyeli kultúra meglepően kevés lelőhelyét regisztrálták: 9 telepnyomot (Biatorbágy,157 Perbál,158 Pomáz,159 Solymár,160 Százhalombatta,161 Tahitótfalu,162 Tök,163 Üröm164 határában) és 4 temetkezést (Solymár,165 Százhalombatta,166 Szentendre,167 Tárnok168 területéről) említ a topográfia. Visegrád-Lepence területén is előkerültek a lengyeli kultúra leletei.169 Valószínűleg ennél jóval több, rövid ideig használt település volt még ezen az oldalon is, de a jellegtelen edénytöredékekről sokszor nem dönthető el pontosan, hogy melyik kultúra emlékei, ezért a „neolitikum általában” címszó alatt összefoglalt lelőhelyek egy része valószínűleg a lengyeli kultúrához köthető. 152 KALICZ 1997, 26. 153 KALICZ 1997, 3. kép 12. 154 KALICZ 1976. 166 KALICZ 1997, 27-29. Kalicz N. összefoglalása alapján ismertetjük nagyon röviden az aszódi feltárások legfontosabb eredményeit. 156 KALICZ 1985, 75. kép 157 MRT 7. 1/3. lh. (30). 158 MRT 7. 14/2. lh. (134). 159 MRT 7. 23/7. lh. (191). 160 MRT 7. 25/10. lh. (218-219). 161 MRT 7. 27/2. lh. (232). 162 MRT 7. 30/7. lh. (306). 163 MRT 7. 35/15. lh. (340). im MRX 7 37/1 lh (350)> 37/3, ih. (350). 165 MRT 7. 25/10. lh. (218-219) 166 MRT 7, 27/2. lh. (232) 167 MRT 7. 28/22. lh. (279) 168 MRT 7. 31/*** (321) 169 MAGYAR 2000, 12.