Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
26 SOMOGYI SÁNDOR inkább állattenyésztéssel, mint földműveléssel foglalkozott, amely utóbbira a csernozjomos és barnaföldes homokfelszínek alkalmasabbak voltak. Az Alföld peremén - mint pl. a Pestisíkságon is - még zárt állományban uralkodtak a lösz- és cseres-tölgyesek, de az erdőirtások foltjain már inkább a földművelés tartotta el a lakosságot, mint az állattenyésztés. A Zsámbéki-medence és a Gödöllői-dombság alacsonyabb szintjein is kiterjedt erdőirtások regisztrálhatók, melyek barna erdőtalaja különben a lösztölgyesek elterjedési területe volt. Ezek a nógrádi határon és az Ipoly-völgyben már mind agyagbemosódásos talajú cserestölgyesekbe mentek át. Utóbbiak töltötték ki a hegyvonulatok közé zárt völgyeket és medencéket is, ahol az erdőirtást még csak elkezdték abban a korban. Felettük az alacsonyabb vulkanikus vonulatokon is cseres-tölgyeseket, míg a karbonátos kőzeteken (Budaihegység) inkább molyhos és gyertyános-tölgyeseket, valamint karszt-bokor erdőket jelölhetünk, nagyobbrészt érintetlen állapotban. Csendjüket inkább csak vadászatok alkalmával zavarta meg az ember. Végül a Börzsöny és a Visegrádi-hegység tetőin a szubmontán és montán bükkösök lassan visszaszoruló állománya zárta az utolsó természetes állapot vegetációsorozatát, ami még századokon át a tájak képét és hasznosítási lehetőségeit is meghatározta. Csak néhány bányatelep (a Börzsönyben), egy-két, erdők mélyére bújt kolostor (Pilisszentkereszt) környéke mutatta az emberi tevékenység kezdődő átalakító hatásait. A magyar honfoglalás óta megyénk életének természettörténeti kerete általában már ismert. Mégis kiemelnénk néhány olyan periódust, amikor a társadalomtörténeti események valamilyen formában jelentősen visszahatottak a környezetre, és azon át ilyen vagy olyan irányban befolyásolták annak további alakulását. Ilyen nagy irányú beavatkozás volt a megye életében a 13. század közepén a tatárjárás, amikor jelentős területek - elsősorban az ármentes térszín nyílt tájainak - lakossága pusztult el rövid időn belül, s vele megszakadt az addig folyamatos mezőgazdasági kultúra további fejlődése. Hogy megyénk K-i tájain - elsősorban a Kiskunság területén - kicserélődött a lakosság etnikuma, az ennek a szomorú történeti eseménynek a következménye. De hogy a túlnyomórészt letelepedett földművelő és csak másodsorban állattenyésztő, elpusztult magyar népesség helyébe a nomád állattenyésztő kunok telepedtek, nem maradt hatás nélkül az általuk megszállt területre sem. Az addig megmaradt ligetek továbbélése alaposan nehezült a nagy állatcsordákat terelgető és csak téli szállásai közelében valamelyes földművelést űző új lakosság életmódja miatt. Felújultak azok a társadalmi környezeti viszonyok, melyek négy évszázaddal korábban a magyar honfoglalást kísérték és jellemezték. S mikorra az új népesség részben a folytonos háborúkban való erőn felüli részvétel miatt, részben a környező magyar népesség szokásainak hatására nagyjában idomult az ország többi részén elterjedt életmódhoz, újabb történelmi csapás érte az országot, s benne megyénk területét a másfélszázados török uralommal. Most ugyan nem következett be a lakosság teljes pusztulása, de az állandó sarcolásnak és megszállásnak kitett területek lakosai kénytelenek voltak a máról-holnapra élésnek megfelelő foglalkozásokra áttérni. Újra általánosan elterjedtté vált az állattenyésztés, s vele a pusztai jelleg térhódítása. Valószínű, hogy az már korábban is megindult, de ekkor vált ismét általánossá. Vele újra megindult a felszíni védőtakaró nélkülivé vált homoktakaró mozgása, az ún. lepelhomok képződése. Pest megye területén a frissen mozgó homok alá került területet 30 négyzetmérföldre becsülték. A homokmozgás nemcsak a felszíni kisformák (szélbarázdák, maradékgerincek stb.) képződését újította fel, hanem a megfelelő helyi klíma, növényzet és talajtípusok kialakulását is előidézte. A harmadik nagy, napjainkig terjedően módosító emberi-társadalmi hatás a megye természeti környezetére a múlt századi ármentesítés, folyószabályozás és belvízmentesítés következtében ment végbe. A gyakori árvizek a társadalmi fejlődés egy bizonyos szintjén elviselhetetlenné váltak az árterületeket is betelepítő lakosságra, valamint a településekre. Ráadásul a forrásvidékek erdőállományának folyamatos irtásával párhuzamosan emelkedett az árvizek szintmagassága. így korábban ármentes területek is veszélyeztetetté váltak. Különösen nagy hatást váltott ki ilyen tekintetben is az 1838-as nagy jeges árvíz, amely nemcsak Pestet, hanem az alföldi Duna-mellék jelentős részét is tönkretette. A Széchenyi István kezdeményezésére megindult ármentesítő munkálatok több részletben napjainkig tartanak. Nyomukban nemcsak a Duna vízjárása módosult, hanem gyökeresen megváltozott a hajdani árterek vízellátottsága is. A gátakon kívüli ún. mentesített ártér területét ettől kezdve csak a csapadék táplálja. Nyomában egy általános sztyeppesedési-
