Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Gróf Péter: Késő római kor - kora népvándorlás kor
390 GRÓF PÉTER A Dunakanyar és Budapest térségében az 5. század második felében betelepedő szvébekhez köthető a korszak legszebb kincslelete. Az aquincumi katonai amphiteátrum délkeleti főkapuja mellett egy kőlap alá rejtett együttes darabjai: két aranyozott szélű ezüst ivócsésze, aranyozott ezüst fibulapár, nagy méretű ezüst gyöngyök. A tárgyak erősen kopottak, az egyik fibula díszgombjai hiányoztak. Ez utóbbi hátoldalán korábban bekarcolt dőlt kereszt fölé kétsoros rúna felirat látható.19 (5. kép) A leleteken a késő római mellett a szvéb ötvösség jellegzetességei figyelhetők meg. A kincset az Észak-Pannóniát az 510-es években megszálló langobardok elől rejtették el. A lan- gobard megszállást követően - jelen tudásunk szerint - sem az ittmaradó szvéb néptöredéknek, sem a langobardoknak nem ismerjük régészeti nyomát a megye Szentendrétől északra eső területén. III. Langobardok a mai Pest megye területén A langobardok őshazáját, történetírójuk Paulus Diaconus Itáliában, a 8. század végén írt krónikája, a Historia Langobardorum más germán népekhez hasonlóan Skandináviába tette. Későbbi források az Elba vidékre helyezték a nép bölcsőjét. Itt keveredtek harcba Kr. u. 5- ben Tiberius római hadvezér seregével. A Kárpát-medence, ill. Pannonia története szempontjából az első velük kapcsolatos esemény a 166-167 telén lezajlott és a rómaiak által felszámolt langobard betörés volt. A Cseh medence elfoglalását követően 505/507 táján jelentek meg a térségben, amikor a Dunán átkelve a mai Ausztria és Csehország határvidékén levő Morvamező - Marchfeld - területén telepedtek meg. Az itt élő herulok elűzése után, unokabátyja megölésével hatalomra került Wacho király a szomszéd népek és hatalmak - thüringek, osztrogótok, frankok, gepidák, ill. Bizánc - között fegyverrel, ügyes diplomáciával, ezen belül dinasztikus házasságokkal elérte, hogy a langobard felségterület a Cseh medencétől a Dunáig és a Dráváig terjedt. Wacho, majd a még gyermek utóda, Waldari halála után - az utóbbi nem feltétlenül természetes halállal halt meg - Audoin király a frank, gepida barátságot felmondta és I. Iustinianus keletrómai császár családjával került dinasztikus házassági kapcsolatba. Ezzel kezdetét vette az avarok megjelenéséig tartó langobard-gepida háborúskodás. A 6. század közepén elfoglalták D-DNY Pannonia nagy részét. A bizánciak ügyesen használták ki az egymással marakodó két germán népet, hasznosítva ellentétüket itáliai háborújukban. A diplomáciailag elszigetelődő és önmagukban a gepidákat megsemmisíteni nem tudó langobardoknak kapóra jtt egy félelmetes keleti lovasnomád nép, az avarok megjelenése a Kárpátok koszorúján kívül. A szintén nehéz helyzetben levő avar ka- ganátus igen előnyös feltételeket csikart ki a gepidák elleni támadásért: a langobard állatállomány 1/10-ét, s győzelem esetén a zsákmány felét, valamint egész Gepidiát az avaroknak kell kapniuk. A két tűz közé került gepidák döntő vereséget szenvedtek, de a győztes langobardok sem jártak jól, mivel csakhamar be kellett látniuk, még veszélyesebb és katonailag erősebb szomszédságba kerültek. Ezért 568-ban „önként” átengedték szövetségesüknek az egykori Pannóniát és egész népükkel Itáliába vonultak. Az avarok uralmával a történelem folyamán először valósult meg a Kárpát medence felett egy nép hegemóniája. A langobardok régészeti emlékeit megyénk területén a Dunától Ny-ra találjuk. Alig fél évszázados ittlétük idejéből állandó településeiknek, s a nemesek udvarházainak nem maradt nyoma, ami az idő rövidsége mellett azzal is magyarázható, hogy a kelet-európai népek földbevájt házaival szemben a föld felszínére épített cölöpszerkezetes faházakban lakhattak. Hazánkban a 70-es évek végéig feltárt temetőik 400 sírjának ismeretében kirajzolódhat e harcos germán nép embertani, művészeti, hitvilági képe. A nagy termetű langobard férfiak átlagosan 180 cm, a nők 170 cm magasak voltak, s nemzetségi temetőikben cca. 3-5 m mély sírokban, fatömbből kivájt koporsókban, a gazdagabbak cölöpszerkezetes halotti házba temetkeztek. 19 NAGY 1993, 356-357.; TÓTH 2005, 24.
