Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
RÓMAI KOR - LIMES- ÉS HELYŐRSÉGTÖRTÉNET PEST MEGYÉBEN 239 Ásatási adatok hiányában jóval kevésbé ismert a kérdés Cirpi területén, de az eddigi adatok nem mondanak ellent a máshol már megfigyelteknek. A szentendrei vicusban eddig folytatott ásatások során késő római emlékanyagot eddig alig találtak, eltekintve néhány késői mázas edény töredékétől,166 a tábor déli oldalán feltárt, korábbi lakott részeken fekvő, késő római temető a 4. sz. második felére gyakorlatilag elérte a tábor külső részét. A temető érdekessége a Nagy Lajos által feltárt ókeresztény kéthelyiséges sírkápolna. Az 5,35x5,2 m-es nagyobb helyiséghez egy kisebb 3,8x2 m-es csatlakozott. Megépülésének a kora a 4. sz. második felére tehető.167 A civil lakosság és a katonák között is egyre nagyobb mértékben terjedt el a kereszténység, amelyet valószínűleg az orientális elemek terjesztettek el itt. Ennek lehet bizonyítéka, hogy egy sírfelirat alapján az ankarai születésű M. Aurelius Domitianus testvéreinek a nevei a keresztények által gyakran használt Gregorius és Laurentius.168 Ugyancsak a terjedő új hit elemei jelennek meg a régi, pogánnyal együtt, sajátos szinkretizmusban egy ládika bronzveretein. Rajta Dániel látható az oroszlánokkal, a kényérszaporítási jelenet, de ugyancsak szerepel a lemezeken Iuppiter és Hercules. A rajta szereplő egyik felirat pedig Constantinus császárt dicsőíti.169 A matricái vicus területe az eddigi ásatások során feltárt sírok alapján szintén temetővé vált, a 4. sz. közepéig követhető az élet a vicus északi szélén fekvő nagyobb épületkomplexumban is. A tábor és Duna közti szakaszon, ahol korábban a katonasághoz köthető ipari tevékenység folyt, tártunk fel 1994-ben egy késő római sírt. Az elhunyt mellett két jellegzetes késő római övcsatot (az egyik Omega alakú), valamint érmet találtunk. Saját ásatásom példájából kiindulva a késő római leletanyag, amely a tábor területén nagy mennyiségben kerül elő, szinte teljesen hiányzik a táborfalu területén. A legutóbbi ásatások során például egyetlen egy késői érmet sem találtunk, amelyeket pedig értéktelenségük miatt minden késői településen nagy számban találnak. Ugyanez a helyzet a kerámiaanyag területén, mivel alig néhány mázas dörzstál töredéke került elő. A tábor belsejéből azonban ismerünk a civil lakossághoz köthető tárgyakat. A kereszténység terjedése Matricát is elérte, amelyet egy Krisztusmonogrammal (Krisztus görög nevének kezdőbetűi) díszített csontpion is bizonyít.170 A 380-as pusztítások, illetve a foederati csoportok beköltözése már a vég kezdetét jelentette a provincia számára. A hadrianopolisi csatában a pannóniai katonaság egy része is felőrlődött, helyüket szükségszerűen egyre inkább a határ védelmével megbízott barbár csoportok foglalták el, a táborokban élő civil és katonai római réteg mellett tehát megjelentek a főként germán eredetű foederati.171 A korábban állandó, biztos megélhetési forrást jelentő zsold a 370-es években gyakorlatilag megszűnt, az éremforgalom tragikus mértékben visszaesett, a pannóniai pénzverdék még a századforduló előtt bezártak. A 380-as beköltözést talán még el tudta volna viselni a provinciális lakosság, erre utal, hogy a ’80-as években bizonyos konszolidáció állhatott be. Egy galliai helytartó, Dalmatius, Pannóniában telepedett ekkor le, tudomásunk van pannóniai gabona itáliai importjáról is, sőt Amantius püspök sírfelirata szerint a valeriai Iovia körül megindult, és 20 évig folyamatosan tartott a foederati megtérítésének folyamata.172 Valens halála után Theodosianus szerezte meg a trónt, aki sikeres hadvezér lévén valamennyire helyre tudta állítani a birodalom egységét, bár haláláig több ellencsászárral is meg kellett küzdenie. Uralkodása alatt lett végleg államvallás a kereszténység, és kezdték el üldözni a pogány kultuszok híveit. Ebben az időszakban állt helyre a kereszténység korábban eretnek áramlatoktól (Pannóniában főként az arianizmustól) szabdalt egysége, elsősorban milánói Szent Ambrus jóvoltából. Theodoisanus halálakor fiai között (Arcadius és Honorius) véglegesen kettéosztotta birodalmat kelet és nyugat között. Kelet fejlett városai következtében Bizánc központtal még sokáig meg tudta őrizni nagyhatalmi státusát (ami tulajdonképpen 1453-ig fennmaradt), míg nyugat végleges bukásáig, 476-ig gyakorlatilag állandó defenzívában maradt. Vezetésében igen magas posztokra emelkedtek a főként germán származású idegenek. 166 MRT 7. 253. 167 NAGY 1938, 31, 148, 129.; SOPRONI 1987, 45. 168 RIU, 889.; SOPRONI 1987, 68. 169 NAGY 1936.; KÁDÁR 1963, 69-76. 170 MÓCSY 1955, 64, 5. kép. 171 A szó eredetileg szövetségeseket jelent, korábban azokat a barbárokat jelentette, akiket foedus (szerződés) kötötte Rómához, a késő római korban viszont már római szolgálatban álló, a birodalom területén élő katonákat kell a név alatt érteni. A foederati szállásterületéről: SOPRONI 1985a, 86-93. 172 Sorrendben: ILS 8987, Ambrosius, epistulae 18, 21 (Patrologia Latina 16, 1019), CIL V 1623.
