Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Dinnyés István: Történeti bevezetés a jazig-szarmata és kvád régészeti fejezethez
344 DINNYÉS ISTVÁN 50-ben Vannius ellen unokaöccsei, Vangio és Sido felkelést szerveztek. Vannius római segítséget kért, hiába. A pannóniai haderő ugyan felvonult a Dunához, de a polgárháborúba nem avatkozott be. Vannius, akinek seregét jazig lovasság (Tacitus: Annales XII, 29.) támogatta, csatát vesztett. A sebesült királyt és híveit a római flotta szállította át a Dunán, s a menekülőket Pannóniában telepítették le. Vangio és Sido fenntartották a római szövetséget, királyságukat Róma elismerte (Tacitus: Annales XII, 19-30.). Valamikor 50 és 68 között Vangio helyébe Italicus lépett. Az 50. év eseményei kapcsán szól először történeti forrás arról, hogy az Alföldnek új lakói vannak, a szarmata jazigok (Tacitus: Annales XII, 29.). Beköltözésük idejéről, okáról a források hallgatnak. A szkítákat a dél-orosz sztyeppevidékről fokozatosan kiszorító szarmata népek közül a Kr. e. 1. században legnyugatabbra a jazigok jutottak el (Strabón: Geógraphika 7, III, 17.). Kr. e. 30 körül nyomultak be a Duna-deltától északra, a Duna és a Déli-Kárpátok között elterülő síkságra, itt tartózkodtak a Kr. u. 1. század elején is. Ovidius, a Rómából száműzött költő Kr. u. 8-17-ben a Fekete-tenger parti városban, Tomiban (Constanta, Románia) élt. Itt írt műveiben gyakran szerepelnek a jazigok és betöréseik a Dunától délre eső területekre. Annyira gyakori „vendégek” voltak a jazigok Tomi környékén, hogy a költő nyelvükből is megtanult valamennyit. Attelepülésük az Alföldre 50-nél jóval korábban történhetett, mert a 65 előtti években a pannonok régi szomszédaiként említtetnek (Lucanus: Phars. 3, 94-95.). A kutatás a jazig beköltözést ezért a Kr. u. 10-20 közötti évekre teszi. Az al-dunai lakóhelyüket keleti szomszédjaik s rokonaik, a roxolánok foglalták el. A jazigok korai szállásterületére vonatkozó forrásadatok több mint ellentmondásosak. Id. Plinius szerint (Nat. Hist, Щ 80-81.) a germán-jazig határ a Pannóniától északra eső területen Carnumtumnál húzódott, tehát a Kisalföld a jazigok kezén volt Vannius királysága idején. Tacitus viszont csak a Vanniust segítő jazig-szarmata lovasságot említette meg. Régészeti leletek alapján a jazig szállásterület súlypontja az 1. században a Duna-Tisza-köze, tiszántúli leleteik szórványosak, a Dunától északra pedig szarmata lelet még nem került elő. Beköltözésüktől a korábbi kelta lakosság továbbélésének - talán a Felső-Tisza-vidék kivételével - nincs nyoma az Alföldön. Pest megye területén a szarmata szállásterület korai határát nem tudjuk meghatározni, valószínűleg valahol a Vác és Dunakeszi közötti síkságon, a Galga mentén Püspökhatvan, térségében húzódhatott. E vonaltól északra az 1. században a kelta osszuszok éltek. A jazigok átköltözése a római birodalom előterében folyt, tehát bizonyosan nem a rómaiak ellenére - talán épp római kezdeményezésre - következett be. Akárhogyan is történt, a jazigok is a birodalom szövetségesei lettek, amint ez 69-ben egyértelműen kiderült. A Vannius oldalán harcoló jazig csapat pedig a római korszak végéig tartó kvád-szarmata együttműködés első megnyilvánulása. 69-ben a pannóniai légiók Vespasianus támogatására Itáliába vonultak Vitellius ellen. Előzőleg intézkedéseket tettek a tartomány biztosítására és szövetségeseiktől csapatokat kértek. A szvébek (markomannok és kvádok) királyai, Sido és Italicus vezetésével érkezett germán csapatot magukkal vitték Itáliába. A jazig előkelők (principes) vezette lovasságot visszaküldték, de vezetőiket túszként visszatartották (Tacitus: Hist. 3, 5.). (Lehet, hogy a jazig sereg hazaküldését nemcsak „megbízhatatlanságuk”, hanem a dák veszély indokolta, hiszen az al-dunai tartományba, Moesiába 68-70-ben többször betörtek a havasalföldi roxolánok és az Erdélyben lakó dákok.) A szövetségi rendszer működött, Pannóniában nyugalom honolt. Pannonia sok évtizedes békéje csak a 80-as évek végén, Domitianus dák háborúi után borult fel. A század végére egységes államba szerveződött dákok 85-86 telén betörtek Moesiába, súlyos vereséget mértek a tartomány védőire. Domitianus császár (81-96) jórészt személyesen irányította a dákok elleni hadmozdulatokat és 88-ban sikerült döntő vereséget mérnie a dákokra, a római sereg előtt nyitva állt az út Dácia belseje felé. Domitianus azonban nem folytatta a hadjáratot, hanem igen enyhe feltételekkel békét kötött a dákokkal. Váratlan lépését az indokolta, hogy szövetségesei, a kvádok és markomannok (s nyilván a jazigok is) megtagadták a dák háborúban való részvételt, ezért a császár fegyveres megtorlásra készült. A kvád-markomann békeajánlatot elutasította, második követségüket legyil- koltatta. 88-ban a dákok ellen összevont csapatokból egy seregrész dél felől támadt a jazigokra, Pannóniából pedig a germánok ellen vonult csapat, de ezt a markomannok megverték (Cassius Dio LXVII, 7, 1-2.). A következő évben Domitianusnak sikerült úrrá
