Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
238 KOVÁCS PÉTER ábráhámtelkén Römer F. „római castrum” maradványait említette (római tetőtéglák),159 ugyanitt Henszlmann Imre szerint a középkori monostor feltárása során „tömérdek római emlékkő került napfényre, nevezetesen egy Vertumnus, vagy Silvanus istenség szobra”. A lelőhelyen még pár évtizeddel ezelőtt is hevert a felszínen egy római mérföldkő.160 Az adonyi táborral szemközti Lórévről római alapfalakat említettek.161 Ercsivel szemközt a révház mellett szintén Römer F. említett 20’ hosszú, 7’ széles terméskő falakat, amelyeket a késő római hídfőállásokhoz hasonlónak vélt.162 Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a romok a középkori ercsi monostorhoz tartoztak. Pannonia társadalmának életében döntő változásokat hoztak a 3. sz. pusztításai, mivel a megrázkódtatásokat csak nagyon lassan heverte ki a táborfalvak civil lakossága. A korábbi feliratok száma oly annyira megcsappant, hogy a már említett szentendrei két sírkő szinte ritkaságszámba megy. Nemrégiben került elő Flavius Aventinus és családjának családi sírköve Cirpi területén. A családfő minden bizonnyal a helyőrségben szolgált a 4. sz. első felében.163 A korábban oly gyakori pogány isteneknek emelt oltárkövek Constantinus uralkodása után teljesen eltűntek a rohamosan terjedő kereszténység miatt, sőt Pannóniából ismerünk eseteket, amikor a korábbi istenségek kultusszobrai erőszakos pusztítás nyomait viselik magukon. A veszélyes határ menti zónából a lakosság, különösen a tehetősebbek, egyre inkább a biztonságosabbnak vélt belső területekre, nagy villagazdaságokba húzódtak vissza. A megfogyatkozott számú katonasággal együtt a lakosság is a korábbi harmadára-felére esett vissza. A pannóniai vicusokban régóta megfigyelt jelenség, hogy a 4. sz. elején a korábban lakott, a tábortól távolabbi részeket feladták, a helyükön temetkeztek. Ez a folyamat véglegessé a 4. sz. közepén vált, amikor a korábbi táborfalvak teljes területét feladták, a civil lakosság pedig beköltözött a biztonságosabb táborok belsejébe. A késő római temetők gyakran a táborok vizesárkainál végződtek, régészeti megfigyelések szerint a korábbi épületeket a felszínig lebontották, mivel a falakon keresztül temetkezéseket figyeltek meg. Ugyanezt a tényt bizonyítja indirekt módon a késő római leletek szinte teljes hiánya a táborfalvak területén, míg a temetők embertani anyagának elemzései szerint a csak a civil lakossághoz köthető nők és gyermekek aránya nem csökkent. A nőkhöz és gyerekekhez köthető használati tárgyak (csont hajtűk, játékok pl.), igen gyakran a táborok területén kerülnek elő. Érdekes módon antik forrásaink csak némi késéssel vesznek tudomást a civil lakosság táborokba való költözésének tényéről, bár Zosimus Campona-Nagytétény ostromának leírásánál már arról írt, hogy a „várost” a lakosság védelmezte. Egy massiliai (Marseille) presbyter, aki az 5. századi Gallia zavaros helyzetét írta le, elsőként számolt be az ellenségtől megrémült civil lakosság táborokba menekülésének tényéről.164 Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a táborfalvak civil lakossága a késő antik városokéhoz hasonlóan elvesztette önkormányzati jogát, a táborokban a civilek is a táborparancsnok uralma alá voltak rendelve. Ekkorra a civil lakosság tagjai gyakorlatilag egyre inkább már csak a határ menti alakulatok katonáinak, a limitaneinek a hozzátartozói lehettek. A vicusok territóriumait egységesen beolvaszthatták a katonai territóriumokba, amelyek földjét használati joggal, művelés céljából a limitaneinek osztották ki. A 4. század zavaros évtizedeiben egyre jobban akadozóvá vált a korábban rendkívül jól szervezett ellátás a katonaság számára, ezért is volt szükség a gyakorlatilag parasztkatonaságként működő limitanei-rendszer kialakítására. Az 5. századi császári rendeletek részletekbe menően szabályozták a kérdést.165 169 Römer E jegyzőkönyvei 135-136. Ráckevén a közelmúltban árokásás során római leletek kerültek elő a József A. út közelében: MNM Adattár I. 30/1970. A helyi múzeum több faragott római kőemléket is őriz (koszorús sírkő oromzata, Orpheus az állatok között jelenetes dombormű (Szentábrahámtelke), Sol-fej), amelyek többsége Ráckeve középkori házaiból származik. Valószínű, hogy a kőemlékeket közeli késő római katonai létesítményekből hurcolták el. Egy közeli verőcei típusú hídfőállást jogosan feltételez Soproni S. a Kiskunlacházán előkerült feliratos kőemlékek alapján (CIL III 10481, 10526, 10546): SOPRONI 1993b, 177-183. 160 ArchÉrt 1888, 139.; Pest M II. 1958, 38. 161 SOPRONI 1958, 40. 162 RÖMER 1866 jul. 30. (Kézirat), 21. Rómer F. jegyzőkönyvei XXII, 126-127, 188, XIV 19. 163 SOPRONI 1989, 117. 164 Salvianus, De gubernatione Dei 5,8: hi, qui hostium terrore compulsi ad castella se conferunt. A helyzetüket Egyiptomban csak az V sz. végén szabályozták egy késő antik, feliraton ránk maradt császári rendelet szerint: Supplementum Epigraphicum Graecum IX, 356. 165 Cod. Theod. VII 15, 2=Iust. XI, 60, 2 (rescriptum Kr. u. 423-ból); II. Theodosius, Novellae XXIV 4, Kr. u. 443. A katonai territóriumok (castellorum territoria) földjeit egységes limitaneus földeknek- agri limitanei nevezték.
