Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Dinnyés István: Történeti bevezetés a jazig-szarmata és kvád régészeti fejezethez
TÖRTÉNETI BEVEZETÉS A JAZIG-SZARMATA ÉS KVÁD RÉGÉSZETI FEJEZETHEZ 345 lenni szövetségesein. A nyugalom csak egy-két évig tartott. A kvádok és markomannok háborúba keveredtek északi szomszédjukkal, a germán lugiuszokkal, akik római segítséget kértek. Domitianus 100 lovast küldött a lugiuszoknak. A jelképes gesztus a szvéb-jazig szövetség Pannonia elleni - először a tartomány történetében - támadásához vezetett. A harcok főszereplői a jazigok. Támadásuk a tartomány EK-i részét érhette, erre utal az albertfalvai, a nagytétényi (Campona) és az adonyi (Vetus Salina) katonai táborok Domitianus-kori pusztulása. Megsemmisítették az ellenük vezényelt légiót, a 89-ben Pannóniába érkezett legio XXI Rapaxot. Domitianus 8 hónapig tartózkodott a tartományban 92-93-ban, irányította a küzdelmet. 93-ban a szarmaták fölötti győzelemként ünnepelte a háború végét (Cassius Dio LXVII, 5, 2.; Suetonius, Domit. 6, 1.). 97-ben a dunai szvébeket győzték le a rómaiak, Nerva császár (96-98) új szövetséget kötött kvádokkal és markomannokkal, s élükre új, nem a Tudrus nemzetségből származó uralkodót helyezett. Nem sokkal később a római történetíró, Tacitus így kommentálta az eseményt: a királyok ereje és hatalma a rómaiak tekintélyéből táplálkozik, ritkán fegyverrel, gyakrabban pénzzel avatkozunk be (Germania 42.). Traianus császár (98-117) dák háborúiban (101-102 és 105-106) a jazigok vettek részt a római oldalon (al-dunai rokonaik, a roxolánok a dákok szövetségesei voltak). Szövetségesi kötelezettség mellett az elmérgesedett dák-jazig viszony is indokolta lépésüket. 88 után, a római segítséggel megerősödött dák állami déli terjeszkedése ismét elvágta a jazigok számára fontos összeköttetést az Al-Duna vidéke, ezen át a keleti sztyeppe, a pontuszi városok felé. Ráadásul Decebal dák király jazig földeket is elfoglalt (bizonyára az Alföld DK-i részén). Ezt a területet Traianus sem adta vissza, kiváltva a jazigok támadását (Cassius Dio LXVIII, 10, 3.). Hadrianus - a későbbi császár, ekkor Pannonia Inferior helytartója - legyőzte a jazigokat 107-ben (Script. Hist. Aug., Hadr. 3, 9.). A császár és a jazig király között békekötés történt (Eutropius VIII, 3, 1.), de a feszültség rendezésére csak később került sor. Traianus halála után, még 117-ben az al-dunai roxolánok és az alföldi jazigok szövetségben támadtak a dunai tartományokra. Hadrianus császár (117-138) csapatokat köldött a térségbe, majd maga is a moesiai hadszíntérre érkezett. A roxolánok királyát az évi járadék emelésével sikerült leszerelnie. A jazigok megrendszabályozására 118 elején Dacia és Pannonia Inferoir élére közös helytartót nevezett ki, s két tartomány hadereje legyőzte az alföldi szarmatákat (Script. Hist. Aug., Hadr. 5, 2., 6, 6-8.). Hadrianus, aki Traianus hódításainak egy részét (így az Olttól К-re fekvő al-dunai síkságot is) feladta (Script. Hist. Aug., Hadr. 9, 1.), teljesíthette a jazigok követelését, amennyiben az a Maros-Tisza-Duna vidékre, a bánsági részekre vonatkozott. 119 után a jazig-római kapcsolatban félévszázados béke következett. Hadrianus uralkodásának végén, vagy Antoninus Pius (138-161) uralkodásának első éveiben jazig követség járt Rómában, megújítandó a fennálló szerződést (Cassius Dio LXIX, 15, 2.). 136- tól összecsapásra került sor a kvádokkal, amit Pannonia Superoir helytartója fejezett be győzelemmel. E válság új kvád király beiktatásával zárait, amit Antononis Pius 140-143-ban vert REX QVADIS DATUS (A kvádoknak király adatott) feliratos bronzpénzei tudattak a birodalom lakóival, jelezve az esemény összbirodalmi fontosságát. Valószínűleg Hadrianus uralkodása alatt épült meg a Dáciát Pannóniával összekötő út, mely Dáciából a Maros mentén haladt a Tiszáig, majd átszelve a Duna-Tisza-közét Lugio táboránál (Dunaszekcső) érte el a Dunát. Maros menti szakaszát, melyen postaállomások sorakozhattak a mai Szegedig, a dáciai katonaság ellenőrizte.2 A 2. század elejétől megváltozott a balparti Dunakanyar lakossága. Az Ipolytól Vác térségéig felbukkanó, korai császárkori kvád leletanyag tanúsága szerint a területet kvád népesség szállta meg. A kvád és a jazig szállásterület Váctól délre a Duna menti síkságon és a Gödöllői-dombság nyugati peremén, Püspökszilágy-Püspökhatvan térségében érintkezett.3 A korábbi kelta osszusz lakosság eltűnt, valószínűleg a birodalom fogadta be őket. 2 PRK 1990. 123.; Erdély története I. Bp 1986. 58. 3 MRT 9. 4. térképmelléklet.; TORMA 1991, 14.
