Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
A RÓMAI KOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN 301 nem találtak, vagy nem volt melléklet a sírban.) A század végére nő a vagyoni különbség, sok a melléklet nélküli és kevés a gazdag sír. A szentendrei temetőben a sírok egyharmada volt melléklet nélküli. Százhalombattán az északi temető sírjainak a felénél nem volt melléklet. A legkésőbbi temetőkben ugrásszerűen nő ez a szám. A szegénységen kívül még a keresztény vallás terjedésével magyarázhatjuk ezt a szokást. A melléklet nélküli sírok nagy része férfi, ők tértek át leghamarabb az államvallásra. A század végi sírokból először a pénz tűnik el, majd a férfi sírok viselete szegényedik, legtovább a női ékszereket és a helyi gyártmányú kerámiát találjuk meg. A század végén a temetők népessége is gyérebb, és egyre közelebb kerülnek a táborfalakhoz a sírok. Sírkápolnák ebben az időben már nem épülnek Aquincum környékén. Idegen etnikumra utaló tárgy temetőinkben csak ritkán fordul elő. Egységes betelepített csoportot egyelőre kevés helyen tudunk elkülöníteni, pl. Pátyon s Budakalászon egy „hunkori” sírcsoport (ld. később). A temetők és sírkövek gyakran segítenek a római kori lakosság települési viszonyainak megismerésében is. Kiegészítik a telepek és villák alapján nyert képet. (1. térkép) Felirataik alapján előkelő bennszülött vezetők (princeps, decurio) laktak Diósdon és Üröm környékén. A Tökön előkerült nagyobb sírépítmény is ilyen gazdag bennszülött vezetőre utal. A 2-3. századi bennszülött arisztokrácia lakhelyeit sejthetjük még a kocsitemetkezések alapján Budakeszin, Budaörsön, Érden és Zsámbékon. A 2. századi aediculákba a még mindig vagyonos bennszülött felsőréteg temetkezhetett. Szentendrén, Százhalombattán, Tökön és Zsámbékon találunk ilyeneket. A már romani- zálódás útjára lépett bennszülött középréteg Kr. u. 1. század végi-2. századi lakhelyeit jelzik a bennszülött nevekkel és ruhában ábrázolt, kezdetben asztrális, majd kocsi, illetve áldozati jelenetekkel díszített sírkövek. Legtöbb ilyen Szentendrén került elő. Ugyanezt a réteget a szárnyas, illetve csokorfibulával, később egygombos fibulával, hólyagos karpereccel, esetleg fegyverrel eltemetett csontvázas majd hamvasztásos sírokban is felfedezhetjük. Ezekben a sírokban már római import edényeket is találunk (pl. Budaörs, Páty, Solymár, Sóskút, Szentendre, Törökbálint, Zsámbék). Továbbélésüket és romanizálódásukat, jóval kisebb számban a 3. századi, általában áldozati jelenetekkel díszített sírköveken követhetjük nyomon, ahol a római ruha és név ellenére gyakran kikövetkeztethető vagy a császári gentiliciumból, vagy pedig a kelta cognomenből a bennszülött eredet (pl. Bia, Budakalász, Százhalombatta, Szentendre). A szegényebb rétegek nyomait a hamvasztásos temetők, többnyire helyi, kelta jellegű kerámiát tartalmazó sírjaiban kereshetjük. A korai melléklet nélküli csontvázas sírokba is ők temetkezhettek (pl. Csobánka). A 2. században lassan ők is romanizálódnak, sírjaikban feltűnnek a római termékek. Az idegen eredetű lakosságot a korai veterán sírkövekből (itáliai, dalmáciai, vagy nyugati eredetűek), pl. Pomáz, Szentendre, vagy a későbbi, keleti eredetű szarkofágas temetkezésekből (ld. ancyrai család Szentendrén), de leginkább a 2-3. századi sírkövekből ismerhetjük meg. E későbbi, főleg Severus korból származó sírköveket nemcsak katonák, hanem városi tisztségviselők is állították. így a már ismertetett bennszülött lakosság mellett kirajzolódnak a római, gyakran idegen eredetű, municipális birtokosok települései is. A 3. század második felére már nem lehet elkülöníteni a kettőt. Összekeveredve egy sajátos római, pannóniai társadalmat hoznak létre. A 4. századra megszűnnek a feliratok, csak a késő római csontvázas temetők és továbbélő villák alapján tudjuk, mely területek voltak lakottak még ebben az időszakban.
